Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

26.

*Draco POV*

- Elmondod, mi bajod van? - Kérdeztem idegesen Laurentől, amikor már sokadjára rontotta el a tánclépéseket.

Egész nap letört volt, nem is szólt hozzám, nem, mintha kötelező lenne. Csupán nem szólt be sem, nem oktatott ki, nem veszekedett velem olyan dolgokról, amik tökéletesen az ő gondolatmenete ellen irányultak. Nem kezdett el kiselőadást tartani, amikor elméleti órán olyan átkot választottam, ami tipikusan nem a legjobb volt az alkalomra és nem szegült ellen sem, amikor a fejemmel biccentettem, hogy lépjen mellém. Tudtam, hogy apám mikor garázdálkodik a kastély falai között és ha már nem volt szükség kézfogásra, ölelésekre vagy újabb, közösen eltöltött ebédekre, akkor legalább a látszatát meg akartam tartani ennek a névleges kapcsolatnak, ami közöttünk volt. De Lauren, holott máskor csipkelődik vagy a határaimra sodorja a tűrőképességemet, kihasználva, hogy nem tehetek semmit, mert meg kell játszanom a törődő barátot, most csak némán sétált mellettem és mindenre bólintott, amit mondtam neki. 

- Semmi, Draco - Sóhajtott és visszatette a bal kezét a vállamra és felemelte a jobbját, várva, hogy fogjam meg.

Vettem egy mély levegőt és kezdtem ideges lenni, hiszen egyrészt nem szoktam meg, hogy nem kapom meg, amit akarok és ez momentán egy magyarázat volt, másrészt meg nem akartam így táncolni vele, semmi értelme nem volt. Felemeltem a balomat és hagytam, hogy az ujjait a tenyerembe csúsztassa, jobbommal pedig a derekára fogtam. Lauren sóhajtott egyet és belenézett a szemembe.

- Mehet? - Kérdezte.

Megforgattam a szemeimet és aprót biccentettem. Nevetséges ez az egész. Ide-oda billegni, forogni meg lépkedni, mintha bármi is változna ettől az egy estétől, amikor úgy csinálsz, mintha tudnál táncolni, holott csak egy szórakoztató vizsgát teszel mind abból, amit a lábaid megtanultak az elmúlt hónapokban. 

- Egy, két, há' - Kántálta a boszorkány, aki közben körbe járkált a párok között, hogy megnézze, kinek és miben segíthet. - Közelebb, fiatalok!

Épp, hogy kimondta a mondatot, kezeivel a kettőnk derekára fogott és egy jól irányzott mozdulattal összébb tolt minket. Én csak összeszorítottam a fogaimat és elnéztem a lány feje felett, aki még ezt is szó nélkül hagyta, pedig ilyenkor már egy csípős megjegyzés el szokta hagyni a száját.

- Hé! - Lépett mellénk egy pár a következő forgásnál.

Mind a ketten rájuk néztünk és Lauren megállt a mozgásban. Monro is elengedte a párját és a barátnőjéhez fordult. A srác, aki a partnere volt, rám nézett, majd amikor felvettem vele a szemkontaktust, inkább elfordult. Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, hiszen élveztem, amikor megfélemlítettem másokat vagy megijesztettem. Monro felnézett rám, aztán vissza Laurenre és még én is meg tudtam mondani, hogy nem volt egy kedves pillantás, amit kaptam, pedig nem szoktam figyelni az emberekre.

- Minden oké? - Kérdezte halkan. 

- Nem, de kösz - Sóhajtott lemondóan Lauren és a hangsúlya elárulta, hogy nem kedveli az éppen szóban forgó témát.

- Ha .. - Beharapta az alsó ajkát Monro és egy pillanatra felpillantott rám, majd megint vissza a barátnőjére.

- Hagyhatnánk a témát? - Tette karba a kezét Lauren és elég egyértelműen visszautasító lett a testhelyzete. - Legalább itt.

- Persze - Mosolyodott el. - Találkozunk az ebédlőben?

- Igen - Bólintott Lauren egyszerűen és kifújt egy nagy adag levegőt. 

Monro még utoljára rám pillantott és visszalépett a partneréhez, hogy aztán kicsit arrébb húzza őt és visszamehessenek táncolni. Én lenéztem Lauren alakjára és sóhajtottam egyet. 

- Menjünk! - Mondtam és egy aprót böktem a vállán, hogy felvonjam magamra a figyelmet.

A lány felnézett rám és kissé meglepődve, de elmosolyodott és elindult utánam. Gondoltam, hogy egyikünknek sem volt kedve ehhez már, úgyhogy legalább megmentettem mind a kettőnket a szenvedéstől.