Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

18.

*Draco POV*

Élveznem kellett volna, hogy most már nyugodt napjaim voltak. Lauren nem kötött belém, sőt kifejezetten kedves és figyelmes volt velem. Alázatosan szólt hozzám, alig nézett rám és mindig előre engedett, segített az órákon vagy a feladatoknál vagy éppenséggel kerülte a magas labdával feldobott lehetőségeket a csesztetésemre. Ki kellett volna használnom az apám által elért felsőbbrendűségemet és  nyugalmamat, de nem tudtam. Kifejezetten idegesített, hogy megfélemlítve láttam, hiszen a szüleire és a munkájukra vigyázott, valamint a saját bőrére. Bántott, hogy ártatlan gyerekként, mert még szinte azok voltunk, egy csíny és egy kis marakodás ide vezette őt, mert apám nem volt hajlandó levetkőzni a karót nyelt magatartásából.

- Mindjárt kezdünk! - Hasított a terem csendjébe az egyik boszorkány hangja, aki a táncórákat fogja tartani. 

Semmi kedvem nem volt itt lenni, nevetségesnek találtam az egész billegést meg táncikálást, a páros kontaktust meg egyáltalán, az egész hangulatot. Lauren levette a talárját és felakasztotta a terem szélén lévő fogasra, hogy ne akadályozza őt a mozgásban. Visszasétált elém egy szoknyában, hosszú zokniban és a fehér ingében, ami be volt tűrve. Zöld nyakkendője szorosra volt kötve és a vége szabadon lengett, ahogy mozgott. 

- Leszedjem a fejed a helyéről és visszategyem fordítva vagy befejezed a bámulásom? - Mordultam rá az egyik sárga nyakkendősre, aki feltűnően bámult rám.

Hirtelen kapta el a tekintetét és meghunyászkodva arrébb lépett a párjával. Ez tetszett, a hatalom, amit én értem el és eddig is megvolt. Viszont Lauren fölött élvezhetetlen volt, habár nyugodtabbak lettek a napjaim. A lány visszasétált elém és rám mosolygott. 

- Remélem, hoztad a tánc cipődet, Malfoy! - Motyogta kettőnk közé.

- Nincs szükségem rá - Néztem a szemeibe keményen.

- Majd irányítalak! - Sóhajtott mosolyogva és kicsit leengedett a feszültségem az odaszúrós beszédére. 

- Azt próbáld meg, Fillis! - Feleltem.

- Mindenki a párjához, egy-kettő! - Harsant át a termen a hang, ami már most idegesítette a fülem.

*Lauren POV*

Sóhajtottam egyet és tagadhatatlanul ideges voltam. Nem szerettem rontani, ráadásul most nagyobb volt rajtam a nyomás Draco miatt. A srác érkezésére mindenki összesúgott és felkapta a fejét, hogy vajon kit visz a bálba, hiszen közkedvelt szépfiúja volt a varázslóképzőnek. Nem volt elég, hogy a Malfoy család számára tökéletesen kellett teljesítenem, még az is nyomasztott, hogy mindenki a páromra figyelt. El sem tudtam képzelni, neki milyen lehet, hiszen ha ront vagy bénázik, veszt a hitelességéből és tökéletesnek hitt bájából. Ráadásul a saját apja kényszere és nyomása alatt is áll. Ha én ilyen voltam tőle, nem akartam elképzelni, milyen lehetett közvetlenül ebben élni minden nap. 

A derekamra tette a kezét és meglehetősen finoman egy picit közelebb vont magához, hogy ne legyen nevetségesen egyenes a karja és ne legyünk mérföldekre egymástól. Nyeltem egyet és magamat is meglepve egy kicsit izgatott lettem, amikor a vállára tettem az egyik kezem, másikat pedig az instrukcióoknak megfelelően a tenyerébe csúsztattam.

- Ideges vagy? - Motyogta kettőnk közé és egy idegesítően fölényes mosolyt villantott rám.

- Miattad - Forgattam meg a szemem. - Csak neked akarok jót.

- Ne mondd, hogy nem tetszik a helyzet! - Sóhajtott drámaian és egy féloldalas mosolyt villantott. 

- Nem fogok elájulni a mosolyodtól, remélem, hogy tudod! - Feleltem halkan. - Azt hittem, hogy van mögöttünk pár év tapasztalat ebben.

- Egy próbát mindig megér - Vont vállat.

- Malfoy - Mosolyodtam el. - Csak nem el akarsz csábítani?

Draco felnevetett és felfigyelt a termet túlharsogó első instrukciókra. 

- Nincs szükségem rá - Felelt halkan.

Nem tudtam válaszolni, ugyanis a szemem sarkából megláttam Draco apját, amint a szemeivel azonnal kiszúrt minket a tömegben és éles pillantásokat vetett rám. Féltem tőle és féltettem a szüleimet s, hogy mit fog tenni velük, ha kiderül, hogy nem vagyok az a kezesbárány mindig, akinek Mr. Malfoy akart. A folyosókon vagy olyan helyeken, ahol nagy eséllyel megláthatott vagy figyelhetett engem, ott mindig igyekeztem visszahúzódóan és meghunyászkodóan viselkedni.