Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

37.

- Készen vagy? - Kérdezte izgatottan Monro.

- Azt hiszem - Mosolyogtam rá.

- Azt a fene - Nézett végig rajtam, amikor eltűntettem a fátylat magam elől, amit egy apró bűbájjal húztam fel, hogy kényelmesen magamra tudjam húzni a ruhámat. - Hol találtad ezt a csodát?

Végig néztem a ruhámon és vigyorogva lesimogattam a selymes anyagot, ami simogatta a sima lábaimat. Úgy éreztem magam, mintha rám öntötték volna ezt a szépséget. Meg kellett hagynom, hogy Mrs. Malfoy igenis jó érzékkel bírt a ruhák felé és nem sajnálta a rá költött érméket. A méregzöld ruha felső része csupa csipke volt, ami adott egy kis extrát a deréktól lefelé egyszerűen, habosan leeső selyemnek. 

- Draco anyukája találta nekem - Feleltem halkan. - Te is ész veszejtő vagy! Fordulj meg! - Kértem.

Monro nevetve körbe tipegett a magassarkújában és megmutatta nekem a bordó, vékony anyagú ruhát, ami vékony pántjaival és keresztezett, odaerősített szalagjaival extravagáns, mégis elegáns kinézetet biztosított neki. 

- Akkor te és Draco most... - Kérdezte és nyitva hagyta a kérdést.

Elé léptem és megfogtam a két kezét, hogy tovább nézhessem a ruháján és a loknikba sütött, rövid szőke haját, ami még szokatlanul keretezte az arcát, hiszem megszoktam az egyenes vagy enyhén hullámos tincseit. Vállam vontam és hagytam, hogy a kezébe vegye a szintén göndör fürtjeimet és kicsit meglóbálja azt.

- Bonyolult - Húztam el a számat.

- Együtt vagytok? - Kérdezett vissza. - Nem olyan bonyolult ez.

- Elég szélsőséges kérdés ez - Mosolyogtam rá.

- Felkért a bálra - Nézett a szemembe. - Együtt sétáltok mindenhova, a családja meghívott hozzájuk és együtt tanultatok a vizsgákra is.

Halkan felnevettem és megingattam a fejem. Szerettem volna, ha ilyen egyszerű lett volna a dolog. Néha úgy éreztem, hogy Draco rémesen közvetlen és nagyon egyszerű vele együtt lenni, aztán egy pillanat múlva már rideg és távolságtartó lett. Az egyik nap még kérés nélkül osztotta meg a legapróbb és leglényegtelenebb információkat magáról vagy a napjáról, aztán a leglényegesebbeket hallgatta el előlem a következőn. Amikor kettesben voltunk, néha szükségét éreztem, hogy közelebb üljek hozzá vagy megérintsem, aztán már inkább bezárkóztam a klubhelyiségbe, minthogy akár egy légtérben is legyek vele.

- Mehetünk? - Kérdeztem inkább.

- Nem kerülheted ki a kérdést mindig - Sóhajtott. - Már két hónapja járkáltok így és mindig elterelted valamivel, mindig azt mondtad, hogy majd elmondod.

- Mert nem voltam biztos ebben az egészben - Sóhajtottam.

- És most már az vagy? - Mosolyodott el.

Vettem egy mély levegőt és egy pillanatig bent tartottam, éreztem, hogy a szorosra húzott ruha megfeszül a melleim körül. 

- Talán - Sóhajtottam.

- Lauren - Nézett rám elhúzott szájjal és összehúzott szemekkel.

Megforgattam a szemem és elengedtem a kezeit, hogy alibiből megigazíthassam a vállamon leomló tincseket. Megköszörültem a torkom és gőzöm sem volt, mit felelhettem volna, hiszen én sem tudtam biztosra.

- Az egyik pillanatban minden tökéletes, aztán távolságtartó - Feleltem őszintén. - Ráadásul ismered a kapcsolatomat Draco-val, mindig ki akarjuk nyírni egymást.

- Nézd, nem akarok beleszólni, de láttalak titeket - Mondta, mire felhúztam a szemöldököm és csak remélni tudtam, hogy semmi olyan nem látott, ami ellenünk vagy Draco apja ellen szólhatna. - Draco mindig is elutasító volt mindenkivel. Ti akármennyire is öltétek egymást, mindig  is volt köztetek egy kis megmagyarázhatatlan feszültség és kémia. 

Halkan felnevettem, de szinte azonnal beharaptam a számat, hiszen érdekes volt ezt egy kívülálló szemével nézni. Kíváncsivá tett, mert én sose láttam kettőnkön mást, mint puszta ellenszenvet a másik iránt. 

- Néha aranyosan rád sandít órán vagy a folyosón, mintha rólad beszélnének - Megvonta a vállát és felnevetett, mire én is elnevettem magam. - Tudom, hogy félsz mindentől, ami netán erősebb lehet nálad.

Összeszorítottam a számat és bólintottam egy aprót a felismerésre. Hihetetlen, hogy Monro többet tud rólam, mint én saját magamról.  

- Ez nagyon jó motiváció, csak nézz magadra, meddig jutottál önerőből, csak mert a legjobb akartál lenni - Mutatott rám, mire megint csak elmosolyodtam. - De Draco, azzal, hogy emberedre akadtál benne, valahogy még inkább motivált téged.

- Igazad lehet - Sóhajtottam. 

- Nem mondom, hogy életed legjobb választása, hogy a halálodba rohantál Malfoy-jal - Nevetett fel. - De nem félek elengedni a kezed ebben az esetben és magadra hagyni vele. Tudom, hogy úgyis kinyírod, ha egy újjal és megpróbál hozzád érni, ha nem akarod.

- Az kétségtelen - Értettem egyet.

Mély levegőt vettem és bólintottam egyet, inkább csak magamnak megerősítésképpen a hallottakra. 

- Kérdezhetek valamit? - Hezitáltam kicsit. - Vagyis nem igazán kérdés - Ingattam meg a fejem és zavartan felnevettem.

- Bármit - Biccentett és várta, hogy kibökjem.

- Tudod - Megnyaltam a számat és ráncoltam egy kicsit a homlokom, ahogy összeszedtem a gondolataimat. - Tartok attól, hogy elveszek tőle a boldogságot.

- Ezt most nem igazán értem - Kuncogott fel. 

- Én csak - Én is felnevettem és legyintettem egyet. - Hagyjuk, butaság.

-Nyugodtan - Bátorított Monro, hogy mondjam, mi a bajom.

- A családja a legjobbat akarja - Mondtam és oldalra néztem. - És furcsa, hogy így gondolom, de Draco megérdemli. Én pedig nem vagyok benne biztos, hogy én vagyok a legjobb. Mi van, ha túlságosan közel engedem, aztán rájön, hogy mégsem jó ez így? Megbántom mind a kettőnket.

- Miért te bántanád meg kettőtöket? - Kérdezett vissza. 

- Nem is tudom - Nevettem fel. - Csak Draco annyira... kötelességtudó. Ő már csak azért velem maradna, hogy eleget tegyen az ígéreteinek.

- Szerintem fölösleges ezen aggódni - Vont vállat. - Élvezd, ha akarod, aztán úgyis kiderül, hogy mi lesz belőle.