Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

65.

Csendesen sétáltam a megbeszélt találkozóra Dracoval. Hétvége lévén nem volt túl sok dolgom, a házikkal készen voltam, a gyakorlást sosem vettem túl komolyan, az órákra való előre készülést pedig ha muszáj is volt, az utolsó pillanatra hagytam. Örültem, hogy a férfi hívott most el, mert kezdtem aggódni amiatt, hogy az elmúlt időszakban nem igazán tudtunk kettesben lenni és amikor az éjjeli, titkos találkáinkat sikerült is megvalósítani, azokat is mindig én kezdeményeztem. Tudtam, hogy Draco nem az a kiköpött romantikus alkat, de láttam már a próbálkozásait arra, hogy elhívjon valahová vagy egyszerűen csak úgy forgatta a szavakat, hogy szinte magamnak bókoltam, de valahogy mégis rajta keresztül jutott el hozzám. Olyan volt a kapcsolatunk, mintha néha ellenségek, néha titkos szerelmesek, néha házastársak, néha csak ismerősök lettünk volna. Nem mondom, hogy nem lett volna jobb, ha folyamatosan velem van és tudom, mi történik vele, de így sokkal jobban megtanultam élvezni a vele töltött időmet, az érintéseit és a csókjait. Nekem mégis hiányzott a tűz, a szeretkezések, a random csókok, a hosszas nevetések és csak az egymás mellett fetrengés, hogy érezzem, mellettem van. Sosem gondoltam magamról, hogy egyszer ezeket fogom keresni valakiben, de azt se gondoltam soha, hogy ha egyszer Malfoy közelébe kerülök, akkor a csókját akarom majd elvenni, nem pedig az életét. 

Elmosolyodtam, amikor megláttam őt az egyik bár előtt ácsorogni. Testtartása fennkölt volt, mintha csak egy erős lécet kötöttek volna a gerincére, hogy azzal egyenesítsék ki a tartását. Arca semmitmondó volt, mindenkinek biccentett, aki köszöntötte őt vagy csak elhúzott szájjal, lenézően pillantott rájuk, ha olyan személyről volt szó, akire úgy gondolta, nem éri meg egy mozdulatot sem áldozni. Szőke haja szinte rikított a fekete ruhái tömkelege miatt és azonnal a fejére vonta a tekintetem. 

- Szia! - Köszöntem neki, amikor már csak pár lépésre voltam tőle. 

Ő rám emelte a szemeit és a jeges pilláival követte az utolsó, pár lépésemet, amíg elé nem értem. Habár az arca alig rezdült, megtartva a közönyös, magasságos ábrázatát, a szája mégis apró mosolyra húzódott, ahogy elé léptem. Kérnem sem kellett, bal keze kicsusszant a zsebéből és a kabátba bújtatott derekamra fogott vele. Habár nem kellett közelebb húznia, mert mentem magamtól, mégis jó érzés volt, hogy így fogadott. Lehajolt és egy gyors csókot nyomott a számra, elkerülve a vádló tekinteteket és a fellendülő pletykákat.

- Igyunk valamit! - Mondta azonnal és már nyitotta is az ajtót maga mellett.

Ellenkezés nélkül bólintottam egyet és köszönően felpillogtam rá, amikor jelezte egy karlendítéssel, hogy menjek előre. Legalább ezt jól csinálták a szülei, hogy úriembert faragtak belőle. Előre mentek és szemeimmel egy üres asztalt kerestem, ami nem a bejáratban van. Nem szerettem szem előtt lenni, nem akartam, hogy mindenki rögtön ránk nézzen elsőként, ha belépett, nem akartam, hogy rajtunk keresztül sétálgassanak és nem akartam, hogy mindenki hallja, hogy miről beszélgetünk. Nem volt semmi titkos, csupán magánügy. 

Odaléptem az egyik üres asztalhoz, ami a fal mellett állt és habár mindkét oldalán voltak emberek, legalább nem vettek körbe minket és nem sétálgattak előttünk, mögöttünk és még felettünk is.

- Egy gyömbérsör? - Kérdezte Draco, amikor letette a fekete kabátját a szék támlájára, gondosan elrendezve, nehogy leessen vagy zavarjon bárkit is. 
Letekerte a nyakából a fekete-zöld sálját, miközben egy halvány mosollyal nézett a szemembe, ahogy várta a válaszomat. Én is elmosolyodtam és biccentettem egyet, hogy jöhet. Lenyúltam a kabátom zsebébe, hogy kihúzzam az érme tartó tasakomat.

- Lauren! - Szólt rám Draco, mire megálltam a mozdulatom közben.

Odalépett elém és szigorúan nézett a szemeimbe, majd le a kezemre és végül vissza a szemeimbe. Lenyúlt és a csuklómat megragadva kihúzta a kezemet a kabátomból, megvárva, hogy visszaejtsem a pénzt oda, ahol volt. Megforgattam a szemem, de egy féloldalas mosollyal nyugtáztam a tettét. Jól esett, hogy így állt hozzám, hogy így foglalkozott velem és tényleges férfi módjára cipelte a kapcsolatunk rá eső részét, ha fogalmazhattam így. Viszont nem akartam, hogy azt higgye, mindent neki kell fizetni és csinálni.

- Tudod, hogy ezt nem igazán szeretem - Közölte szinte mormogva, ahogy halkan, mégis karakán hangon szólt hozzám.

- Tudom, de nem fizethetsz mindig te mindent - Nevettem fel és megigazítottam a kezem a kezében, hogy ne a csuklómat szorítsa, hanem az ujjaimra fogjon rá. - Ez a sör csak pár érme.

- Van pár érmém - Nyomta meg a szót és megingatta a fejét.

Elhúztam a számat, aztán gyorsan mosolyra görbült, amikor Draco megemelte a kezében lévő ujjaimat és a szájához emelte. Apró puszit nyomott az ujjamra, aztán feljebb fordította a kezemet a tenyerében és a kézfejemre nyomta a puha száját. Mély levegőt vettem és hagytam, hogy átjárjon a furcsa bizsergés, amit csak és kizárólag eddig ő tudott kiváltani belőlem. 

- Megengeded, hogy férfi legyek vagy szeretnél belőlem kisfiút csinálni, aki megkéri, hogy felezzük el a számlát a végén? - Mormogta kelletlenül a kezemre, aztán leengedte. - Nem várok rá választ! - tette hozzá szigorúan és ellépett előlem.

Kikerült, hogy a pulthoz tudjon lépni és gyorsan megrendelje a számunkra az italokat és ne kelljen megvárni, amíg valamelyik itt dolgozó boszorkány az asztalunkhoz lép. Utána néztem és halkan felnevettem a viselkedésén, de nagyon jól esett. Megingattam a fejem és leültem a székre, amelyiknek a háttámlájára a saját kabátomat terítettem és sóhajtottam egyet. 
Nagyon kedvelem.