Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

85.

Nem szólhattam senkinek, de az igazság úgy nyomta a mellkasomat, mint egy tonnás súly. Habár Dracoval meg tudtam osztani most már a kétségeimet és bevallottam neki a gondatlanságomat, nem akartam visszatáncolni. Most már tényleg tisztában voltam vele, mivel jár a kis akcióm, de azzal is tisztában voltam, hogy Malfoy-jal akarok lenni. Hatalmas butaságnak tűnt és felmerült bennem a kérdés, hogy mi van, ha egyszer szakítunk - immáron ténylegesen- vagy esetleg végleg elmarok magam mellől mindenkit. Mostantól csak és kizárólag a Malfoy családra leszek utalva és Draco lesz a személyes testőröm és végzetem. Rá leszek utalva, meg fogjuk védeni egymást, ugyanakkor egymás ellen is fordulhatunk. Ahogy azt korábban megtudtam tőle, ha például kapok egy tárgyat, amit őriznem kell és esetleg megtámadnak, kénytelen leszek a tárgyat védeni még akkor is, ha halálos átkot szórnak Dracora és megvédhetném őt. Nem voltam biztos egyáltalán a döntésemben, nem voltam meggyőzve a saját igazamról és akaratomról, mégsem tudtam volna hátat fordítani ennek. Most már nem. 

- Látom Dracoval kibékültetek? - Lépett mellém Monro.

A közös szobában voltunk és éppen a szünetünket élveztük, mielőtt a sötét varázslatok órára kellett volna mennünk. Ilyenkor, amikor időben tudtunk szabadulni az előző óráról, szerettünk visszajönni ide és letáborozni egy kicsit, mert általában ilyenkor alig voltak a lakrészen. Mindenki a folyosókon, könyvtárban vagy az ebédlőben nyomorgott, én pedig szerettem a csendet és nem különösebben kedveltem az embereket.
Egy halvány mosollyal felnéztem a barátnőmre, aztán fogadtam a nem éppen visszafogott puffanását a kanapén mellettem.

- Igen - Sóhajtottam. - Szerencsére.

- Azt hittem, hogy végleg vége - Mormogott az orra alatt, miközben lehámozta magáról a talárját. - Eléggé hidegnek tűntetek.

- Én is azt hittem - Vontam vállat. - De félreértés volt.

- Milyen nagy félreértésnek kell ahhoz lennie, hogy majdnem kinyírjátok egymást? - Kérdezett vissza.

- Nálunk? - Nevettem fel és felé fordultam. - Félreértés se kell.

- Oké, ebben van valami - Nevetett ő is.

Csendben maradtam, hiszen igyekeztem nem gondolni arra, hogy talán ezek az utolsó napjaim vele. Ha valóban azt az utat választom, amit nemrég taposni kezdtem magamnak, akkor el kell őt felejtenem. Vagy legalábbis nem lehetek ennyire felszabadult a közelében. Előfordulhat, hogy ha majd találkozunk és unalmas csevejeket folytatunk a munkánkról vagy a kapcsolatainkról, nekem titkolóznom kell előtte, előfordulhat, hogy én is ugyanolyan megítélés alá kerülök, mint a Malfoy család, ha Dracoval maradok. Elképzelhető, hogy meghalok, mielőtt újra láthatnám őt a vizsgák után. 

- Derek elhívott randizni - Vágta közbe a semmiből, mire felé kaptam a fejem.

Elmosolyodtam és örültem, hogy valamivel eltereli a figyelmemet és a témát is. 

- Mikor? - Kérdeztem vissza. - Ez a Mardekáros Derek? - Pontosítottam, hogy tudjam, egy emberről beszélünk e. - Az egy évvel fiatalabb, barna hajú, stílusos Derek?

- Ő az - Vigyorgott Monro szélesen. - Képzeld, hogy ma reggel együtt voltunk jóslás órán és tök jól elbeszélgettünk, meg minden. És kiderült, hogy ő sem volt még a falu új cukrászdájában, úgyhogy megbeszéltük, hogy valamelyik nap elmegyünk és kipróbáljuk.

- Ez jól hangzik - Bólogattam serényen. - Majd szólj, hogy milyen, talán mi is elmegyünk.

- Tényleg, ti olyan ritkán mentek randizni nem? - Váltott megint témát, aminek nem igazán örültem. - Vagyis sose mesélsz róla.

Vállat vontam és a széles mosolyom egy szelíd görbületté fokozódott.

- Draco sem aza  kimondottan közösségi ember, ahogy én sem - Magyaráztam. - És mind a ketten utálunk publikusan bármit is csinálni. Már ha érted.

- Nem mondtam, hogy emberek előtt, a kocsma közepén kell vetkőzni - Forgatta meg a szemét. 

- Bolond - Nevettem fel. - Van egy olyan oldala, amit nem szívesen mutat meg - Halkítottam le a hangom, holott nem volt rajtunk kívül senki sem a közös helyiségben.

- Szóval titokban egy gyengéd, romantikus alkat, hm? - Vonogatta a szemöldökét játékosan. - Mondtam én neked év elején, látod? Nem hiszel nekem soha!

Megingattam a fejem, de nem tudtam vele ellenkezni. 

- Nem kifejezetten romantikus és gyengéd, de valahogy mégis - Elhúztam a számat és elgondolkodtam.

- Mit csináltok ti kettesben? - Kérdezte és kicsit közelebb hajolt, amikor egy pár ember bejött a helyiségbe. - Már mikor nem ölitek egymást.

- Beszélgetünk - Vontam vállat. - Csókolózunk, lefekszünk egymással - Soroltam a dolgokat egy halvány mosollyal.

- Elárul olyan dolgokat, amiket nem lehet tudni róla? - Kíváncsiskodott.

- Hm - Bólogattam igenlően és elöntött egy pozitív felsőbbrendű érzet, hogy egyetlenként én tudhatok róla ilyesfajta dolgokat. 

- És milyen vele csókolózni? - Faggatott tovább, de egy pillanatra elkomorult, ahogy egy alsóbb éves leült mellé a kanapéra, hogy elfoglalja az üres helyet mellette. - Vad vagy gyengéd?

- Is - Feleltem határozottan. - És a szex is jó, mielőtt kitérsz rá - Mormogtam kettőnk közé.

- De nehogy már itt hagyj ennyivel! - Nyafogott és hátrébb húzódott.

Halkan felnevettem és megingattam a fejem. Elvettem a támlára dobott taláromat és nekirugaszkodtam, hogy fel tudjak állni.

- Gyere órára - Figyelmeztettem őt mosolyogva, tökéletesen kitérve a válaszok alól.