Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

53.

- Ez a kedvenc színem - Mosolyogtam és letettem magam mellé egy pulóvert.

- Minden cuccod sötétzöld vagy fekete - Korholt Monro anyai szigorral, de nevetve.

- Amióta a mardekárba járok, annyi zöld holmi volt rajtam, hogy megkedveltem - Feleltem. 

- És mi van ezzel? - Kérdezte a barátnőm és előhúzott egy lila felsőt a sorok közül.

Ránéztem és felvont szemöldökkel vártam, hogy teljesen kihalássza a darabot a ruhák tömkelegéből és felmutassa nekem. Szerettem vele vásárolgatni, hiszen mindig elmondta őszintén, ha valamit nagyon gyorsan ki kellett vernem a fejemből, hogy megvegyem vagy amit azt hittem, dögös, leszavazta, ha nem úgy volt. 

- Nem rossz - Biccentettem félre a fejem, ahogy szemügyre vettem a lila hosszúujjút. 

Szűk szabása kiemelte volna mindenemet, ami nem lett volna baj, hiszen sosem rejtegettem magam. Ahogy Monro megfordította a kezei között és a hátát mutatta nekem, látszott, hogy hatalmas kivágása szinte az egész hátamat mutatná, ha rajtam lenne és csak a két keresztpánt tartaná a helyén az anyagot, ami az egyik oldalról a másikra átívelt.

- Szerintem Draco értékelné - Motyogta a ruhának, aztán csak egy széles mosollyal felém fordult.

- Attól, hogy együtt vagyunk, nem akarom megnehezíteni a napjait - Sóhajtottam, aztán felnevettem. - Na jó, add ide!

Kivettem a kezéből a ruhát és elindultam, hogy felpróbáljam. 

- Tudtam én! - Kiáltott utánam, de csak nevetve sétáltam a megfelelő, elkerített szekció felé. 

Nem voltam szende kislány, nem ijedtem meg egy forró éjszakától és attól sem, ha valakinek a csábításáról volt szó. Mindenki, aki ismert a kastély falain belül, nagyon jól tudta, hogy jó pár afféron voltam túl és egyik sem szerelemből történt. Draco az egyetlen olyan pasi a suliba kerülésem óta, aki huzamosabb ideje mellettem van és akit még nem sikerült ledöntenem a lábáról. Két rész harcolt bennem folyamatosan, az egyik azonnali kihívásnak vette, hogy Malfoy elaléljon tőle és maga alá gyűrje, a másik pedig minél távolabb akarta tudni magától a testi érintkezést Dracoval. Furcsa érzéseim voltak vele kapcsolatban, hiszen amikor megölelt vagy megfogta a kezem, jó érzés volt. Sokat gondoltam rá, amikor nem volt velem és mindig azon pörgött az agyam, hogy vajon jól van e, mi járhat a fejében vagy mi történhetett az idő alatt, amíg senki nem tudta, hol volt. Amikor felé sétáltam, a fejemben volt, hogy odahajolok és egyszerűen az arcára vagy a szájára csókolok, hiszen ez nekem semmiség lett volna, nem az első csókomat készültem eladni. De amikor odaértem elé és a szemembe nézett a jeges, kék szemeivel, inkább csak mosolyogva megfogtam a kezét vagy hagytam, hogy birtoklóan maga mellé húzzon, amíg be nem fejezte a társalgást. Néha azon gondolkoztam, hogy amikor lemegyek vele beszélgetni a közös helyiségbe vagy akár a kastély egy eldugottabb zugába, akkor valami olyan ruhát öltök magamra, amitől nem kell kétszer gondolkodnia azon, hogy megtegyen e valamit. Aztán mégsem csináltam semmit. 
Draco volt az első olyan ember a környezetemben, akinek tartottam a véleményétől. Mindenkinek magasról tettem a  hozzászólásaira vagy a véleményére és eddig azt hittem, Malfoy sem volt kivétel. Tévedtem. Tartottam a visszautasítástól, hogy nem tetszik neki valami, hogy elszúrom és hogy más elképzeléseket táplált felém, mint amit látni vagy tapasztalni fog. Féltem, hogy esetleg napvilágot látnak a titkaim, ahogy ő is pont ugyanettől tartott az irányomba. Furcsa volt, de valahogy érthető is.