Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

59.

Ismét csak nyeltem egyet és leráztam magamról a vádló tekintetet, amikor Draco elhaladt mellettem a közös szobában. Csak egy pillanatra nézett rám, de egy apró mosolyt sem próbált meg elejteni felém. Egész nap nem szólt hozzám, került engem és még csak nem is szólt be, hogy tudjam, baja van velem. Második napja tartja a távolságot, én meg kezdtem kétségbe esni, hiszen nem tudtam, hogy én mondtam e valamit vagy tettem valamit, ami esetleg megbánthatta őt, habár tudtam, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. De nem mondott semmit és kezdtem nagyon szarul érezni magam attól, hogy még engem is kihagy ebből. Tudtam, hogy nem várhattam el tőle, hogy mindenbe beavasson és ki is jelentette tisztán, hogy sosem fogja  hagyni, hogy a családi ügyeikbe belefolyjak vagy hozzászóljak és sosem fogja lélekszakadtan elmesélni a problémáit. De mégis úgy gondoltam, hogy a barátnője voltam és jogom volt tudni legalább azt, hogy miért kerül és hagy figyelmen kívül.

Megforgattam a szemem, amikor megint csak átsuhant a közös hallon, hogy kisétálhasson a mardekár klubhelyiségéből. Nevetségesnek találtam a szituációt, de főleg magamat, amiért ennyire érdekelt. Tisztán kijelentette, hogy nem az én dolgom semelyik ügye, én mégis tudni akartam róla. Érthetően közölte velem, hogy nem fog megnyílni előttem és nem fogja minden gondját kiteregetni, én mégis ott ültem és vártam a csodára, hogy esetleg megbízik bennem annyira, hogy mégis elárul valamit. Szánalmasnak gondoltam magam, amiért ennyire ragaszkodtam hozzá és elkezdtem iránta tényleges, komoly érzelmeket táplálni. 

Átfutott az agyamon, hogy elengedem a dolgot. Nem érdekel többé, talán így lesz a legjobb. Nem engedett közel magához, én hiába próbáltam nyitni felé. Hiába bizonyítottam heteken át, hogy attól, hogy kapcsolatban van velem, nem kell levetkőznie a jeges, seggfej énjét, ha nem akarja. Nem vártam el tőle, hogy becézgessen, sem azt, hogy mások előtt akár hozzám szóljon. Nem voltam mérges, ha nem fogta meg a kezem séta közben vagy nem mellém ült le, amikor a közös helyiségben voltunk. Nem szóltam egy szót sem, amikor a családi ügyei miatt nem beszélt velem vagy csak úgy csendben maradt, mert nem volt kedve beszélgetni. Nem vártam el tőle, hogy ölelgessen és nyilvánítsa ki a szeretetét felém, még azt sem kértem, hogy annyit mondjon, hogy kedvel. Nem mondtam semmit róla senkinek, nem kotyogtam el a családi balhéit, nem tudott senki a múltunkról Monron kívül, sosem beszéltem senkinek arról, hogy hogy ölel vagy miket szoktunk csinálni. Mintha nem is létezett volna a kapcsolat. Ezek ellenére sem bízott meg bennem annyira, hogy legalább annyit mondjon, családi ügye van, valamibe belekeveredett vagy hagyjam békén. Nem akartam én részletes tájékoztatást mindenről, ami történt vele, csupán egy kis morzsát, hogy tudjam, legalább nem öleti meg magát.

Vettem egy mély levegőt és hátra döntöttem a fejem a kanapén, ahogy elmosolyodtam. Beteg agyam van, hogy ezek után is minden szegletével Dracora gondolt és arra, hogyan nyugtathatná le. Volt egy ötletem, de ahhoz sajnos elengedhetetlen lett volna, hogy legalább rám nézzen vagy megálljon mellettem.