Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

74.

Lassan kinyitottam a szemem és pislogtam párat. Először átfutott rajtam egy kezdeti ijedelem, ahogy hirtelen nem tudtam, hol is vagyok, aztán halkan sóhajtottam és visszahunytam a szemem megkönnyebbülésemben, amint eszembe jutott, hogy a Malfoy házban tartózkodtam. A hátamra fordultam, de a fejemet balra fordítottam, hogy megnézzem, Draco ágyban volt e még. Elmosolyodtam ismét, ahogy szembe találkoztam az alvó alakjával, aztán még szélesebben, amikor az eszembe jutottak az éjszaka részletei. Beharaptam az alsó ajkam, hogy véletlenül se adjak ki hangot és ne ébresszem fel a srácot, miközben örültem a fejemnek a történtek miatt. Hihetetlennek tűnt, egy kellemes álomnak, amit valóságosan képzeltem magam elé, olyannyira, hogy az emlékképektől ismét felbizsergett minden porcikám és szinte éreztem a tegnapi varázst. 

Megdörzsöltem a szemeimet, hogy kiűzzem az álmosság utolsó morzsáit is belőle és teljes testemmel Draco felé fordultam. Ránéztem az arcára, ami gyermeki könnyedséggel köszönt vissza rám, kisimulva, mentesítve minden drámától, aggodalomtól és családi viszálytól. Ilyenkor legalább nem kellett aggódnia semmiért, nem kellett a következő lépésen gondolkoznia és nem kellett mindig, mindenkinek megfelelnie. Mindenki irigy volt rá, hiszen a családja a varázslóvilág egyik legtehetősebb és legbefolyásosabb családja volt. Mindenki olyanná akart válni, mint ő, gondtalanná, gazdaggá, hatalmassá, félelmetessé és legyőzhetetlenné. Ám senki nem látta a rengeteg küzdelmet, fájdalmat, törést és ellehetetlenedést e mögött, amivel Draco egymaga küzdött meg, hogy fenntartsa a látszatot. Nem maga miatt, hanem az apja miatt. A látszat csalt, amikor úgy mutatta, szabadon csinálhat bármit és kontrol nélkül cselekedhet. Az igazság az volt, hogy az esetek többségében ott lógott rajta a családja madzagja, amivel bábuként mozgatták őt.

Közelebb csúsztam hozzá és a takaró alatt a derekára csúsztattam a kezem, hogy magamhoz tudjam szorítani, közben a fejemet a mellkasába fúrtam, hogy sötét menedéket találjak magamnak. Draco sóhajtott egyet, ahogy valószínűleg felkeltettem a mocorgásommal, de egy halk mormogás után átlendítette rajtam a kezét és bár lagymatagul, ő is magánál tartott. Belemosolyogtam a pólójába és lehunytam a szemem, hogy átadjam magam az érzésnek. Nem tudtam már visszaaludni, de nem akartam felkelteni Dracot sem. Nem akartam kimenni a szobából, nem akartam ott hagyni az ölelését, szívem szerint az iskolába sem mentem volna vissza.

- Nem akarsz aludni még? - Motyogta reszketeg, reggeli álmos hangon Draco.

Halkan felkuncogtam és a meglepődöttségemben rámarkoltam az ujjaim között lévő pólójára. Állati hangja volt fáradtan, férfias és uralkodó, pont mint maga az ember.

- Felkeltettelek? - Kérdeztem vissza halkan.

- Elég nehéz úgy aludni, hogy közben már vagy negyven görcsöt kötöttél a pólómra - Fújtatott fáradtan.

Felnevettem és kiengedtem a pólóját az ujjaim közül. Észre sem vettem, hogy gyűrögettem és csavargattam az anyagot, miközben róla gondolkoztam. Kicsit eltávolodtam a mellkasától és kibújtam a védelme alól, hogy rá tudjak nézni. Draco még mindig lehunyt szemmel, félig a párnába bújva feküdt, de már jóval éberebb volt az arca, mint korábban. Felnyújtottam a nyakam és a szája sarkáig értem fel, így oda nyomtam egy puszit.

- Holnap már korán kell kelni, legalább ma ne! - Nyöszörgött és átfordult a másik oldalára.

Kezét lecsúsztatta rólam, a takaróját pedig megigazította magán, hogy ne csavarodjon szorosan köré, ahogy hátat fordított nekem. Sóhajtottam egyet és elhúztam a számat, majd csak elmosolyodtam és belefúrtam a párnába a fejem. Olyan, mint egy nagy gyerek. 
Örültem, hogy végre láthattam az esetlen, hisztis oldalát is, hiszen hiába teljes ellentétje az eddig látott kemény, férfias Draco Malfoynak, mégis annyival többet hozzátett a személyiségéhez, hogy végre kezdtem úgy érezni, megnyílik nekem.