Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

48.

Ismét a szürkület határán állt az ég, amikor kimerészkedtem a szobámból, hogy lemenjek a közös helyiségbe. Ott volt Draco és pár haverja, akik a kanapén ültek és a tüzet bámulták és még pár alsóbb éves, akik Draco közelében, a srácra pillantgatva kuncogtak és nem visszafogottan mutatták érdeklődésüket a férfi iránt. Amikor leértem, Malfoy felnézett rám és egy pillanatig csak csendben bámult rám. A haverjai felé fordult és semleges arccal csak annyit mondott:

- Megbocsátanátok? 

A két férfi kérdés nélkül bólintott az udvarias felkérésre és felálltak a kanapéról, hogy vissza tudjanak vonulni a hálófülkébe. Én egy kicsit elámulva és megbabonázva néztem azt a hatalmat és kontrollt, amit Draco gyakorolt minden ember felett és azt a visszafogott eleganciát, ami nagyon jól állt neki, hű maradván a családi hátteréhez. Mielőtt leültem volna mellé, vetettem egy szigorú pillantást a pár alsóbb éves felé, akik halkabbra vették a sugdolózást és áthatóan, megkérdőjelezve néztek rám. Megforgattam a szemem és kihúztam a pálcám a nadrágom derekából, ahová becsíptettem talár és zseb híján. 

- Protegum Silencium - Mondtam a varázsigét és kettőnk köré rajzoltam egy pajzs szerű kört, hogy megmutassam a varázslatnak, hogy hol kell befednie minket.

- Szégyenlős vagy? - Kérdezte Draco és oldalra pillantott az alsóbb évesek felé.

Ahogy a szeme landolt rajtuk, ők mintha megmerevedtek volna, mint egy szobor, ahogyan próbálták feldolgozni a helyzetet, hogy Draco Malfoy szemkontaktust teremtett velük. 

- Leszarom, hogy mit hallanak, de úgy éreztem, ez nem lesz könnyed téma, ha most hívtál - Feleltem és lehuppantam mellé a kanapéra, kiélvezve a hangszigetelő buborékot magunk körül, ami meggátolta a külvilág számára, hogy halljon egy szót is.

- Beszéltünk már erről a könyvtárban is, több ember mellett - Nézett rám könnyedén, játékosan.

Én csak vettem egy mély levegőt és egyre jobban éreztem, hogy feszült vagyok a férfi közelében. Nem tudtam játékosra venni a figurát, nem tudtam úgy bolondozni, ahogy korábban, nem voltam olyan szabadszájú, mint akár napokkal ezelőtt. Egyre jobban frusztrált a kezünkön lévő heg, a kettőnk közötti kötelék és Draco igyekezete, hogy leszedje rólunk. 

- Ha megint erről akarsz beszélni, megyek is - Biccentettem félre a fejem és letettem magam mellé a kezem a kanapéra, hogy fel tudjam tolni magam.

Draco ujjai a kézfejemre csúsztak és megállítottak a mozdulatomban. Lenéztem a kezére, ahogyan befedte az én, kisebbnek tűnő mancsomat a régies, kopott kanapén. Nyeltem egyet és összehúzott szemekkel kaptam fel a fejem a szőke srácra. Mély levegőt vettem és éreztem, ahogy a levegő forrón érkezik a torkomba és szinte fojtogatón tölti meg a tüdőmet. Draco a jeges szemeivel rám nézett és hasonlóan szigorú, kemény tekintettel illetett, mint én őt.

- Lehetne, hogy felnőtt módjára viselkedsz és nem sietsz el a problémák elől, mint egy gyerek? - Kérdezte kimért hangom, ami meglepően mélyről jött.

Durcásan kihúztam a kezem a keze alól és karba tettem a mellkasom előtt. Hátra dőltem a puha kanapén és megvontam a vállam. Igyekeztem nem megroppanni a súly alatt, amit éreztem magamon és igyekeztem nem mutatni a félelmet, amit abban a pillanatban éreztem.

- Mit szeretnél? - Kérdeztem.

Szemem sarkából láttam, ahogy az alsóbb évesek felálltak és elhagyták a közös helyiséget, most, hogy a csendet hallgatták tőlünk és nem kaptak szaftos infókat. Egy hangyányit megkönnyebbülve vezettem vissza a teljes figyelmemet a mellettem ülőre és vártam, hogy elmondja végre, miért hívott.

- Meg kéne beszélnünk ezt a dolgot, Lauren - Sóhajtott. - Normálisan. Nem üzengetni.

- Nem hiszem, hogy üzentél nekem valaha - Mormogtam. - Kivéve a titkos, esti találkozóidat.

- Én nem magamról beszélek, hanem rólad - Nézett rám egy félmosollyal, én pedig eléggé összezavarodtam. - Mindegy is.

Lehunytam a szemem és sóhajtottam egyet, ahogy katyvaszos fejjel figyeltem a szavaira. 

- Kétségtelen, hogy elég rosszul indult ez az egész, tekintve apámat, a családodat és az egész kupac szart, ami kettőnk körül történt az elmúlt hónapokban - Mondta és kirázott a hideg a komoly hangvételétől és meg is lepődtem rajta, hogy képes így beszélni. - De azt akarom, hogy végre tegyük magunkat tisztába, mert kezd eluralkodni a káosz.

- Elég hosszú beszélgetés lenne, remélem tudod, hogy nem tudjuk ezt azonnal megbeszélni, ha mindenen át akarsz rágódni - Figyelmeztettem őt reszketeg hanggal.

- Nem érdekel, csak kezdek belefáradni - Sóhajtott.

- Eléggé meglep az őszinteséged - Mosolyodtam el és egy kicsit megvontam a szemöldököm felé.

- Felnőttek vagyunk és benne vagyunk egy elég mély trágyakupac belsejében - Nézett rám komolyan. - És bármennyire is akaratunk ellenére történt, együtt vagyunk benne. Úgyhogy szeretném, ha legalább az egymással való harcot befejezhetnénk, mert nagyon kezd elegem lenni, hogy mindenkivel, folyamatosan háborúznom kell.