Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

15.

- Malfoy? - Nevetett anyám hisztérikusan. - Az a család egy igazi sötét folt a varázslóvilágban. Nehogy meglássalak körülötte!

- De anya, Draco...

 - Nincs de! - Szegezte nekem a pálcáját, amitől azonnal könnyek szöktek a szemembe. - Draco Malfoy egy senki a számodra! Soha nem akarom megtudni azt sem, hogy csak közel sétáltál hozzá vagy mellette ültél bájital tanon! Megértetted?

Összeszorítottam a számat és igyekeztem visszafogni a kikívánkozó szavakat, amik a nyelvem hegyén voltak. Szerettem volna vele együtt dühös lenni Draco-ra és igazat adni neki. Elmondani, hogy egyet értek abban, hogy a családja egy igazi zsákutca és nincs tovább haladási lehetőség, hogy olyanok, mint a fúriatűz, ami válogatás nélkül felperzsel, ha óvatlanul lépsz a közelébe. Szerettem volna tartani magam az évek óta tartó álláspontomhoz, miszerint Draco egyáltalán nem számított nekem és én is osztoztam anyám azon feltételezésében, hogy a lehető legmesszebbre kerüljem el őket. 
Felbosszantott és zavarttá tett, hogy nem tudtam, miért voltam dühös anyámra, amiért a srácnak támadt. Nem akartam megvédeni, nem kedveltem, ugyanúgy bosszantónak találtam a lényét és idegesítőnek a fennkölt, nyápic stílusát, aki azt hitte, mindent megengedhet magának, csak azért, amit a családja elért. Mégis visszafordíthatatlan késztetést éreztem arra, hogy leüljek a szülőmmel és elmondjam neki, amit az elmúlt napokban láttam Draco szemében. Azt a kétségbeesést, jeges küzdelmet, fájdalmat és tehetetlenséget, amit egy nagy adag seggfejség alá rejtett és beburkolta a nagyzolás lepedőjével. 

- Akkor elmegyek báli ruhát nézni magamnak a Csecse-bárka-Közbe - Motyogtam. - Oké?

Anyám habozni látszott, aztán leengedte a pálcáját az arcom elől. Mély levegőt vettem és megkönnyebbültem, hogy nem vagyok közvetlen veszélyben. 

- Elhívtak? - Kérdezte fenntartásokkal teli hanggal. - Azt hittem, nem akartál menni.

- Tudom - Erőltettem magamra egy mosolyt. - Monro-t elhívta az egyik Mardekáros és aztán engem is az egyik barátja - Hazudtam és reméltem, hogy nem veszi észre, közben pedig remegtek az ujjaim, amit összekulcsoltam a hátam mögött. 

- Remek - Mosolyodott el végre és úgy tűnt, egy pillanat alatt eltűnt a kezdeti méreg a szeméből. - Elkísérlek!

Kikerekedtek a szemeim, hiszen nem akartam, hogy jöjjön. Ez volt az utolsó mentsváram, hogy aztán el tudjak szökni Draco-hoz pár órára, azzal az ürüggyel, hogy nézelődöm a tökéletes ruha után. Ha anyám velem tartott volna, le kellett volna mondanom a Malfoy ebédet, aminek Draco nem örült volna, végképp az apja, én pedig nem akartam sem magamra haragítani egyikőjüket sem, de azt sem akartam, hogy Draco-nak baja essen miattam.

- Ma csak nézelődnék - Vettem egy mély levegőt, hogy elrejtsem a remegő hangomat. - De elkísérnél a jövő hétvégén? Akkorra legalább már lesz egy táncórám és tudom, hogyan kell mozognom és hogyan keressek hozzá ruhát. 

- Oké - Egyezett bele mosolyogva. - Szükséged van tallérokra? 

- Nem hiszem - Ingattam meg a fejem. - De köszönöm. Nem szeretnék venni semmit, csak körbe nézni, mégis milyen lehetőségeim vannak.

*Draco POV*

Begomboltam a fekete ingem legfelső gombját is és magamra néztem a tükörben. Beletúrtam a szőke hajamba és elmosolyodtam. Nem értettem magam, de örültem, hogy egy ebédet nem egyedül kell eltöltenem a szüleimmel, hanem Lauren velünk tart. Legalább nem én leszek a legfőbb célpont. Ugyanakkor tartottam is tőle, hogy hogyan fogja bírni apám éles nyelvét és nem éppen kedves oldalát, amit gondoltam, hogy nem fog visszafogni a lány kedvéért. 

Meglepődötten fordultam az ablak felé, amikor egy bagoly leszállt a keretre. Felvontam a szemöldököm és felé nyúltam, hogy ki tudjam venni a csőrében lévő levelet. Gyanakvóan fordultam a zárt ajtóm felé, miközben felszakítottam a pecsétet, amivel zárva volt tartva a boríték. 
"Anyám nem akar meglátni a közeledben, ne a házunkhoz gyere, rám szegezte a pálcáját, amikor megtudta, hogy veletek ebédelek! " - Nyeltem egyet és azonnal egy ismeretlenül szúrós érzés vette uralmába a mellkasomat. Nem akartam lemondani apámnál az ebédet, de közben valahogy a lányért is aggódtam, nehogy miattam legyen baja vagy a családjával összevesszen. "Ki kell szöknöm, anyámnak azt mondtam, hogy a bálra megyek ruhát nézni. Találkozzunk délben a régi kastély sarkán. L.F."
Elmosolyodtam, majd halkan felnevettem. Összegyűrtem a levelet és kidobtam, nehogy megtalálja valaki. Kezdek komolyan kételkedni Lauren-ben, talán túlságosan félre ismertem. Tudtam, hogy bevállalós és nem egy tipikus kislány, aki mindig, mindenkinek engedelmeskedik. Azzal is tisztában voltam, hogy nem voltunk egymás kedvencei, de azt nem gondoltam volna, hogy miattam hazudik a szüleinek és kitalál egy mesét, hogy tartsa magát az eredeti tervhez. 
Megnyaltam a számat és hosszú léptekkel indultam meg az autó felé, hogy a lányért tudjak menni.