Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

73.

Egyszerre volt jelen a félelem minden nemű formája és a megkönnyebbülés apró lehelete, amikor Draco összekulcsolta a kezeinket, meggátolva engem minden mozdulatban. Lábaimmal átszőttem a derekát és szorosan magamnál tartva biztosítottam őt arról, hogy tetszik, amit csinál. Hangos zihálásai zeneként csengtek a sötét szobában, néha megfűszerezve az én sóhajaimmal és nyöszörgésemmel. Furcsa érzés volt, mintha az izgalom teljesen átvette volna a hatalmat az elmém felett és félénken közelítettem volna meg a helyzetet, pedig tökéletesen ura voltam minden mozdulatomnak és tudtam, hogy mit kell tennem. Draco előcsalta az aggodalmam, hiszen nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy vele szeretkeztem. Nagy volt a hatalma, félelmetes és agresszív volt, ha a helyzet megkívánta. Mindenki felnézett rá vagy meghunyászkodott előtte, még ha a háta mögött ki is beszélték, akkor is. Senki nem merte megszólítani, csak a távolból csodálták őt, ennek megfelelően igen kevés ember volt, akinek megadatott a lehetőség, hogy akár egy szót is váltson vele. 
Én is ijedten fordultam meg mindig, amikor lehetőségem adódott rá, ugyanakkor megtanultam az idő elteltével szembenézni vele. Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy Draco egy egyszerű kisfiú volt, aki kihasználta az apja és a családja rangját ahhoz, hogy eljátszhassa a nagymenőt mindenki szemében. Szánalmasnak gondoltam, egy senkinek, aki más hátán felkapaszkodva élősködött a trónján, mindenkit megfélemlítve. Aztán újabb évet töltöttünk együtt az iskola falai között és szépen lassan arra is rájöttem, hogy ahogy telt az idő, ő is felért a Malfoy névhez. Ragadozó vált belőle, egy kíméletlen szemlélődő, aki nem ismert kegyelmet. Már nem csak egy ártatlan, nevetségesen közönyös, gazdag fiúról volt szó. Felnőtté vált, akinek döntéseket kellett hoznia, viszont nem igazán volt választási lehetősége. Ennek ellenére tartotta magát, küzdött és elért mindent, amit akart. Már nem csak a nevével ejtett kétségbe mindenkit, hanem az önnön képességeivel is, amik meghazudtolhatatlanul alátámasztották a hatalmát és az erejét.

Korábban élveztem volna, ha lefeküdhettem volna vele, akár csak egyszer is, hogy aztán kipipálhassam a bakancslistámról őt. Most azonban sokkal többnek tűnt, egy titoknak, amit meg akartam tartani, amit sose akartam, hogy más megkaparinthasson. Mostanra kinőtte magát a szememben és megtanította, hogy a bizalma és a közelsége nem csupán egy fennkölt választás vagy elszigetelődés a felsőbbrendűsége miatt, hanem egy alaposan megfontolt választás kérdése volt. Féltette magát és a családját, meg akarta tartani a nyugalmat maga körül és azt akarta, hogy csak és kizárólag olyan emberek vegyék körül, akikben megbizonyosodott, hogy a vérükkel is mellette állnának. Mondhatni, hogy nekem nem volt választásom, de hazudnék. Én akartam mellette maradni és én választottam ezt az utat, habár nem voltam vele teljesen tisztában, hogy mit is akartam, mert nem ismertem őt, de nem bántam meg a döntésemet.
Mostanra nem csupán élveztem, hogy engem választott és eljutottunk odáig, hogy lefeküdtünk egymással, hanem egyfajta bizalmat és kiválasztottságot is magaménak tudhattam, ami habár nagy felelősséggel ijesztgetett, mégis boldogsággal és elégedettséggel töltött el.

Megmozgattam a csuklómat, amikor Draco végre elengedte a szorításból és egy hatalmasat sóhajtottam, ahogy ismét képes voltam hozzáérni. Felszisszentem, amikor elhúzódott tőlem és nem túl kedvesen felmordultam rá. Már nem érdekelt, mennyire tart szajhának vagy kiéhezettnek, csak élveztem a pillanatot, amit végre megosztott velem és nem volt kétségem afelől sem, hogy ő is élvezte. Draco felnevetett és szó nélkül megfogta a csípőmet és lendített rajta egyet, hogy átfordítson a hasamra. Segítettem neki és megtámaszkodtam a puha matracon, hogy elhelyezkedjek és ne neki kelljen rongybaba módjára mozgatnia.

- A rohadt életbe! - Motyogtam a párnába, amikor ujjai végig karistolták a gerincem vonalát és a fenekemen megállapodva egy kicsi segítségnyújtásként megemelte azt maga felé. 

Összeszorítottam a számat, nehogy kijöjjön egy túl hangos sóhaj rajta már csak a gondolatra is, hogy az éjjel folyamán még összeesek a fáradtságtól. Mosolyogva beharaptam az alsó ajkam, ahogy megéreztem őt megint és hagytam, hogy egy halvány súlyt rakjon rám, ahogy támaszkodott, habár már nekem is rogyadoztak a kezeim. 

- Jól vagy? - Kérdezte lihegve, de a szó végére felnevetett.

- Soha jobban - Feleltem és megadtam magam az elsöprő érzésnek.