Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

10.

*Draco POV*

Egyenes háttal ültem az asztalnál anyám és apám mellett. Hivatalosak voltunk valami fensőbb, elit rendezvényre, mivel apám a minisztérium élén táncolt, anyám pedig szintén a felsőbb hatalmak egyik oszlopos tagja volt. Utáltam ezeket a rendezvényeket, ezért jószerivel csendben ültem, megettem az elém tett ételt, ha nagyon muszáj volt, akkor válaszoltam pár kérdésre és mosolyogtam. Nem éreztem fairnek, hogy amíg az összes osztálytársam, varázslók és boszorkányok úgy töltik a szünet előtti utolsó napot, hogy összeültek egy bárban vagy egy édesség kuckóban, vajsört és karamellás ostyákat élvezve, addig én egy unalmas vacsorán ültem, a barátaim és a legkisebb szórakozás nélkül. Tudtam, hogy fontos a szüleimnek a jó kapcsolatok ápolása és a jövőm érdeke, de engem momentán a legkevésbé foglalkoztatott a helyzet. 

- Draco -Szólított meg egy díszes, fodros köpenybe burkolt varázsló, aki apámmal dolgozott együtt. - Hallom, hogy lassan itt a téli bál ideje. Igaz?

Halványan elmosolyodtam és bólintottam egyet, hogy a lehető legjobban elrejtsem a nemkívánatos unalmat az arcomról.

- Igaz - Feleltem röviden.

- Kit viszel magaddal? - Kíváncsiskodott tovább.

- Még nincs párom - Feleltem visszafogottan, a lehető legnagyobb tisztelettel a hangomban.

- Az lehetetlen! - Legyintett. - Biztos akad pár kellemes társaság a közeledben.

- Draco valószínűleg a legmegfelelőbb választásra vár - Nézett rám kurtán apám, amiből leszúrtam, hogy nem tetszett neki a válaszom. - Nem éri be akárkivel.

- Ez egy remek döntés, fiam! - Bökött felém a villájával az öreg. - És van, akit már számításba vettél?

Elhúztam a számat és nagyon figyeltem, hogy mosolyra görbítsem, ne pedig grimaszra. 

- Nem jártam sikerrel - Megköszörültem a torkom, nehogy sóhajtsak egy jókorát.

- Kinek nincs még párja? - Faggatózott tovább és legszívesebben ledobtam volna a villát a kezemből, lendületesen hátra dobtam volna magam a széken és lecsapom a kezem, miközben közlöm vele, hogy "nem érdekel, ugyanis senki nem akar egy olyan sötét varázslóval menni, mint amilyen én vagyok, én pedig nem fogok vajmi első éves fiatalokkal menni, csak mert menő, hogy velem mutatkoznak".

Ehelyett csak levágtam még egy darabot az elém tett csirkéből és lassan a számba vettem, hogy ezzel is elnyújtsam a válaszadás idejét. Ám apám nem így gondolta és közbe szólt, amire a legkevésbé sem számítottam.

- A minap voltam fültanúja, hogy az egyik lánynak még nincsen párja - Rám nézett, aztán a kollégájára. - Jó családból származik, egész csinos lány, jól tanul és nem igen van panasz rá. 

Lesütöttem a szemem és már előre féltem a névtől, ami elhagyja majd a száját. Nem tudtam, hogy örülök neki vagy inkább rá borítanám az asztalt, kissé mindkettő.

- Lauren - Folytatta édesanyám mosolygós hangon. - Azt hiszem, róla beszél. Igaz?

- Igen - Fordult felé apám. - Draco? Ugye már megfontoltad a lányt!?

Lenyeltem a keserűvé vált falatot és vettem egy mély levegőt. Válasz helyett csak bólintottam egyet és továbbra is a maradék vacsorámat figyeltem. 

- Hát ez remek hír! - Robbant fel a családi idillünkbe az idős varázsló hangja. - Milyen a hölgyike?

Mivel a válasz ezennel rám várt, igyekeztem nem nyersen tálalni a lány iránt érzett ellenszenvemet. Szerettem volna belevinni egy kis ellenérzést, hátha apám meggondolja magát, miután nem teljesen fényes leírást adtam róla.

- Elfogadható - Bólintottam aprót. - Jól tanul és egész jó boszorkány. Habár a csábos küllemét nem fél megmutatni elég sok férfitársamnak...

- Draco! - Szakított félbe az apám egy nemtetsző mormogással.

Egy mosolygós biccentéssel jeleztem felé, hogy értettem, habár nem bánom, amit mondtam. Szerencsére az idős varázsló felnevetett és ezzel oldotta a feszültséget.

- Fiatalok! - Legyintett. - Mi sem voltunk ám restek, amikor randevú volt a terítéken, nemde? 

- Természetesen - Nevetett egyetértőn anyám, hogy egyenesbe kerüljön a beszélgetés.

- Holnap hívd el a lányt! -Motyogta apám ellentmondást nem tűrőn. - A hétvégén várjuk ebédre.