Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

66.

Egy halvány mosollyal néztem, ahogy Draco elgondolkodó, kissé gyermeki arccal figyeli a saját ujjai nyomát. Mellette ültem a kanapén, már jócskán sötétedés után és csak egy buta varázslóversenyt vetített valamelyik diák hologramja, amit páran bámultunk, akik még nem tudtak aludni. Én Draco jobbján ültem, fejemet a vállára hajtottam, ahogy lassan kezdtem érezni a fáradtságot magamon, de most csak az államat támasztottam a vállán, hogy közeli, tökéletes kilátásom nyíljon a hófehér arcára. Ő csak az ujjaival apró vonalakat rajzolt az ujjaimon, aztán a tenyerembe, néha karikákat formált belőlük és csak játszadozott. Olyan volt, mintha teljesen lekötötte volna a figyelmét a saját alkotása, én pedig nem bántam, hiszen szerettem, ha valamilyen formában hozzám ért, tetszett, amikor nyugodt volt és nem kellett aggódnia semmi iránt, kedveltem, ha mások előtt is felvállalta a kapcsolatunkat és nem csak idegenekként sétáltunk egymás mellett. Apró, de mély levegőket vettem, hogy a kiáramló oxigén ne csikizze meg a nyakát és ne ébresszem fel őt a mágikus gondolatmenetéből. Helyette csak a szememet vittem fel és alá a bőrén, hogy megnézzem magamnak a puha, kissé borostás arcát, amit szerettem simogatni, nem is tudtam, hogy miért. Annyival bensőségesebb hangulatot adott nekem, ha csak hozzáérhettem és akár csak egy pillanatig átszánthattam az arcbőrén egy csók előtt vagy után, vagy csak egyszerűen amikor elköszöntem tőle. A borostája sem zavart, felnőttesebb, markánsabb arcot varázsolt neki, habár nem sokszor véltem felfedezni rajta, ő inkább a tisztább, erkölcsös kinézetet választotta. Néztem az égkék szemeit, amik most sötéten pillogtak lefelé a félhomályú szobában. Megfigyeltem a száját, amit folyamatosan az enyémen akartam tudni, furcsa módon magamhoz láncolva. Sosem éreztem ilyesmit és ez kissé megrémített, gyengévé tett, mégis erőssé. Szokatlan volt, de nem bántam.

Draco felém fordította a fejét és kissé meglepődve vonta fel a szemöldökét, amikor szembe találkozott velem, nem pedig a lehajtott fejemmel. Egy pillanat alatt rendeződtek a vonásai és szemei meleg csillogással teltek meg, szája pedig egy gyors mosolyra húzódott, mielőtt a szokásos, semleges maszkot öltötte volna fel, hiszen voltak körülöttünk. Már ezt is csodáltam, hogy ilyen fesztelenül simogatta a kezemet és hagyta magát elkalandozni, amikor nem voltunk egyedül, hiszen kínosan ügyelt az imidzsére és a hatalmára. Ujjait, amikkel eddig a tenyeremben rajzolgatott, egy másodperc alatt fonta az én ujjaim közé és összekulcsolta a kezünket. Elmosolyodtam és aprót szorítottam a kezén, jelezve neki, hogy jól esett a tette. 

- Mit nézel? - Motyogta halkan kettőnk közé, hogy ne vonja fel ránk a figyelmet a bugyuta versenyről.

- Téged - Mondtam és tartottam vele a szemkontaktust. 

Szívem szerint belebújtam volna a vállába és úgy teszek, mintha nem történt volna semmi, de nem volt erősségem a szégyenlősség és a félénkség, még akkor sem, ha Draco ki is hozott belőlem néha új és furcsa érzéseket is. Draco csak halkan felnevetett és meglepetésemre nyomott egy apró puszit a homlokomra. Lehunytam a szemem és akaratlanul is élesen szívtam be az úton lévő levegőadagot. Inkább visszahajtottam a fejemet Draco vállára, mielőtt csúnya gondolataim támadtak volna. A srác az összekulcsolt ujjainkat az ölébe pakolta és a hüvelykujjával simított párat az én ujjamon. Nem tudtam, hogy mi ütött belé, hogy ennyire kedves és érzelgős lett vagy talán csak én voltam már ennyire kiéhezve a szeretetére az elmúlt napok után, hogy felnagyítottam, mindenesetre nem volt ellenemre ez a gyengéd oldala sem. Imádtam a rosszfiút és a hatalmát kihasználó seggfejet, aki benne lakozott, de szükségem volt néha erre a kedves, nyugodt oldalára is.