Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

83.

Draco egyre jobban összezavar. Végre eljutottam a pontig, hogy teljesen gyűlöltem volna és az összes iránta érzett szeretetemet ellene fordítottam, ahogy azt megérdemelte volna. Erre elkezdett megint foglalkozni velem és megingatott mindenben, amit végre felállítottam. Amikor rám néz a jeges kék szemeivel, látom benne azt a bizonyos érthetetlen, aggódó csillogást, amivel megajándékoz, mindig a közelemben volt, amikor az apja megjelent, mindig összerándult és figyelmeztetően kihúzta magát. Ez annyira aranyos volt, annyira megmelengette a szívemet, hogy néha éreztem a gombócot a torkomban és a késztetést, hogy sírva fakadjak. Éreztem a motivációt magamban, hogy néha csak odamenjek hozzá és megöleljem, amikor láttam a stresszt kiülni az arcára, néha csak meg akartam fogni a kezét, amikor sétált és néha csak jól esett volna leülni mellé a kanapéra a közös helyiségben. Nem hozzá szólni és nem megbeszélni mindent, csak ülni és vele lenni.

A könyvtár sorait jártam és a kezemben gyűjtögettem a kisebb-nagyobb köteteket, ami kellett a házi dolgozatom megírásához. Mély levegőt vettem és lassan kifújtam, ahogy az ujjaim végigsiklottak a régi és új könyvek gerincein. Láttam, ahogy Draco ugyanarra a sorra fordult be, ahol én voltam, de mereven csak a könyvek címein tartottam a tekintetem. Fájt már a nyakam, ahogy görcsösen tartottam felfelé a fejem, nehogy a férfi irányába forduljak.

- Draco, szia - Hallottam meg egy női hangot.

Akaratlanul is oda pillantottam, holott eddig direkt az ellenkezőjén dolgoztam. Sandra szőke, hosszú haja szembetűnő volt Draco mellett és hirtelen nem is tudtam, hogy örüljek, hogy ő az vagy sem. Azonnal elöntött egy bizonyos fokú féltékenység és harag, amiért a férfi már is más nő mellett találta magát. Tudtam, hogy én is toltam magamtól, de megérdemelte. Ha nem voltam neki elég jó vagy más mellett akart lenni, megmondhatta volna egyenesen, nem kellett volna ez a kis színjáték az apjával, a sötéttel és a megaláztatással. Viszont valahogy bennem volt egy kis megnyugvás is, hogy Sandra már vissza lett utasítva egyszer és Draco világosan kifejtette nekem is, hogy nem kér a lány ártatlanságából és követő szelleméből. 

- Ne most, Sandra - Felelte a férfi és hangja reszelősen csengett, ami hidegrázást küldött végig a testemen. 

Tudtam, hogy amikor legutóbb ezt a hangot hallottam, egy nagyon intenzív, stresszes időszakot élt meg. Lenéztem a kezeimben lévő könyvekre, aztán oldalra sandítottam a férfire, hogy meg tudjam nézni magamnak az arcát. Szemei azonnal összekapcsolódtak az enyémekkel, hiszen ő már engem figyelt. Ettől váratlan zavar tört rám és lesütöttem a tekintetem. Megnyaltam a száraz számat és inkább hátat fordítottam nekik, hogy a következő sorra mehessek. 

- Fáradtnak látszol - Hallottam a szőkeség vékony, már-már angyali hangját a szomszédos könyvfolyosóról. 

- Az vagyok - Felelte Draco tömören.

Átnéztem az előttem lévő könyvek között és a vékony résen át láttam a távolságot kettejük között, amit Malfoy tartott. Halvány mosoly jelent meg a szám sarkában, de azonnal leráztam magamról. Nem szabad ezt magamra vennem, nem miattam csinálja, különben már rég befejezte volna ezt az ocsmány játékot és megbeszélhettük volna a kínzó igazságot. 

- Délután lemegyünk a faluba néhány Mardekárossal - Mondta Sandra kedvesen, mégis félénken, valószínűleg sejtve a választ. 

- Dolgom van - Felelte kíméletlen merevséggel Draco, meg sem várva a tényleges meghívást a lánytól. 

Balra fordult és szinte azon nyomban ismét megtalálta a tekintete az enyémet a gyéren rakott könyvek között. Most nem vettem el róla a szemeimet, néztem az átható pillantását, az égkék íriszeit, amik dühös fáradtsággal pillogtak vissza rám. Hiányzik, hogy közelről nézhessem, aztán egy váratlan pillanatban csókot nyomjak a szájára és mosolyogva tovább fürkészhessem a tekintetét. Lehunytam a szemeimet és megingatva a fejemet tovább léptem egy lépést és a könyveknek szenteltem a figyelmem. 

- Lauren - Hallottam meg a nevem.

Kifújtam egy nagy adag levegőt és nem tagadtam le az apró remegést, ami azonnal az ujjaimon látható volt, ahogy megtámasztottam a kezem egy könyvön, mintha olvasnám a címeket és a tartalmat. Megnyaltam a számat és kertelés nélkül Draco felé fordultam, amikor átsétált abba a sorba, ahol én voltam. Még hallottam a távolodó lépteket a szomszédos folyosóról, amit Sandra-nak tulajdonítottam, aki faképnél lett hagyva.

- Szarul nézel ki - Állapítottam meg én is, csak kevésbé finoman, mint korábban a szőkeség.

- Kösz, úgy is érzem magam - Mormogta és megforgatta a szemét. - Beszélnünk kell!

- Utálom ezt a mondatot - Fújtattam egyet és visszafordultam a könyvek felé, hogy ezzel is enyhítsem a gyomorgörcsömet. 

- Én meg ezt a helyzetet - Felelt, meglepetésemre egész őszintén. 

Felé kaptam a fejem és láttam, ahogy szétnéz, hátha valaki megzavarhat minket a beszélgetésben, de nem sokan jártak arra a részlegre, ahol most voltunk. Ezen a részen főleg nehezebb, majdhogynem lehetetlen témák sorakoztak és a diákok igyekezték elkerülni ezeket a témákat a dolgozatoknál, mert sok munkával jártak. Nyeltem egyet és a mellkasomhoz szorítottam a három könyvet, ami eddig sikeres halászatom eredményét tükrözték. 

- Mit csináltál már megint? - Kérdeztem halkan, enyhe dorgáló hangszínnel és nem tehettem róla, ugyanúgy bántotta a lelkem, hogy valami gond történhetett vele, habár utálnom kellett volna mindenért, amit tett.

- Semmi szokatlant - Vont vállat és egy lépéssel közelebb jött hozzám. - Ellenben veled.

Elhúztam a számat és áthatóan néztem a szemébe. Nem akartam, hogy megtörjön, hogy visszatáncoltasson, hogy meggyőzzön, mert volt róla fogalmam, hogy miről volt szó. Vártam már ezt a fejmosást és a beszélgetést és őszintén szólva nem hittem, hogy eddig eltart majd.