Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

19.

- Nem szeretnék róla beszélni! - Nevettem fel, amikor Monro, a legjobb barátnőm már vagy századjára kért részleteket.

- Én viszont igen! - Huppant le a kanapéra a közös hallban. - Ha jól emlékszem, két hete még a bál ellen voltál és tiltakoztál, hogy párod legyen és valaki elvigyen. Arról nem is beszélve, hogy Malfoy a kezdetek óta gyilok társad. Hogyhogy ötvözted ezt a kettő gyűlöletedet és nemcsak elmész a bálba, de Draco visz el?

- Így alakult - Vontam vállat egyszerűen és sóhajtva én is letettem magam a kicsit viseletes, de kényelmes kanapéra. 

Hiába volt a legjobb barátnőm, jobban féltem attól, hogy bárki meghallja az igazságot a sztori mögött, minthogy Monro-nak igazat mondjak. Féltem, hogy Malfoy akármikor bejöhet és meghallja, elújságolja az apjának és a szüleimnek annyi. Attól is féltem, hogy akár Mr. Malfoy is felbukkan akármelyik pillanatban és ugyanezzel a végkimenetellel nekem is végem. Attól sem tartottam kevésbé, hogy Monro olyan szemmel fog nézni ezek után Draco-ra vagy esetleg elszólja magát, hogy ismét változatlan végződéssel, a történetnek megint a végére érünk és a családom nem lesz boldog. Habár a családom most sem lenne boldog, ha megtudnának, hogy Draco lesz a párom és kísérőm a karácsonyi bálon.

- De mondj már valamit! - Nyaggatott tovább. - Mindenki titeket bámult a táncpróbán, ti meg mintha észre se vettétek volna. 

- Igenis észre vettem, mert nagyon idegesítő volt - Motyogtam zavartan.

- És azóta úgy járkáltok - Mély levegőt vett és megingatta a fejét, közben meg a kezével köröket írt le, ahogy kereste a megfelelő szavakat - nem tudom! Nem tudom eldönteni, hogy túl távolságtartók vagytok egymással vagy túl közel kerültetek.

Felvontam a szemöldököm és idegesen felnevettem, hiszen abszurd állításnak gondoltam mind a kettőt. Távolságtartónak nem mondanám magunkat, hiszen mindig is valamivel közelebb voltunk egymáshoz, mint akárki más, még ha csak egy idegesítő, egymást kikészítő kapcsolatban is. Közelebb pedig sosem mondanám, hogy kerültük ennél, mert az lehetetlen lenne. Mindig meglenne közöttünk a hierarchia és nincs szükségem arra, hogy másmilyen megvilágításból is hallgassam, hogy sose fogok felérni a Malfoy családhoz és csak egy senki vagyok hozzájuk képest. 

- Monro, tényleg nincs semmi! - Igyekeztem lezárni a kíváncsiskodását, hogy minél előbb szabadulhassak a béklyóból. 

- Hogy hívott el? - Kérdezett újabbat.

- Miért érdekel? - Kérdeztem vissza válasz helyett és éreztem, ahogy a vérem az arcomba tódul a hirtelen ijedelemre, hogy mit is mondhatnék. 

- Mert Draco Malfoy nem egy olyan embernek tűnik, aki fogná magát és egyik pillanatról a másikra egy csokor mandarózsával megjelenne és az ellenségét kérdezné meg, hogy elmegy e vele a bálba - Fejtette ki a véleményét, amivel sajnos egyet kellett, hogy értsek.

- Nem is szeretem a mandarózsát - Motyogtam magam elé, hogy megpróbáljam kikerülni a kérdést. - Túl erős az illata és ha nem teszed megfelelő hőmérsékletű vízbe, simán megtámad. Tudtad, hogy ki tudják nyújtani az indáikat és...

- Szép próbálkozás, Fillis! - Tette karba a kezét Monro és elmosolyodott. - De erről nem mondok le!

- Miért akarod tudni? - Kérdeztem és a szemem azonnal a közös helyiségbe becsődülő seregre tévedt. 

Egy csomó alsóbb éves tömődött be a hallba, jókedvűen beszélgetve, mögöttük pedig megjelent Malfoy egy pár sráccal karöltve. Ahogy elhaladt a kisebbek mellett, a lányok felnéztek rá, némán elmosolyodtak, tettek utána pár lépést vagy csak igyekeztek figyelmen kívül hagyni őt. A szőkeség elindult felénk és helyet foglalt a fotelben egy kicsivel arrébb, anélkül, hogy bárkire ránézett volna vagy bárkihez hozzászólt volna. Felvontam a szemöldököm és megforgattam a szemem a fensőbbséges viselkedésére. 

- Mert akarom - Felelt Monro, kicsit megkésve a válasszal, hiszen ő is felfigyelt a hirtelen besereglett varázslókra és boszorkányokra.  - És mivel a legjobb barátom vagy, el fogod mondani, vagy igazságszérumot itatok veled álmodban!

- Oké, Merlin, azért a temetésemet még ne tervezd! - Nevettem fel zavartan.

- Akkor? - Kérdezte ismét és egy másodpercre a hátam mögé nézett, valószínűleg Draco felé. 

Mély levegőt vettem és felnéztem a plafonra, igyekezve minél több időt kicsikarni magamnak a gondolkodásra. Nem szerettem volna elmondani neki az igazat, a magam és Draco érdekében sem. 

- A szüleink együtt dolgoznak - Vontam vállat, kimondva az első dolgot, ami az eszembe jutott. - Találkoztunk a Malfoy családdal és valahogy szóba került, hogy egyikünknek sincs párja - Rántottam újabbat a vállamon. - És ennyi a sztori.

- A Malfoy család leállt cseverészni a szüleiddel a bálról? - Inkább kijelentésnek hallottam, mint kérdésnek és a gúnyos hangszíne átitatta a mondatot.

- Csak szóba került, oké? - Sóhajtottam tehetetlenül. - Nem álltunk le megtárgyalni a hétvégi ebédet. 

- Oké - Sóhajtott Monro is és reméltem, hogy annyiban hagyja a dolgot. - Mondjuk, hogy elfogadom a választ, de még mindig gondolkozom az igazságszérumon.