Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

77.

Draco elég rideg volt az elmúlt napokban, amit nem furcsálltam, hiszen elég sokszor előfordult, hogy szinte tudomást sem vett rólam, ezzel küszöbölve ki azt a kellemetlen félreértést, amit esetleg a feszült énje szülhetett volna. Sokszor csinálta, ha már tele volt a feje mindennel és  a családja sem volt épp segítőkész hangulatában, ilyenkor rendszerint visszavonult a saját kis világába, mielőtt úgy szólt volna hozzám, ami egyikünknek sem tetszett volna. Viszont miután a hétvégén lefeküdtünk egymással és végérvényesen kiderült, hogy több van köztünk egy falatnyi kedvelésnél, hiszen eltűntek az átkunk jegyei is, azt hittem, hogy valamivel befogadóbb lesz a közelségemre. Bántott, hogy nem osztotta meg velem ismét a nehézségeit, de tisztában voltam vele, hogy a szex nem kell, hogy egy csapásra megváltoztassa őt vagy a hozzáállását. 

- Draco - Motyogtam a nevét, amikor mellé álltam a nagy csarnokban, várva a sorunkra, hogy beosszanak minket párokba a sötét varázslatok kivédéséhez.

- Ne most! - Mormogta vissza és elnézett  a másik irányba, nehogy véletlenül találkozzon a tekintetünk.

- Nem kérdezem meg, hogy minden rendben van e, mert látszólag nincs - Felvontam a szemöldököm és nyeltem egyet, ahogy a rossz érzés egy pillanat alatt szántott át a testemen. - De azért legalább néha rám köszönhetnél, amikor elmész mellettem.

- Lauren, kisebb gondom is nagyobb annál, hogy megsértődsz e rám - Nézett rám végül, de nem úgy, ahogy elvártam volna.

Szemei hiába voltak világítóan jeges kék színűek, mégis annyi sötétség rejlett az íriszeiben, hogy ilyen alkalmakkor semmi kétségem nem volt afelől, hogy kivel is álltam szemben. Ilyenkor a családja egész múltja és a sötét titkokat és pletykákat szóró régmúltja mind-mind értelmet nyertek a számomra és megmutatták a kedves, elveszett fiú mögött tornyosuló veszedelmeket, amik akármikor kitörhettek. 
Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam, amíg álltam a szemkontaktust. Igyekeztem nem mutatni az ijedelmet és a kétségbeesést, amit a szavai váltottak ki belőlem. Nem akartam, hogy azt gondolja, hogy mostantól egy érzelgős liba leszek, hogy mostantól elvárok tőle dolgokat, hogy most megváltozik valami amiért lefeküdtünk. Tudtam, hogy neki egy erős nő kell, aki állja a sarat és kedvére élcelődhet vele sértődés nélkül, aki nem kéri számon és akivel a sötétségét elnyeltetheti bizonyos mértékben anélkül, hogy összeroppanna alatta. Nos, pontosan ilyen voltam, mielőtt rájöttem volna, hogy beleszerettem Draco Malfoy-ba. Azelőtt nem érdekelt volna, ha elmegy és órákig nem látom, ha kimarad egy-egy napra a suliból, ha beszólt volna valamit, hiszen én azonnal visszabeszéltem volna. Letojtam volna magasról, ha nem foglalkozik velem, nem enged közel vagy nem csókol meg. De most más volt, egy gyenge fruskának éreztem magam és tudtam, hogy ezt nem mutathattam Draco előtt, mert akkor elcsesztem volna az egész kapcsolatunkat. Pontosan az ilyen nőket -pontosabban szólva kislányokat- hajtotta maga elől és mellől és pont ezért választott engem, vagy az apja választott, mert én erős vagyok, rideg és terhelhető. Én is elhittem mindaddig, amíg el nem kezdtem komolyabban beszélgetni Dracoval és el nem kezdtem megismerni a tényleges személyiségét.

- Nem sértődtem meg, Draco - Sóhajtottam aprót és inkább a tanárra néztem, nehogy véletlenül leolvashassa az arcomról a megbántottságot. - Csak érdekelt, hogy mi van veled, de úgy tűnik, hiába.

- Ne játszd a kislányt! - Motyogta. - Nem így ismertelek meg.

- Nem ismersz, úgy tűnik - Néztem rá szigorú szemekkel egy pillanatra. - Ahogy én sem téged. 

- Megmondtam, nem egyszer már, hogy nem fogsz megismerni azonnal.

- Azonnal? - Nevettem fel halkan és megnyaltam a számat, majd visszafordítottam a fejem a terem közepe felé, ahol összetalálkozott a tekintetem a varázslóéval. Rám mutatott, majd egy másik lányra, hogy párba állítson minket. - Hónapok óta együtt vagyunk, Draco, nem azonnal akartalak megismerni. - Léptem egyet előre, hogy elindulhassak a kijelölt helyszín felé, ahol majd csatázni fogok a másik lánnyal. - Csak azt kértem, hogy legalább köszönj rám!

- Te is köszönsz mindenkinek, akivel lefeküdtél már, ugye? - Kérdezett vissza és ő is elindult, ahogy végre párt talált neki a tanár.

- Örülök, hogy tisztáztuk a jelentőségét a dolognak - Fújtattam nevetve, de alig bírtam visszafogni a könnyeimet. - Kösz szépen!

Sietős léptekkel haladtam el mellette, hogy esélyem se legyen felnézni rá, hiszen tudtam, hogy ha a szemeibe fúrom a tekintetem, azonnal megadtam volna magam neki és a fájdalmas felismerésnek az érzéseimet. Nem akartam elhinni, hogy csupán ennyi lettem volna neki, egy gyors szex vagy egy élvezetes hétvége a sűrű programjai között. Sajnos a mellkasom feszítése ráébresztett, mennyire nem szeretném, hogy ez igaz legyen és gyengének gondoltam magamat, amiért nem tudtam megakadályozni, hogy kiüljön az arcomra a fájdalom és a csalódottság hatalmas egyvelege.