Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

23.

*Draco POV*

Ahogy vége lett az órának, jeleztem Lauren felé, hogy a lehető leggyorsabban lépjen mellém. A lány megfogta a könyveit és a tollát a két, vaskos köteg közé szúrta, hogy ne ejtse és hagyja el. Én csak a hónom alá söpörtem mindent, nem törődve vele, hogy esetleg legurul a pennám vagy összegyűröm a lapokat. Türelmetlenül néztem, ahogy mosolyogva válaszol valamire a barátnőjének és éreztem, ahogy épül bennem a tehetetlen harag, amiért nem figyel rám. Elengedtem pár diákot kettőnk között, hogy a két padsor között ki tudjanak szabadulni, aztán csak szimplán megfogtam a lány karját. Lauren felnézett rám, én pedig csak szótlanul bámultam a szemeibe, éreztetve vele, hogy nem viccnek szántam a levelemet és a kérésemet, hogy gyors legyen. A lány csak biccentett és visszafordult a barátnője felé.

- Menj csak, csak egy perc! - Szólt és visszafordult felém. 

A mosolya lehervadt és egy nem túl boldog, ideges vállrántással kérdezte, hogy mit is akarok.

- Apám a kastélyban van - Közöltem vele egyszerűen. 

Lauren szerencsére azonnal megértette, hogy miért mondtam, mert csak nyelt egyet és bólintott egy aprót. Ujjait megigazgatta a könyve szélén és úgy tűnt, zavarba jött. Oldalra nézett és megnyalta az ajkait, mielőtt visszanézett volna rám. Én csak nyugodtan vettem egy levegőt és igyekeztem nem kimutatni az idegességemet. Elég volt neki ez így is, most még az én és a családom szarja is a nyakába szakad, mert apám nem képes túllépni a kihívó fenntartásain. 

- Mit csináljak? - Kérdezte és sóhajtott egyet. - Nem kell a nyakadba borulnom vagy tovább mennünk ugye?

Elmosolyodtam és kihúztam magam. 

- Csak szeretnéd, Fillis! - Válaszoltam és a terem ajtaja felé néztem, hogy megbizonyosodjak róla, senki nem jelent ránk veszélyt. - Csak viselkedj normálisan, ahogy a hétvégén, amikor nálunk voltál, oké?

- Akkor nem kell megfognom a kezed vagy ilyesmi? - Kérdezett vissza.

- Hát, ha nagyon odáig vagy érte - Vontam vállat és előre nyújtottam a kezemet, hogy játékosan cukkoljam őt. 

Élveztem azt a részét, hogy most tudtam, nem szólhat úgy vissza vagy csaphatja le a magas labdákat, mint korábban, hiszen nagyon kell figyelnie magára. Ugyanakkor szerettem volna hallani a szúrós mondatait néha, amik habár megalázóak voltak, tetszett, ahogy kiállt magáért velem szemben. Élveztem a hatalmamat és a családom által elért felsőbbrendűségemet mindenkivel szemben, élveztem a lányok figyelmét és hogy mindenkinél valamivel feljebb álltam egy lépcsőfokkal. Néha azonban fárasztó volt, kellett Lauren, hogy megmondja a magáét, élvezhessem a fiatalkoromat, a helyemre passzítson, játsszon egy kicsit az idegeimmel és a kedvemmel. 

- Ezt kettőnk közül úgy látszik, te élvezed jobban - Forgatta meg a szemet és finoman ellökte a kezemet maga elől. 

Elmosolyodtam és félre biccentettem a fejem. 

- Csak legyél kedves és ha kérdez valamit, válaszolj tisztelettudóan, oké? - Kérdtem őt.

- Ez az egész csak azért tetszik, mert ilyenkor normálisan szólsz hozzám! - Villantott rám egy gúnyos mosolyt.

- Tudok, ha akarok, csak te nem érdemelted ki - Feleltem neki és elindultam a kijárat felé, hogy végre elhagyhassuk mi is a termet.

Lauren elindult mellettem, de tartotta a távolságot kettőnk között. Megforgattam a szemem és sóhajtottam egyet.

- Gyere közelebb! - Motyogtam felé.

- Muszáj? - Mormogta vissza, de már közelebb andalgott hozzám. 

- Nem, apám a hiszékenységéről és elfogadásáról híres - Motyogtam ismét, hogy a lehető leghalkabban tudjam a tudtára adni a mondandómat. - Lauren, legyél hű magadhoz és gondolkodj!

Megbökött a könyökével, mire magára vonta a figyelmem. Kajánul elmosolyodott és egy kicsit megvonta a vállát. 

- Most okosnak neveztél, Malfoy? - Kérdezte.

Elnevettem magam és megingattam a fejem. 

- Szerencséd, hogy most védett helyzetben vagy! - Feleltem.

- Tudom, hogy jó arc vagyok - Sóhajtott. 

Tettünk egy pár lépést, egymás mellett mosolyogva, Lauren kiélvezte a helyzetet, hogy most nem szórhatok rá átkot, én meg kiélveztem, hogy nem szólhat be nagyon. Egész békés volt a légkör, de mégsem éreztem teljesnek, tudva, hogy ránk volt kényszerítve a dolog. Talán, ha magától alakult volna ki, más véleménnyel lennék róla. 

- Á - Villantott egy féloldalas mosolyt apám, amikor elénk ért a folyosón. - Draco.

- Apa - A mosolyom lehervadt és cserébe egy kissé ijedtnek tűnhető, de szigorú arckifejezést villantottam rá.

Apám ránézett Lauren-re és biccentett egyet. Én a szemem sarkából mertem csak ránézni a lányra, mert attól tartottam, hogy nagyon bepánikolnék, hogy mit fog mondani, ha ránézek. Féltem a reakciójától és a viselkedésétől, attól meg még inkább, hogy apám mit fog tenni, ha ellenszenvet érez.

- Mr. Malfoy - Üdvözölte őt Lauren kissé gúnyos, de kedvesebb hangsúllyal, mint eddig bármikor. 

- Örülök, hogy a fiammal látlak, Lauren - Mondta apám és egy kósza pillantást vetett rám. - Szerencsés véletlen, nemde?

- Valóban - Feleltem gyorsan, kivéve a lány kezéből a lehetőséget, hogy egy pillanat alatt hülyeséget csináljon. 

Apám egy jeges pillantással nyugtázta a válaszom és visszanézett a mellettem álló lányra. 

- Kedves tőled, hogy a kezedbe vetted a családod jó hírnevét - Halkan felnevetett, Lauren pedig csak némán állt mellettem. 

Nem ért hozzám, nem néztem rá, de éreztem a temérdek feszültséget és dühöt, ami felépült benne. Csak megköszörülte a torkát és kurtán biccentett egyet. Vettem egy mély levegőt és álltam a szemkontaktust, amit apám adott nekem. Úgy éreztem, hogy a fejem vörösebb lett, ahogy a tehetetlenség és a zavartság egyszerre árasztotta el a testem. Le akartam dobni a taláromat, meglazítani a nyakkendőmet és csak fellélegezni.

- Magatokra hagylak - Mondta Lauren és kedvesen megérintette a felkaromat egy pillanatra, hogy hihetőbbé tegye a színjátékunkat.

Ránéztem és egy halvány mosolyt kipréseltem magamból, ahogy bólintottam egyet.

- Mr. Malfoy - Nézett apámra a lány, amivel egy másodpercre elterelte a figyelmét, és ezzel adott nekem egy minimális időt, hogy leeresszem a feszültséget. - Örültem.

- Úgyszintén, Miss Fillis - Felelt apám cinikusan fennkölt hangon.

- Anyád megy majd vele ruhát nézni a bálra - Közölte azonnal apám, ahogy Lauren elsétált mellőlünk. 

- Miért kellene ehhez anya? - Értetlenkedtem.

- Úgy vélem, hogy anyád kifinomult ízlése kell ahhoz, hogy ne szégyenítsen meg egy cafkás ruhában téged ez a lány - Felelt keményen. - És megengedhetjük magunknak. Hadd érezze, hogy nem ér fel hozzád!