Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

22.

Egész nap komor és kedvtelen voltam. Nem akartam, hogy Draco azért rontsa el a kialakuló kapcsolatát, mert az apjának nem szimpatikus a lány. Draco sosem volt egy érzelgős típus, sosem alakított ki komolyabb kapcsolatot nőkkel, sosem láttam őt szerelmesnek vagy gyengédnek. Lehet, hogy nem képes rá, de legalább most itt volt az alkalom, hogy megtudhassa, mire képes, ha tényleg érdekli őt valaki. Erre most belekényszerít mind a kettőnket egy olyan helyzetbe, amiről egyikünk sem tehet és egyikünk sem akarja. Azért együtt lenni valakivel, mert a családja jól él vagy mert tiszta vérű varázsló családból származik, nem egy kimondott életbiztosítás egy kapcsolat számára. Nem is beszélve a felmerülő, értetlen fejekről, akik majd undorodva fordulnak utánunk, nézve a korábbi ellenségeket, akik ki akarták nyírni egymást, most együtt sétálgatni. Már most nagy volt a felfordulás kettőnk körül, pedig még csak a táncpróbákon mutatkoztunk együtt. 
Nem éreztem úgy, hogy boldog tudnék lenni Draco mellett. Nem éreztem, hogy Ő boldog lehetne velem. Még jobban elszomorított és kétségbe ejtett, hogy tudtam, nem vagyok neki való, ő sem nekem, de nincs más választásunk. Sajnos igaza volt, el kellett fogadnunk a sorsunkat. Meglepően férfiasan és felnőttesen gondolkodott, amikor azt mondta, vagy mi törődünk bele ebbe az egészbe, vagy pedig mi is és a szüleim is pórul járunk.

Letámaszkodtam a fa asztalra és két ujjam között lóbáltam a tollamat, amiből egy-egy csepp tinta lecseppent a papíromra és egy nagy pacává nőtte ki magát, ahogy a lap szépen felitta és a rostjaival elvezette a fekete foltot. Az életem is hirtelen ilyen fordulatot vett. Egyik pillanatban még a gondtalan, tiszta papír voltam, aztán önnön hibámon kívül egy fekete tályog lett úrrá az életemen, amit nem tudtam kontrollálni. 
Összerezzentem, ahogy elém reppent egy madár formára hajtogatott origami forma. A szárnyait óvatosan hajlongtatva leszállt elém és várta, hogy a kezembe vegyem. Felemeltem a fejem és lassan körül néztem,  hogy valakinek feltűnt e a levelem érkezése. A terem elejében masírozó varázsló szerencsére gondtalanul írogatott valamit a pennájával, a többiek pedig nem látták és észlelték az elém szálló madarat, hiszen az utolsó padban ültem aznap. Mély levegőt vettem és megemeltem a szemöldököm, ahogy a kezembe vettem a két szárnyat és meghúztam azokat, hogy a levél szétbomoljon és felfedje előttem az írást. Monro megbökött a könyökével és közelebb hajolt, hogy megnézze, mit kaptam. Én is közelebb vontam magam elé a lapot és olvastam a rajta álló, csupán egyetlen sort: "Óra után beszélnünk kell. D.M"  Felvontam a szemöldököm és azonnal a mellettünk lévő padban ülő Draco felé néztem. Ő csak semleges arccal viszonozta a pillantásomat és visszafordult a papírja fölé, tovább írni az órai anyagot. Sóhajtottam egyet és összegyűrtem a papírt a tenyeremben. 

- Lauren? - Suttogta Monro és közben megbökdösött a könyökével, hogy felhívja magára a figyelmet.

Odafordultam és egy kíváncsi, kérdő szempárral találtam szemben magam, aztán lenézett a galacsinná gyűrt lapra és vissza rám. Kissé megbiccentette a fejét és felvonta a szemöldökét, hogy a lehető legtöbb arcmimikát használva kérdőre vonhasson. Én csak lehunytam a szemem és megingattam a fejem, egy szó nélkül visszabújva az órai munkámba. Nem tudtam volna neki válaszolni, hiszen én sem tudtam, mi a válasz.