Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

86.

- Draco! - Rivallt rá az apja a srácra.

A szőkeség meg sem rezzent a hangtónustól, amit Mr. Malfoy megengedett magának egy pillanatra. Én összerezzentem és azonnal odakaptam a fejem, holott nem nekem szólt. Ez az apró figyelmetlenségem viszont a vesztemet okozhatta volna éles helyzetben, ugyanis Narcissa kihasználta a gyenge momentumot és az elkalandozott figyelmem és támadásba lendült. Amikor kirepült a pálca a kezemből, azonnal felébredtem és újból összerezzentem a váratlan eseménytől. A szívem hevesen vert, ahogy legyőzött az ellenfelem és átrohant rajtam a hidegrázás a tudatra, hogy most akár meg is halhattam volna. 

- Nem szabad, hogy elvegye a figyelmed! - Lépett elém a hölgy komoly ábrázattal.

- Tudom - Sóhajtottam és lehajoltam a pálcámért. - Sajnálom!

- Összpontosíts! - Mondta kemény hanggal, ellentmondást nem tűrő hangszínnel. - Ha az ellenség tudja, hogy Draco a gyenge pontod, ki fogják használni ellened. 

- Ezt hogy értsem? - Kérdeztem vissza.

Habár igyekeztem minden erőmet összeszedni a hangzásomban, belül égtem. Minden egyes alkalom egy kínszenvedés volt, amit a Malfoy házban töltöttünk gyakorlás vagy 'kiképzés' gyanánt. Immáron, tudatában az egész dolognak amibe belesétáltam, egy cseppet megingott a bátorságom és a reményem a saját életemben és a jövőmben. Rettegtem a következményektől és csodáltam Dracot, hogy így tudja viselni ennek a súlyát, ráadásul titokban, senkivel sem megosztva vagy átbeszélve a történéseket. Neki ez mind olyan könnyedén ment, természetesen, meg sem kérdőjelezte magát vagy az egész sötétség döntéseit.

- Ha látják rajtad, hogy Dracoval megingatható vagy, őt fogják célba venni, hogy téged megtörjenek - Magyarázta Narcissa, miközben elindult a szoba másik végébe, hogy visszaállhasson a kezdő pozíciójába és támadhasson megint. - Ugye te sem akarod, hogy őt kínozzák azért, mert te gyenge vagy?

- Nem! - Feleltem határozottan és magamat is megleptem a vehemenciámmal. 

Felemeltem a pálcám és minden izmom megfeszült, ahogy néztem az elegánsan előttem álló nőt. Annyira hétköznapi volt, soha nem mondtam volna meg róla, mikor akart támadni, mikor emeli a pálcáját vagy mikor kántálja a következő varázsigét az irányomba. Olyan kedves arccal, nyugodtan és higgadtan tudott a semmiből egy pillanat alatt elmormolni egy átkot, hogy még az sem jutott el a tudatomig, hogy a szája mozgásba lendült, máris a földön voltam.

Csodáltam Dracot. Nem volt mit szépíteni a dolgon, egyszerűen felnéztem rá emiatt. Én, ha nem lett volna ott nekem Monro, nem éltem volna túl a sulis éveket. Nekem a legnagyobb gondom mindig a vizsgák voltak vagy a fiúk, esetleg családi dráma, de ha a barátnőmnek nem mondhattam volna el, olyan súllyal nehezedtek volna rám ezek a dolgok, hogy összeroppantam volna. Már akkor is alig bírtam magammal, amikor elkezdtem randizni Dracoval és a csókot és a megtudott dolgokat el kellett hallgatnom előle, hiszen ígértet tettem a férfinak, hogy köztünk marad minden intim téma. El sem tudnám képzelni, amit Malfoy csinált. Tudta, hogy egyszer adódhat a lehetőség rá, hogy mindenki ellen kell fordulnia a kapott feladata miatt, így tudatosan nem alakított ki mély barátságokat, hogy ne legyen nehéz megválni majd tőlük. Tudatosan nem mesélt magáról senkinek, nehogy a későbbiekben ellene tudják fordítani majd egy esetleges összetűzésben. Nem mutatta meg senkinek a gyengéd oldalát, nehogy valaki túlságosan is megkedvelje őt és ezzel kísértésbe vigye, hogy közel engedje magához. Fel sem tudtam fogni, hogy hogyan lehetett már az akkor tizenéves, kis tinédzser fiúnak ennyi önkontrollja és öntudata, hogy a jövőjére nézve ennyi áldozatot hozzon. Ráadásul minden pletykát tudott magáról és meg sem cáfolhatta őket, hiszen akkor ismét bajba sodorta volna magát, nem magyarázkodott, nem változtatott, csak elfogadott minden róla szóló böszmeséget.