Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

32.

*Draco POV*

Lehúztam az ingem ujját és bedugtam a kezem a talárom alá, ahogy észrevettem, hogy Lauren bámulja azt. Az elmúlt napok nem mentek zökkenőmentesen, kezdve az összeveszéssel este, folytatódva apám nem túl boldog véleménynyilvánításával. Tudtam, hogy ki kell állnom magamért és apám nem szólhat ebbe bele, neki is el kellett fogadnia, hogy van, ami nem megy. Reméltem, hogy ezt ő is így gondolta, főleg azután, hogy összetette a két legfőbb riválist az egész varázslóvilágban, engem és Laurent. Elvárta, hogy együtt táncoljunk, együtt töltsük az időnket, beleavatkozott minden apró mozzanatba és irányítani próbálta a dolgokat. Esélyt sem adott arra, hogy összehangolódjak a lánnyal, pedig néha már egész jól éreztük együtt magunkat. Ilyenkor mindig volt egy olyan mozzanat, amit apám intézett és összevesztünk miatta. 
A hétvégén összetűzésbe keveredtem vele, mert igyekeztem elmagyarázni neki, hogy hiába próbáltunk meg egymás mellett meglenni a lánnyal, egyszerűen nem megy. Van olyan házasság is, ami nem örökké tart és nem oldhatunk meg mindent szerelmi bájitalokkal és varázslattal. Ezt természetesen ő nem igazán fogadta kitörő örömmel és egy kisebb átokszórás következett, amiben ugyebár esélyem sem volt.

- Draco - Ült mellém Lauren.

Felnéztem rá, majd vissza a könyvembe, ahonnan igyekeztem összeszedni a varázsital összetevőit és a megfelelő mennyiségüket, hogy aztán könnyebben menjen az elkészítésük.

- Nem ignorálhatsz életed végéig - Sóhajtott egyet és lapozott párat, hogy a megfelelő oldalra érjen. 

- De megpróbálnám - Közöltem jeges hangon és igyekeztem továbbra sem felfigyelni rá.

- Ne legyél gyerekes!

- Csak realisztikus vagyok - Feleltem. - Ha tényleg szakítottál velem, nem kell, hogy jóban legyünk, nemde?

- Komolyan? - Kérdezte gunyoros hangszínnel. - Malfoy, úgy viselkedsz, mintha saját akaratunkból tettünk volna bármit is.

- Megtennéd, hogy hagysz tanulni? - Néztem végre rá.

Lauren arca kérdő, de szigorú volt, ahogy próbált velem szót érteni, de én nem hagytam neki. Álltuk a szemkontaktust és egyikünk sem volt rest jegesen bámulni a másik íriszeibe, hogy megnehezítse a dolgot. 

- Mi történt a kezeddel? - Motyogta és egy pillanatra elszakította a tekintetét rólam, hogy az elrejtett karom felé bökjön.

- Semmi közöd hozzá! - Szűrtem a fogaim között.

- Apád volt, igaz? - Kérdezte.

Egy pillanat alatt elborult az agyam, hiszen nem tetszett, ahogy beszélt velem. Nem ismert, fogalma sem volt arról, ki is vagyok és kit rejt a ruhám, mégis néha úgy viselkedett, mintha közel állna hozzám. Kihúztam a kezem a talárom alól és ezzel együtt a pálcámat is megragadtam, aztán Lauren álla alá szegeztem. A lány tekintete ijedt lett, de továbbra sem hagyta el a komoly nézését, hogy tudassa velem, nem fél, amennyire azt szeretném.

- Megtennéd, hogy nem ásod bele magad mindenbe? - Sziszegtem. - Akkor talán nem lennének ilyen malőrök.

Ahogy kiejtettem az utolsó szavakat, lenéztem a kézfejemre, ahol látható volt egy mély vágás, amit az egyik átok hagyott nyomul, majd a karc eltűnt az ingem alatt. Lauren is lenézett a kezemre és nyelt egyet.

- Mr. Malfoy! - Szólított meg a tanár, mire feleszméltem, hol is vagyok, de nem vettem le a szemem a lányról. - Az órámon nincs sötét varázslat és fenyegetés!

- Akkor óra után folytatom - Motyogtam a mondatomat Lauren arcába és elszakítottam a pálcámat a bőrétől. 

Felkaptam a könyvemet és köszönés vagy magyarázat nélkül kisétáltam a teremből. Még hallottam, ahogy a varázsló a nevemet kántálva igyekszik megállítani vagy magyarázatot találni a viselkedésemre, de nem figyeltem fel rá, csak mentem egyenesen.