Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

27.

- Miért vagy vele, Lauren? - Hajolt az arcomba Monro, miközben igyekeztem nyugiban elfogyasztani a desszertemet és a narancslevemet.

Éreztem, ahogy megfeszülnek az ujjaim a pohár körül és nehezemre esett lenyelni a megrágott falatot. Éreztem, ahogy a gyomrom lassan összeszűkül és igyekszik kipréselni magából azt a kevéske ételt is, amit magamba gyűrtem nagy nehezen az idegesség miatt. 

- Így alakult - Feleltem halkan és inkább kortyoltam egyet a robosztus, régies kupából.

- Lauren, ez nem normális! - Beszélt halkan Monro, mégis éreztem, ahogy az arcomba kiabál. - Utáltátok egymást, aztán egyszer csak együtt mentek a bálba? Oké. De aztán hazudsz a szüleidnek? Pont miatta? Mit mondtál nekik? És miért vagy még mindig vele, ha ez lett a vége?

- Monro, tényleg nem akarok erről beszélni! - Feleltem és éreztem, hogy csuklik el a hangom, ahogy a fejem tele lett az olvasott levél szavaival és emlékképeivel. 

- A szüleid is megmondták, hogy Draco csak a bajt hozza rád és tessék! 

- Muszáj ezt most? - Néztem mérgesen a szemeibe. 

- Miért? Mikor? - Nevetett fel cinikusan. - A családod kirakott egy olyan ember miatt, akit te is gyűlöltél pár héttel ezelőttiig. Mi a frászos boszorkány tölgy történt, hogy ez lett belőle? Egyáltalán mi van köztetek?

- Bonyolult - Motyogtam.

- Hát - Emelte meg a kezét, aztán lecsapta az asztalra. - Én meg tudnám érteni, ha végre mondanál valamit erről az egészről!

Mély levegőt vettem és megingattam a fejem, miközben olyan szigorúan néztem a poharamra, hogy lassan azt is sajnálnom kellett volna, hogy ok nélkül meredtem rá így. Nem akartam elmondani neki az igazságot, holott tisztában voltam vele, hogy sokkal könnyebb lenne a lelkem és az egész dolog cipelése, ha végre valaki tudna erről. Viszont féltem, hogy ha valahogy véletlenül elszólja magát vagy Draconak esik, akkor baj lehet belőle. Nem akartam a szüleimet bajba sodorni, nem akartam, hogy elveszítsék a munkájukat vagy Mr. Malfoy átkainak az áldozatai legyenek. Ha az kellett ahhoz, hogy biztonságban legyenek, hogy én szenvedjek egy rövid ideig, akkor álltam elébe.

- Csak elhívott a bálba - Vontam vállat idegesen. - Elkezdtünk beszélgetni és ez lett belőle. Ennyi. Nem olyan rossz ember, mint gondoltam - Hazudtam.

Draco tényleg nem volt olyan rossz ember, mint gondoltam, de korántsem nőtt nagyot a szememben. Lehet, hogy a humora jó volt vagy lehetett vele beszélgetni egy keveset, de nem tudtam tisztelni, amiért engedi, hogy az apja így irányítsa az életét és rajta keresztül az enyémet is. Megértettem a félelmét, megértettem a büszkeségét, de sosem fogom megérteni ezt a nagymértékű bizonyítási vágyát az apja felé.

- Nem lehet csak ennyi - Horkant fel Monro. 

Lecsaptam a poharam az asztalra, ami kissé meghökkentette a barátnőmet, de abban a pillanatban nem szerettem volna bocsánatot kérni. Meredten néztem a szemébe és vártam, amíg egy adag levegő elhagyja a tüdőmet, hogy valamelyest lenyugtasson.

- Ennyi - Ismételtem magam nyomatékosan. 

Megfogtam a zöld szegélyű taláromat és kilibbentettem a padból, hogy ne húzzam le magamról, miközben ráülök és kifordulok az asztal mellől. Visszanyúltam a két könyvemért az asztalra és a mellkasomhoz szorítottam őket.

- Találkozunk az órán - Köszöntem el a barátnőmtől. 

- Hova mész? - Sóhajtott lemondóan a lány.

- Mosdóba - Feleltem. - Jössz te is?

- Nem - Felelt gúnyos hangsúllyal. - Ezt az egyet most elhiszem neked.