Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

70.

- Így jó? - Kérdeztem és a kezemben egy kispárnát forgatva Draco felé néztem.

Ő zsebre dugott kezekkel állt az ágy végében és lezserül figyelte, ahogy elrendeztem az ágyneműt az ágy két oldalán. Gondosan ügyeltem arra, hogy eléggé széthúzzam a párnákat és elég távolságot hagyjak a takarók között is, habár még csak az anyagok voltak az ágyon, jelezni szerettem volna, hogy nem akarok semmit. Vagyis nagyon is akartam, de nem szerettem volna kínosan koppanni, amikor kiröhög, hogy "nem, kösz". Draco csak vállat vont és egy elhúzott szájrántással jelezte nekem, hogy nincs megelégedve. 

- Na jó - Sóhajtottam egyet, de a végére felnevettem. 

Az ujjaim közé fogtam a kispárna sarkát, ami a kezeim között volt és egy lagymatag suhintással Draco felé csaptam. Nyilvánvaló volt, hogy könnyű szerrel kivédi majd a támadásnak nevezett lendítést, ezért nem lepődtem meg, amikor kivette a kezemből a puha anyagot. Ő is szélesen elmosolyodott és ledobta a párnát az ágyra, valahol a közepén landolva. 

- Most komolyan? - Kérdezte jeges hangszínnel és nekem nem igazán tetszett.

Amúgy is ideges voltam, ami még idegesebbé tett, hiszen sosem paráztam. Főleg nem attól, hogy egy pasival kettesben legyek. Mégis görcsölt a hasam a tudatra, hogy Draco az egyetlen az egész hétvégén, akivel össze leszek zárva és a segítségemre sem tudott sietni senki, hiszen Draco megmondta, hogy mindenki el lett küldve innen vasárnap estig, amíg mi itt vagyunk, hogy senki ne zavarjon. Magam sem tudtam, hogy mi ütött belém, de egyszerre örültem és féltem ennek az egésznek. Hetek óta szeretnék Dracoval kettesben maradni, hogy végre tovább léphessünk a kapcsolatunkban, ha már mind a ketten komolyan gondoltuk a dolgot. Szerettem volna több időt eltölteni vele, ami csak kettőnkről szól és felületes, testi érintkezésekről, nem pedig beszélgetésről. Szerettem, ha megosztotta velem az aggályait - habár elég kevésszer fordult elő-, szerettem vele leülni beszélgetni, szerettem vele elmenni sétálgatni a kastélyon kívül, de ez nekem nem volt elég. Szükségem volt az öleléseire, amiket szerencsére kivitelezni tudtunk az iskolában is. Szükségem volt a csókjaira, amikből kevesebb jutott, mint azt szerettem volna. De kellett nekem egy semmitmondó éjszaka, amikor elfelejthetem, hogy mennyire gyűlöltük mi egymást valaha, lemondhatok a félelmeimről, hogy átver és közzé tesz nevetség tárgyának. És ezzel önző szándékkal szerettem volna azt is megtudni, hogy vajon ő mit akarhat tőlem. Vajon tényleg kedvel és szereti a csókjaimat és kellek neki vagy csak továbbra is az apja bábjaként mozog és csak az időmmel játszik?

- Ha azt akartam volna, hogy külön aludjunk, átküldtelek volna a szomszédos megyébe, ott is van egy nyaralónk - Forgatta meg a szemét és mosolyogva elém lépett.

Felnevetett és zavarba hozott, de nem mutattam, inkább felvettem a komoly, felelősségteljes arcomat, ahogy ő is és álltam a szemkontaktust vele. Én karba tett kezekkel álltam, kezem már a mellkasának nyomódott, ahogy közelebb hajolt hozzám. Ő csak lazán, maga mellé leengedett kezekkel figyelt.

- Félsz velem aludni? - Kérdezte és egy arrogáns félmosolyra húzta a száját.

- Nem szoktam aludni - Sóhajtottam.

- Ez esetben hosszú éjszakánk lesz - Biccentette félre a fejét.

Elmosolyodtam és szinte azonnal leengedett a feszültségem, ahogy a keze a derekamhoz ért. Én is hamar szétbontottam a kezemet a mellkasom előtt és közelebb léptem hozzá kérés nélkül. Éreztem, ahogy mély levegőt vesz és élveztem, ahogy minden egyes mozdulatát éreztem a közelsége miatt. Éreztem a levegővételeit, ahogy néha megfeszült a kaja körülöttem, éreztem az apró rándulásait, amikor közelebb férkőztem hozzá és amikor az ujjaimat a mellkasához csúsztattam. El tudtam volna időzni hosszú perceket úgy csendben, hogy csak barangolok a testén a kezemmel és gondolkodok a miérteken. 

- Ideges vagy? - Motyogta kellemesen kedves hangszínnel kettőnk közé.

Megnyaltam a számat és elmosolyodtam, ahogy átjárt egy bensőséges hangulat. Tudatosult bennem az emberek hiánya, hogy csak mi voltunk ott, hogy most nem kell rejtegetnie magát. Izgultam, hogy mit fogok látni tőle, hogy vajon tetszik e a tényleges Malfoy. Kíváncsi voltam egy napjára, na meg persze bennem volt egy kis félsz is, hogy mi van akkor, ha neki nem tetszik, ahogy alszom, ahogy kelek, ahogy főzök - habár igencsak híján voltam a tudásnak-, ahogy beszélek vele és ahogy viszonyulok hozzá külső ráhatás nélkül. 
Eddig csak akkor tudtunk teljesen önmagunk lenni a másik mellett, amikor egy pár percre találkoztunk a közös helyiségekben vagy a kastély falai között titkon, takarodó után. Ez az idő viszont mit sem mutat a másikból, úgyhogy olyan volt ez, mintha először találkoztunk volna.

- Csak örülök, hogy végre kettesben lehetünk - Feleltem neki végül. - Szeretnélek végre tényleg megismerni, ami furcsa így, jó pár hónap után.

Draco halkan felnevetett és bólintott egyet. Lehajolt és egy gyors puszit hagyott a számon, amit előzékenyen csücsörítettem neki. 

- Azért szólok, hogy ne várj élettörténetet meg baba fotókat, oké? - Vonta fel a szemöldökét.

- Pedig azt hittem, hogy vetítéssel is készültél - Húztam el a számat gunyorosan.

- Majd ha apám rád hagyja az egész családi vagyont - Bólintott és arca olyan grimaszt vett fel, amiről sütött, hogy hülyének gondolt.

- Meggyőző tudok lenni - Kuncogtam és belebújtam a mellkasába.

Draco szó nélkül magához ölelt és vett egy mély levegőt, ami után megint szorosra húzta körülöttem a karjait. Elmosolyodtam és lehunytam a szemem az érzésre, amit kevesebbszer kaptam meg, mint akartam. 

- Tudom - Lökte oda a választ.