Sötét pillantás /Draco Malfoy FF/

1.

- Mardekár! - Hangzott a Teszlek Süveg döntése a hova kerülésem ügyében. 

Mosolyogva oda szökelltem az új családomhoz és köszöntöttem mindenkit, akit csak hirtelen elértem. "Szia, Lauren vagyok!", Heló, Lauren! Nagyon örülök!" , "Lauren vagyok, köszönöm!".  Kedvesek voltak az emberek, annak ellenére, hogy ennek a háznak nem volt túl jó híre. A varázsló világban mindenki tisztában volt vele, hogy a sötét varázslók és boszorkányok mind ebben a házban tanultak. Köznyelven 'Átkozott háznak' vagy 'Sötét Családnak' is hívták a Mardekárt. Épp ezért lepődtem meg az emberek kedvességén és hozzáállásán, amikor legelőször oda ültem a padra. Nem voltak gonoszok, nem voltak önteltek, ugyanolyan keményen tanultak a vizsgáikra, mint akárki más, ugyanúgy közös programokat szerveztek és nevetgéltek együtt. Ugyanúgy elbuktak és leszidták őket. Könnyen szereztem barátokat és itt ismertem meg az azóta is legjobb barátomként számon tartott Monro-t. Monro egy visszafogott, magának való csaj volt, rövid, szőke hajjal, vékony testalkattal, telt ajkakkal és olyan pillantással, ami egyszerre tudta azt tükrözni, hogy "kinyírlak" és "kedvellek". Visszafogottsága kezdetben engem is megtévesztett, hiszen amikor szükség van rá, kinyitja a száját, és hiába csak a pár szó, ami kiesik az ajkain, azok telibe találnak bárkit. Sosem szólt bele a magánéletembe, amit később meg is köszöntem neki, de amikor hülyeségre készültem, bizony arcon csapott egy párnával, rosszabb esetben az egyik tankönyvével kólintott fejbe. Mindig kiállt mellettem, sosem mondott le a barátságunkról, pedig próbára tette a sok év és az első nap nyugodtsága után neki kezdett esemény sorozat. Mindig hálás leszek neki és akármi történjen, mi ott vagyunk egymásnak. 

A Mardekár fiú egyedeivel már koránt sem volt könnyű dolgom. Sosem gondoltam magam álszentnek, visszahúzódónak és prűdnek. Nem is rejtettem véka alá, ha megtetszett valaki vagy éppen kapható voltam, de ez szerintem természetes, hogy ha tizenhat és tizenhét éves korunk körül már évek óta össze voltunk zárva a srácokkal és szinte mindent együtt csináltunk. Sosem játszottam a szende kislányt, sosem csináltam úgy, mintha az esküvőig várni akarnék a szexszel vagy sosem adtam olyan tanácsokat másoknak, amit tudtam, hogy én is az első alkalommal átlépnék. Sokan ferde szemmel néztek rám emiatt, de nem akartam rejtegetni magam. Ha tizenhat éves koromban megtetszett egy srác és esélyem adódott megcsókolni, hát megtettem. Ha tizenhét évesen három srác jött be, hát hárommal játszadoztam, amíg ki nem derítettem, melyikkel járok a legjobban. Ha tizennyolc évesen a hormonjaimmal nem bírtam, lefeküdtem valakivel. Természetesen kínosan ügyeltem arra, hogy a lehető legnagyobb diszkrécióban történjen minden, de néha kiszivárogtak a pletykák. Arra is ügyeltem, hogy ne vigyek bele soha több érzelmet ezekbe, mint amennyire szükség volt, de ezzel sem tudtam néha elkerülni, hogy egy-egy szív ne repedjen meg. Ez már nem az én hibám volt, mindig tisztáztam mindenkivel, hogy egy éjszakás kaland vagy kapcsolat járt e a fejemben, így bólintottak rá a dolgokra. Így mentek a dolgok, amíg tizenkilenc éves koromban esélyem nem nyílt megismerni egy Mardekárost. Draco Malfoy a kezdetek óta nagy visszhangnak örvendett a családja hírneve miatt. Mindenki ismerte a Malfoy családot, akinek kellett és akinek nem. Befolyásos, gazdag família voltak, sötét szálakkal. Pletykák és tények is keringtek róla, hogy mindvégig a sötét oldalon játszottak, gonosz mágiát használtak és senki sem kivétel a családjukból az alól, hogy megkapja a sötét jegyet és csatlakoznia kelljen ahhoz az oldalhoz, ami ellen a legtöbb varázsló csecsemő kora óta harcol.
Amikor először megtudtam, hogy egy házba kerültem egy Malfoy ivadékkal, féltem. A szüleim gyerekkorom óta arra neveltek, hogy ezek az emberek veszélyesek és félelmetesek. Aztán pár nap alatt tudatosult bennem, hogy Draco csak egy szőke hajú, nyápic srác, aki a családja hírnevén lovagolva megfélemlíti a társait és így akar a figyelem középpontjában lenni. Aztán eljött az idő, amikor egy nyári szünet után megpillantottam őt a vonaton a Roxfortba menet. Nyoma sem volt a kisfiúnak, aki megijedt egy rossz vicctől, nyoma sem volt a nyápic seggfejnek. Draco Malfoy, a maga száznyolcvan centijével és vékony alkatával belibbent a kabinba és azonnal magára vonta mindenki figyelmét. Szőke, eddig hátra nyalt haja most megnőtt és elegáns kócossággal állt a fején, kék szeme sötét csillogása megkeményedett és kiállása tekintélyt parancsoló lett. Tiszta fekete öltözete nyomott a megjelenésén, férfias és helyes lett tőle.
Elmosolyodtam és végig mértem magamnak. Akkor még nem tudtam, hogy ez a pillantás és a mosoly több ezer kimondatlan szót, mérget, dühöt, boldogságot és ellentétet húz maga után.