Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

2. Megoldani

Lisa szemszöge

Mennyi ember várja itt, hogy szerette felől jó híreket halljon. Pontosan átérzem. Mivel csak a fejem sérült és nincs semmi komoly baj, csak egy kötést kaptam.

A szüleink meghaltak, a húgom a műtőben. Az a férfi...megint könnyes lett a szemem. Apát nem láttam, de tudom, hogy halott. Anya pedig...

Mindent elmondtam a rendőrségnek, de ki akarják majd hallgatni Hope-ot is. Csak élje túl. Mit akart tőle az a férfi? Őt akarta elvinni, de miért? Megölte a szüleink, én azért élek mert nem ütött elég nagyot, de a húgomat elakarta vinni. Olyan düh volt bennem, amit még nem éreztem, de mellette lapult a gyász is és ez mellett a remény, hogy életben marad. Muszáj életben maradnia, nem maradt nekem senki más.

Hosszú várakozás után végre jött az orvos. Azonnal felpattantam.

- Hogy van? - siettem elé.

- Jól van. Túléli. Még nem mehet be hozzá, de jöjjön.

Akkora nyugalom árasztott el az egész testem, hogy csak pár lépés után indultam meg felé. Hope egy ágyon feküdt és infúzió volt bekötve neki.

- A golyó a májat érte. Kiszedtük és majd regenerálódik. Sok pihenés kell, de fel fog épülni. Menjen töltsön ki pár papírt a nővér pultnál.

Olyan nyugodt volt a hangja, biztos nem én vagyok az első, akinek hasonlót mondd. Pár percig még itt álltam és őt néztem. Miért akarta elvinni?

Végül elindultam a folyosón. A nővér pult ott volt a váróval szemben, de azonnal földbe gyökerezett a lábam, amikor két fekete ruhába öltözött férfit láttam meg. Ugyanilyen volt azon a férfin is és ez nagyon aggasztott.

Kicsit közelebb mentem és halkan lépkedtem.

- A barátai vagyunk. Tudni akarjuk jól van, vagy sem. Láthatjuk? - érdes, mély hangja volt az egyik férfinak.

- Sajnálom - rázta a fejét szomorúan a nővér. - Nem rég hozták ki a műtőből. Csak a nővére mehet be, amíg a rendőrség nem hallgatja ki.

Láttam, hogy az egyik férfi hátra nyúl, amikor a pólója kissé feljebb csúszott azonnal megláttam a pisztolyt.

Még szerencse, hogy a nővér nem látott. Így sarkon fordultam és vissza siettem. Megölték a szüleink és most Hope van bajban. Elfogják vinni, ha nem teszek valamit.

Körbe néztem, nem volt itt senki. Beléptem a terembe. A gépek. Azonnal jelezni fognak. Kihúztam az áramot és a csövet a kezéből. Oldalt volt egy kerekes szék, amit kis bénázás árán, de ki tudtam nyitni. Még nehezebb volt őt beleültetni.

Ne vegyen észre senki. Csak ne vegyen észre. Kitoltam és az üres folyosón az ellenkező irányba mentem. A lifthez értem és imádkoztam. Nem volt benne senki. A földszinten viszont már voltak, de a két beszélgető nővér még csak ránk sem nézett.

Sietve és normális arccal tettem meg az utat a bejáratig. Onnan pedig sima ügyem volt az autóig. A nehéz feladat a beemelése volt, de ezt is megoldottam és becsatoltam. A kerekes széket pedig a csomagtartóba dobtam.

Normális tempóban hagytam el a kórházat. Muszáj a házunkhoz mennem. Kell pár dolog. Először messze álltam meg, de nem láttam autót. Közelebb érve pedig tudtam miért, egy sárga szalag volt a ház körül.

Megálltam és ránéztem Hope-ra. Nem maradhatunk itt. Messze kell mennünk. Annyira féltem belépni a házba, de sietnem kell, biztos észrevették már, hogy eltűnt. Nem mentem a konyha közelébe, hanem az emeleten a szobánkban dobáltam bele mindent két táskába. Ruhák, fontos dolgok, iratok, telefon és pénz.