Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

88. Szív egy darabja

Hope szemszöge

Ilyen szar kaját is régen ettem, mint ez. És mi ez a zöldség? Felemeltem egy saláta levelet. Azt hiszik nyúl vagyok. Undorodva dobtam vissza. Legalább a fasírt golyó finom.

Naponta háromszor hoznak valami főtt ételt és még tízkor is kapok valamit, valamint délután. Elég komolyan veszik ezt. Félre kotortam a saláta leveleket és megettem minden mást. Megmérgezni úgysem fognak.

Mikor végeztem az egyik őr bejött és rosszallóan nézett, hogy nem ettem meg mindent, de felemelte a tányért.

- Adhatnának valami nasit is - úgy ennék egy csokit, vagy bármit.

- Azt kapsz, ami fel van írva.

Egy grimaszt vágtam, amikor végül kiment. Idióták. Az összes. Egyik sem a legélesebb kés a fiókban. De legalább nem kapok több olyan szart. Csak látni szoktam, ahogy a másik négy embert viszik és hozzák. Még Jack-el sem tudtam beszélni.

Először még fel sem tűnt, hogy Dawson-t már nem látom. Három hétig bírta, utána belehalt. Más nem lehet, mert azóta egyszer sem láttam, csak ezt a négyet.

Fájt a hasam, így az alvás mellett döntöttem. Amúgy sem lehet itt mást csinálni. Már nem az álmom miatt hányok reggel és egyáltalán nem kellemes.

Egy újabb nyögést nyomtam el. Most már ez nem lehet véletlen. Fájdalmasan felültem és a plexit kezdtem verni a kezemmel, a hangom úgysem hallanák. A másik kezemmel a hasam fogtam. Mintha menstruálnék, de nálam most ilyen nem lehet.

Addig csináltam ezt, míg végre az egyik őr nagyokat ásítva nem jött ide. Láttam, hogy milyen meglepett, de végül kinyitotta az ajtót.

- Mi a francot csinálsz?

- Nem érzem jól magam - szorítottam rá a kezem a hasamra.

- Fenébe.

Be is zárta az ajtót és elment. Magzat pózba feküdtem és melyeket lélegeztem addig, amíg seggfej doki nem lépett be.

- Mi a fene van? Kelj fel.

- Anyád, az van - vágtam oda neki.

Láttam, hogy emeli a kezét, de mielőtt bármit tett volna leengedte. Bizony ám, nem mernek megütni. Így ha menekülni nem is tudok, a számat kinyitom.

De én is aggódtam. Az elmúlt négy hétben már hozzászoktam a gondolathoz, hogy igenis várandós vagyok és gyerekeim lesznek. Legutóbb három hete vizsgáltak meg. Csak azért, hogy szóljanak a Bosszúállóknak. Azóta nem jártam ebben a helyiségben, ahova most újra bekisértek.

- Hol az orvos? - fordult körbe a seggfej, ez a név illik is hozzá.

- Nem tudom - szólt neki a bamba, álmos őr.

- Akkor kerítse már elő idióta!

- Te is az vagy - szűrtem a fogaim között.

- Nem leszel örökre várandós! - tolt az ágy felé.

Pontosan tudom és pontosan ezért aggódom. És nem magam miatt. Annyira fontosak ezek a gyerekek nekik, mint én soha nem leszek.

Végül csak berontott a doktornő is, talán Caroline a neve, de még ebben sem vagyok biztos.

- Mi a gond?

- Mi a gond? - fordul felém seggfej.

- Görcsöl a hasam - adtam meg a választ.

- Az nem jó.

Végül rám tette a gélt és úgy fordította a monitort, hogy semmit ne lássak. Össze bilincselt kezem a mellkasomon volt. Még nem látszott a hasamon semmi, azt gondoltam három gyereknél azért fog.