Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

111. Nyugodt és boldog

Bucky szemszöge

- Azt is edd meg - böktem az utolsó szendvicsre.

- De több nem megy!

- Eddig ment.

- Bucky! Akkor még ketten voltak bennem.

- Szülés utáni hangulat ingadozás is van?

Csúnyán nézett rám, ezért felálltam, majd őt is óvatosan felhúztam és leülve az ölembe raktam, hogy átöleljem.

- Jesszus, de jó, hogy újra itt vagy - fúrtam arcom a nyakába. - Még a hajad is hiányzott az arcomból.

- Édesem - karolt át és néztem fel gyönyörű arcába. - Nagyon szeretlek.

- Én is téged - adtam egy puszit a mellkasára. - Kell gyógyszer? Nem fáj?

- Annyira nem.

- Szólj, ha bármire szükséged van.

- Itt vagyok melletted. Esélyem se lenne nem szólni - mosolygott rám és megsimogatta az arcom. - Most is szúrsz.

- Micsoda gondok - csúsztattam kezem a tarkójára és húztam le egy hosszú, érzéki csókra. - Minden pillanatban hiányzol, amikor nem vagy velem. Soha többé ne csinálj ilyet - remegett meg a hangom.

- Eszemben sincs téged itt hagyni, hogy nyugodt jövő várjon rád. Minden nap szeretnélek felidegesíteni és elmondani mennyire szeretlek.

- Csak ezt add meg nekem minden nap. Annyira fura - tettem kezem óvatosan a lapos hasára. - Úgy megszoktam, ha rajta pihen érzem őket. Most pedig odabent alszanak.

- Nem kellene bemenni?

- Majd Luna jelez - vontam vállat, de erre kicsit elhajolt, hogy rám nézzen.

- Te nagyon fura vagy nekem. Mi történt a kutya és közted? - nevette el magát.

- Megbékéltünk egymással - feleltem diplomatikusan.

- Hmm - játszotta a meggyőzött felet.

- Imádom a mosolyod. Nem is tudom mit kezdenék nélküled.

- Nem is kell ezt megtudnod.

Adtam neki még egy csókot, majd az ajtó felé kaptam a fejem, mert jött valaki. Tony ásítva sétált be a kezében a kis Morgan-el.

- Szerintem én még álmodom - dünnyögte.

- Micsoda jó álmaid vannak - nevetett Hope.

- Amiben Barnes szerepel biztosan nem.

- Nekem sem lenne egy leányálom veled - szóltam vissza.

- Most akkor tényleg itt vagy? - rakta le Morgan-t, aki azonnal Hope-hoz szaladt. - Tényleg itt van.

Nem sokkal később Pepper is megjelent, majd Clint. Természetesen mindenki örült neki és addig beszélgettünk, amíg nem jelent meg futva Luna. Akkor Hope-al felálltunk, hogy utána menjünk. Violet az ágyban nyöszögött, ahogy szokott, Hope pedig felvette.

- Ohh - álltam meg. - Vége a tápszeres időszaknak? - Hope bólintott. - Nem kell éjszaka hulla fáradtan kimennem csinálni? - újra bólintott. - Istenem, de jó - dőltem le az ágyra.

- Ennyire nem tetszett?

- Volt olyan, hogy mindet vissza kellett borítanom és újra kezdeni, mert elfelejtettem mennyit tettem bele.

- Szegénykém - ült le ő is.

Mivel Viol nem aludt vissza, így lerakta közénk az ágyba. Néztem, ahogy kis kezével játszik. Az arca boldog volt, de láttam rajta a szomorúságot, amiért lemaradt elég sok napról. Miután Dom is megmozdult, én foglalkoztam a kisasszonnyal, aki imád a mellkasomon elaludni.