Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

95. Vizsgálatok

Hope szemszöge

Bucky belém tömött egy csomó mindent. Most éppen gyümölcsöt keres.

- Mondtam, hogy nem kell - sóhajtottam fel.

- A gyümölcs egészséges - kutat még mindig.

- Hónapokon keresztül ilyeneket tömtek belém, valami édes nasit akarok - nyafogtam neki.

- Oké - csukta be a szekrényt és adta meg magát. - Elmegyek majd a boltba és veszek valamit.

- Köszönöm - néztem fel rá hálásan, amikor mögém lépett és adott egy puszit a homlokomra.

- Nézzük meg a dokit. Kellenek a gyógyszerek - ezzel már fel is rántott és én azonnal megöleltem. - Biztos minden rendben?

- A helyzethez képest igen.

- Menjünk - adott egy csókot és húzott kifelé.

Tony most is dühösen nézett fel, de más terelte el a figyelmem és ő is észrevett.

- Hope! - dobta el a játékait Morgan és szaladt ide.

Azonnal lehajoltam és felvettem, hogy megöleljem ezt a cuki kiscsajt. Elengedte a nyakam és nagy mosollyal nézett rám.

- Olyan régen láttalak - mondta szomorúan. - Játszol nekem valamit? - int a zongora felé.

- Ígérem fogok - adtam neki egy puszit.

- Jó, mert Lisa nagyon béna volt.

Elnevettem magam, igen Lisa elég béna. Végül még egyszer megöleltem és aztán leraktam, majd Bucky után indultam, aki ugyancsak dühösen nézte Tony-t. Ezek ketten biztos összefognak még veszni.

Megfogtam a kezét és egy picit szorítottam rajta, egy apró mosoly kaptam, de még így is volt idegesség az arcán. A lift előtt álltunk meg. Lisa és Steve volt benne, amikor kinyílt. Mindketten boldogan nevettek valamin addig, amíg nem láttak meg minket.

Én ezt nem igazán értettem. Mindkettő azonnal abbahagyta és Lisa az ajkába harapott. Miért lenne gond, hogy nevetnek és boldogok?

- Hope - lépett ki a nővérem és ölelt meg. - Hogy vagy?

- Jól. Szóval lent van a doki? - húzódtam el.

- Igen. Mi is onnan jövünk.

- Minden rendben? - hiába néztem lefelé nála még nem látszott semmi, korai még a terhessége.

- Igen. Szerencsére - lépett ki Steve is.

- Örülök - veregette meg a vállát Bucky és végül helyet cseréltünk velük.

- Miért volt ez most olyan fura? - fordulok felé, amikor elindult a lift.

- Nem tudom, de nekem is feltűnt. Én örülök nekik és hogy Lisa várandós. Nem értem miért félnek előttünk kimutatni, hogy boldogok. Hiszen én is az vagyok - húzott magához. - És én bizony nem félek ezt kimutatni.

Egy nagyon hosszú csókot adott addig, amíg nem nyílt ki a lift, csak akkor engedte el a számat. Ahogy haladtunk előre úgy lettem idegesebb. Mindig is ideges voltam, ha orvoshoz kellett mennem.

- Izzad a tenyered - állít meg. - Mi a baj?

- Csak... - kihúztam a kezem és megtöröltem a nadrágomban.

- Csak? - noszogatott kedvesen.

- Minden nap megvizsgáltak és minden nap gyomorideggel mentem oda - az ajkamba haraptam ismét. - Féltem, hogy rossz hírt kapok.