Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

5. Elfogadva

Lisa szemszöge

Én magam nyírom ki ezt a lányt. Néztem, ahogy félre tolja a két férfit és a szobába megy. Majd mosolyogni próbáltam, amikor mindenki rám nézett.

- Ti eléggé különböztök.

Nem tetszik, ahogy Tony Stark méreget. De eltalálta. Tényleg különbözünk.

- Elnézést kérek miatta. Kissé nyers a modora.

Meg kissé hülye néha. Ez remek ajánlat. Én is félek, hogy még így is megtalál minket, de ha az a másik két férfi azóta is biztonságban van, minket pedig azóta nyolcszor megtaláltak, akkor el kell fogadnunk.

- Talán én is...utána megyek.

- Tessék - lép félre Barnes.

Szerintem nem akarja, hogy még egyszer valaki félre lökje. Istenem Hope. Ezek a férfiak mellett csak úgy simán elsétál, én meg azt sem tudom hova nézzek, amikor elindultam.

Mikor benyitottam éppen a könyveket tette a saját táskájába. Gyorsan becsuktam az ajtót és mellé mentem.

- Te teljesen hülye vagy! Ez remek ajánlat és te bunkó vagy velük!

- Milyen legyek? Nem ismerem őket és te hazudtál nekik! - most rám mérges, remek.

- Tudom, hogy titkolni akarod a sebeket. És megértem miért. Nem akarsz beszélni róla. Amik történtek, mert fáj neked.

- Lisa, ezt hagyjuk - húzza be a cipzárt.

- Látod? Nekem sem beszélsz róla, ezért nem mondtam. Fogadjuk el és kapunk saját védett házat. Ezért menj bele - kérleltem.

- Csak ezért mentem bele. Nem fogják megkötni a kezem! - tényleg dühös.

- Nem is lesz ilyen. Rendben? - fogtam át a vállát.

- Jó. Nem is engedném. Nem is ismerjük őket.

- Dehogynem.

- Bosszúállók és a nevük megvan. Aztán ennyi - karol át ő is.

- Biztos jobbak, mint sebhelyes.

- Ebben egyetértünk. Minden megvan? - nézett körbe.

Azért én is még egyszer körbe jártam mindent. Nagyon kevés ruhánk van, még kevesebb személyes cucc. Legutóbb is csak a szükséges dolgokat tudtuk elhozni.

- Rendben - húztam be én is a cipzárt. - Menjünk.

Én is és ő is a vállunkra tettük a táskát. Előzékenyen előre engedett. Tudja mennyire zavarban vagyok új emberek társaságában, direkt csinálta. Mégis mély levegővel kimentem. Ugyanott álltak.

- Megvannak? - kérdezte Steve.

- Aha - jött az unalmas válasz mögöttem.

Ez a lány...sosem változik. Steve lépett elém és levette a táskát a vállamról. Ez nagyon kedves dolog, hálásan néztem rá. Stark lépett Hope elé, de neki az arcára volt írva, de a száját sem fogta be.

- Tudom vinni - kerülte ki.

Megint próbáltam valami mosoly félét. Istenem, mennyi gond lesz vele. Nem fog velük megbékélni. Levette a dzsekit a fogasról, én is mellé léptem és ránéztem, hogy ezt fejezze be.

Tudom, hogy nehéz a táskája, mégsem adta át. Egy rakat könyv van benne. Azóta olvas, hogy eljöttünk. Elmenekül a való világ elől és ezért nem lehetek rá dühös. Levettem én is a dzsekim. Kinyitottam az ajtót, majd Hope kezébe adtam, aki visszafordult és lerakta az asztalra.