Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

104. Családok

Lisa szemszöge

Mindannyian a kanapén ültünk. Még a férfiak is felkísérték Meg-et. Tegnap mentek el, mert Clint minden hasznos információt megtudott a bázisról és a gyerekek ott vannak. Még azt is kiderítette, hogy hárman vannak.

- Valaki hoz nekem inni? - kérdezte kis kutya szemekkel Hope. - Olyan fáradt vagyok.

- Rossz, várandós nő - sóhajtott Jack, de felállt. - Úgy csinálsz mintha 9 hónapos lennél.

- 6 is elmúltam - vágott hozzá egy párnát Hope.

Ahhoz képest, hogy milyenek voltak régen most nagyon is jól kijöttek. Még Bucky-val is. Bár, amik történtek az eléggé meg is változtatta mindhárom felet.

Meg éppen Lunával játszott, aminek a kutya örült, mert állandó játszó pajtása odafent aludt.

- Azt üzente Tony, hogy ilyenkor már rég itt lesznek - mérgelődött Pepper.

- Három gyerek van velük - szólt bele Jeremy. - És eddig csak ketten apák köztünk. Neked kellett volna menni.

- Hiába mondtam nekik - dünnyögte Natasa.

- Férfiak - mondta mindentudóan Hope, amire a jelenlévő két férfi felháborodott. - Most mi van? Morgan játszani akar veletek, ha itt vagytok ti meg elszaladtok.

- Nem ülök le Barbiezni - sétált ide Jack egy pohár teával.

- Május van. A teához kezd meleg lenni.

- Nem kapsz kávét - szóltam rá, csak fintorgott és beleivott inkább.

Nekem is járt a lábam, egyáltalán nem tetszett, hogy ilyen sokat késnek. Próbáltuk beszélgetéssel elütni az időt. Hope és Pepper Meg-nél próbálkozott, de még csendesebb lett, mint eddig bármikor.

Jót tett neki a pszichológus és szeretett ide feljönni. Már nem nézett ijedten a férfiakra és leült közénk. Most viszont várt. Várta, hogy talán a fiát végre visszakapja.

Fel sem fogtam, hogy automatikusan a hasamra tettem a kezem. Maximálisan át tudom érezni az érzéseit ezzel kapcsolatban.

Még majdnem egy órát vártunk mire csipogott a lift. Mindenki izgatott volt, mégsem állt fel senki. Én is a számat harapdáltam, amikor végre először belépett valaki. Vagyis befutott.

Egy kisfiú. Két éves lehetett és azonnal megtorpant, mert Luna is észrevette őt. Hope már nem tudta megfogni, így a kutya elindult, a kisfiú pedig sikítva vissza. Tony volt a legközelebb hozzá, így gyorsan felkapta.

- Luna! - szaladt hozzá Hope és a kutya mellső lábait megfogva a két lába között kezdte vissza vonszolni a kanapéhoz.

- Te mi a fenét csinálsz? - vette észre Bucky, aki azonnal elvette tőle a kutyát. - Megmondtam, hogy fel ne próbáld emelni!

- Megijedt tőle.

- Ülj inkább lefelé. Istenem - suttogta és fogta a kezébe Lunát. - Néha hülyébb, mint gondoltam - Luna megnyalta Bucky arcát. - Bundás, húzd vissza a nyelved.

- Ők azok? - szóltam közben én, mert Clint egy kislányt fogott a kezében, aki ijedtem bújt el a nyakában és Steve egy alvó kisfiút hozott még.

- Igen. Ő... - indult meg Steve. - Ő az - nézett rá Meg-re.

Elmondta még nekik, hogy a füle mögött van egy érdekes alakú anyajegy, így érthető, hogy tudják melyik kisfiú az.

A lány félve állt fel és két lépés után megtorpant. Láttam, hogy Steve segítség miatt néz rám, de Jack állt fel és finoman megfogva a kezét oda vezette hozzá.