Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

18. Hónapok

Lisa szemszöge

Beléptem a kis házba. Elég otthonosan néz ki. Vannak kinti kamerák és érzékelők, bárki közel jön azt jelzi, ez elég jó dolog. Van egy autó, amivel eltudok járni. Kicsi a ház és a környéken csak családi házak vannak.

- Én még szétnézek kint - indul meg Bucky.

- Hogy tetszik? - fordul körbe Steve.

- Szép és látom biztonságos. A másik is ilyen?

- Igen.

Az jó, akkor Hope is biztonságban van. Elindultam beljebb, tágas a konyha is ahhoz képest, hogy kintről kisebbnek tűnik a hely. Kis mosollyal fordultam meg, de tettem egy lépést hátra, mert Steve mögöttem állt.

- Nem vettem észre, hogy utánam jöttél - ne legyen már ennyire béna a hangom!

- Bármi van Lisa. Tudsz jelezni. Akkor azonnal jön valaki. Eddig sosem volt gond, ne is legyen remélhetőleg - mosolya annyira édes és szemei...

- Köszönöm, ezt az egészet - emeltem fel kezem és intettem körbe. - Tényleg.

- Szívesen. Azt hittem ma még ott lesztek, de...de nem így történt.

- Nem.

Egymást néztük egy ideig, majd nem is tudom. Tett egy lépést felém, de nyitódott a bejárati ajtó. Bucky.

Így én léptem el tőle és mentem inkább oda, ahol a kamerák voltak.

- Kint minden rendben - lépett be a másik férfi. - Ezek a kamerák? - sétált mellém. - Bekapcsolom. Steve sétálgass csak kint, mint egy őrült.

Nagyon fújva indult meg most a másik férfi, én pedig Bucky-val maradtam. Vele talán még nagyobb zavarban voltam, hiszen alig beszéltünk.

- Lisa.

- Igen? - néztem rá, de ő a kamerákat nézte.

- A húgod - jaj ne. - Mi baja van?

- Baja? Remélem nem nincs baja - játszottam meg az idegest.

- Természetesen nincs - fordul felém ijedten. - Nem úgy értettem, hogy baj lenne ott. Miért kell szakemberhez mennie?

Steve szeme is csodásan kék, de ennek a férfinak...ijesztően kék, egyszerűen nem bírtam a szemébe nézni, ezért előre fordultam.

- Ezt mégis honnan veszed? - a kamera felvételt néztem és hallottam a csipogást, ami jelez, hogy valaki ott van.

- Hallottalak titeket. A húgodnak enyhén is baja van, de...

- Mi van? - most végre a szemébe néztem. Annyi gúny és undor volt a hangjában, ahogy beszélt. - Fogalmad sincs róla hogy mi van vele és még egyszer beszélj róla ilyen hangnemben azt nem fogod megköszönni.

Döbbenten nézett rám, a kirohanások nem az én asztalon, ezt érzékelhette ő is, de akkor se beszéljen így róla. Az elmúlt napokban elég sokszor bántották meg őt és ő is ugyanúgy.

- Én sajnálom - nyögte végül ki. - De ti nem beszéltek nyíltan velünk. Csodálkozol, hogy ezt gondolom? Van véleményem róla és rólad is. Kettőtök közül te vagy a sokkal jobb.

Nem szóltam többet hozzá, meghallgattam azt a pár dolgot, majd kimentem, amikor elindultak. Bucky hátrébb állt és nagyon érdeklődve mért végig. Steve pedig csak mosolygott.

- Köszönök mindent. Örültem a találkozásnak - biccentettem és beléptem inkább a házba.

Új fejezet kezdődik most.