Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

118. Tervek, gondolatok

Steve szemszöge

Idegesen járkáltam Tony-val szemben. A körmöm rágtam és nem tudtam egy helyben állni.

- Rogers! - szólt rám.

- Tony, ő még bízik benne, hogy él.

- Majdnem két hét eltelt. Elmentünk háromszor is oda. Nincs meg. Ha élne, ennyi idő alatt ideért volna. Láttad azt a pusztítást. Nem tudjuk hol volt akkor - sóhajtott ő is fáradtan. - Ebben már nem lehet reménykedni. Ő is belátja.

- Akkor sem lesz benne - ráztam a fejem.

- Valahogy le kell zárja és egy temetés ebben segít. Te is látod őt. Ellátja a feladatait, de a reménykedés hiábavaló. Ebbe bele fog őrülni.

- Az nem lenne igazi temetés.

- Dehogynem. Neked pontosan tudnod kellene, hogy régen hány férfi teste jutott haza.

- Kevés - értettem egyet. - Beszélek vele.

- Igazából rohadt hangosak vagytok - támaszkodott meg Hope az ajtó keretnek. - Mindenki hallotta. Talán be kellene csukni az ajtót.

Se én, se Tony nem jutottunk szóhoz. Látszott rajta az alvás hiány nyoma. Míg régen hozzá volt ehhez szokva, fel sem tűnt. Ám már egy éve átaludja az éjszakát, persze a gyerekek mellett amennyire tudja, de az utóbbi napokban ennek hiányát éli.

- Szóval le kellene zárnom?

- Le - vágta rá Tony.

- Csak, ha úgy érzed készen állsz rá - tettem hozzá kedvesen.

- Gondolkodtam már rajta - vallta be.

- El tudunk mindent intézni - végre Tony is megtalálta a kedvesebb hangját. - A szüleit a brooklyni temetőben helyezték nyugalomra. Talán őt is...

- Az jó lenne - mosolygott ránk.

- Elintézem. Három nap múlva - indult meg kifelé, majd megállt Hope mellett. - Én tényleg sajnálom, de jobb lesz így.

Ketten maradtunk, amikor kisietett innen. Már napok óta nem tudom mit mondjak neki. Csak csendesen próbálok segíteni neki a gyerekek körül, amikor kint van.

- Lisa azt üzeni, hogy menj büfiztetni. Az a te feladatod.

- Ööö, igen - ráncoltam a homlokom.

- Nagyon kellemetlen, amit csinálsz.

- Én... - de nem tudtam mit mondjak neki.

- Beszéltem Lisával. Azt mondta magad okolod. Én nem okollak téged. Bucky tett, amit tett.

- De miért? - sóhajtottam. - Azóta ezen kattogok. Miért? A helyiségeket néztük át, majd elindult vissza a folyosón, hogy maradt még valami. Mi? Mindent átnéztünk. Csak nem értem. Vele is mehettem volna.

- Ha vele mész akkor a fiad is árva marad - remegtek meg az ajkai. - Ne érezz bűntudatot, Steve.

- Legutóbb - dőltem neki az asztalnak - amikor kizuhant a vonatból, ott voltam mellette. Kinyújtottam a kezem, de nem értem el és lezuhant. Néztem, ahogy a mélybe esik - fontam keresztbe a karjaim és bámultam a cipőm orrát. - Tudtam, hogy nincs esélye. Gyászoltam, próbáltam berúgni - mosolyodtam el az emléken. - Majd befagytam és ebben a világban ébredtem. Pár év után kiderült, hogy él, de nem ismert fel. Ismered a történetet - erre egy aprót bólintott. - Mindenki azt mondta hagyjam, ő már nem ugyanaz, de Bucky mindig mellettem volt, mindent megtett értem. Én is mindent megakartam érte. Visszakaptam a barátom. Láttam, ahogy küzd a múlttal és keresi a békét. Melletted találta meg.