Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

11. Kedves, nem kedves

Hope szemszöge

Nem mentem ki a szobából, majd 1 körül kimegyek ebédelni valamit. Megmostam az arcom és újra felvettem a könyvet.

A külön lakás a legjobb ötlet és örülök, hogy Lisa belement ebbe. Rájön majd, hogy ez jobb megoldás.

Érdeklődve néztem fel, amikor kopogtak. Lisa csak úgy bejönne, tehát nem ő kopog. Felálltam és Steve állt az ajtóban.

- Van egy kis gond. Vagyis lehet neked gond.

- Mi? - Lisa mondott valamit? Mégsem megyünk külön?

- Megosztjuk a munkát. Minden nap más főz. Tony titeket is bevont, de Lisa Natasával ment le pár szintet és azt mondta te szeretsz főzni.

Milyen aranyos. Egyik szónál sem nézett rám, annyira zavarban van.

- Rendben, de minek kellett így körbe keríteni? - nevettem el magam.

- Bocsánat. Gyere.

Utána indultam a folyosón, a kanapén nem ült senki, de a konyhában Bucky támaszotta unottan a falat. Remek.

- És mit akartok főzni? - fordultam körbe, mert nyomát semminek nem láttam.

- Csirkemell és imádják a sajtszósz, így...

- Értem - vágtam közbe, minek kell így felvezetni?

- És mellé bolognai.

És amúgy minek kellünk ehhez hárman? De hamar rájöttem, amikor csak bámulták a csirkemellet.

- Ezzel nem szeleteli fel magát - állok meg közöttünk.

Steve szerényen és sajnálkozva nézett, Bucky pedig...

- Neked mi bajod? - nézek fel rá. Miért ilyen magasak?

- Megettük reggel a kajáját - feleli Steve helyette.

- Aki kapja marja. Hamarabb kellett volna felkelned - vontam vállat. - Egyébként finom volt - mosolygok rá édesen.

- Tudom - mondta mérgesen. - Azért vettem. Magamnak!

- Pihenj katona - fordultam el tőle. - Na akkor - csaptam össze a tenyerem. - Csak állunk és nézzük? Mióta is éltek itt? Nem tudtok egy csirkét felvágni?

Mindkettő összenézett, ez nem jó.

- De hát ha felváltva főztök...akkor nem értem.

- Nem mindig... - kezdte Steve.

- Ehető - fejezte be Bucky.

- Jézusom - suttogtam.

Mivel nem tudtam mi hol van, így ők hozták ide, aztán...

- Oké. Te! - néztem Bucky-ra. - Ezt vágd fel.

Ijedten nézett rám, majd a csirkemellre. Ez remek.

- Te! - néztem rá Steve-re. - Vágd fel ezt - tettem elé a hagymát.

Mindkettő a késsel a kezében állt meg az érintett dolog felett. És...és csak álltak.

- Na jó. Húzzatok innen ki.

Most rám néztek értetlenül.

- Menjetek már - dörzsöltem a homlokom, mert kezdett újra fájni a fejem.

Letették a kést és kimentek. Felkötöttem a hajam a fejem tetején, majd nagy levegőt vettem és neki láttam. A hagyma nem segített, még jobban fájt a fejem. Még jó, hogy a hússal kész voltam.