Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

15. Zongora

Hope szemszöge

Örültem, amikor végül Lisa kiment. Kellett az egyedüllét. Nem jó a lelkem...pontosan tudom ezt én is, de rossz hangosan kimondva hallani. Én csináltam magamnak, én titkolózok. Akkor ne is várjak mást.

Nem mentem vacsorázni sem, nem akarok még egy olyan alkalmat, mint ma éjszaka. Kilenc körül viszont kiléptem. Magasról tettem az össze Bosszúállóra és az emeleti fürdőszobába léptem be. Szerencsém van, hogy nem álltak itt.

Levettem a ruháim és a testemen lévő lövések eredményét néztem. Öt. Öt rohadt heg. Kilenc halott, a szüleimmel tizenegy. Ennyien haltak meg.

A forró víz esett volna jól, de nem tudtam mennyire vagyon lázas. Vacogtam, mégsem mertem langyosnál melegebbre állítani.

Kilépve felöltöztem és felvettem a jól ismert semleges arcom. Úgyis el megyünk innen, akkor pedig nekem rohadt mindegy, hogy mit gondolnak. Azonnal meghallottam a sírást. Megint.

- Hé! Amazon!

Tony visszaért, sajnos nem tudtam a szobámba menni pedig mennyivel jobb lenne. Így csak a ruhám dobtam be és vissza sétáltam. Natasa paskolta meg a kanapét maga mellett.

- Megvan a két ház - na végre. -  Egy óra az út oda. Nem messze vannak, de az ellenkező irányba. Majd két ember kisér el titeket oda, ők elmondják a részleteket. Ennyi.

Milyen hasznos információ, de feltűnt, hogy Lisa is csak bólint neki. Haragszik. Ő akkor ilyen és tudom, hogy miért haragszik.

Egyre keservesebb lett a sírás. Én is és sokan mások is felfelé pillantottunk.

- Tony, talán... - kezdte Nat.

- Pepper szokta megnyugtatni.

Mindenki fészkelődött, de senki nem szólt. Ahogyan senki nem mert felkelni. Tudtam miért, aki fel kel azzal beismeri, hogy mennyire zavarja ez.

Körbe néztem rajtuk. Natasa a száját rágta. Steve előre volt dőlve a lábaira. Tony gond terhelt volt. Lisa rám nézett, tudom miért. Clint is előre volt hajolva. Bucky ugyancsak engem nézett, de nem tudtam megfejteni az arckifejezését.

Ahogy tekintetem tovább ment megláttam a zongorát. Végül egy rohadt nagy sóhaj tört fel belőlem, amire mind rám néztek és felálltam.

- A szívtelen lány töri meg először - szólt sértetten Tony.

De nem a szobámba mentem, hanem fel. Nem engedtem, hogy könnyeim kijöjjenek csak mentem a szoba felé, ahova mosolyogva nyitottam be. Szegény Pepper már sírt.

- Add ide - kértem el a kislányt.

- Nem tudom mit tegyek - eredtek el a könnyei még inkább. - Még nem sikerült megtanulnom, hiába néztem utána.

- Jön a foga. Nyugalom Pepper.

Az egyik kezemben a síró kislányt fogtam a másikkal átöleltem és hagytam, hogy kisírja magát. Jó pár perc kellett. Aztán elengedtem.

- Jobb? - néztem rá aggódva az arcára.

- Igen. Annyira köszönöm - lett újra könnyes a szeme.

- Ohh, ne! Ne sírj megint. Segítek. Rendben?

Leültem vele és újra elkezdtem a mondókákat, de nem tetszett neki, nagyon nem. Ez most nem vált be és újra a zongora jutott eszembe.

- Pepper? Használta már valaki a zongorát?

- Azt hiszem nem. Soha - rázta a fejét.

- Oké. Akkor van egy ötletem.