Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

25. Őszinte

Hope szemszöge

Izzadtan ültem fel. Fenébe. Még csak hajnali három lesz. De majdnem négy órát aludtam. Ledobtam magamról a takarót.

A házban, amikor egyedül éltem lett a szokásom, hogy bugyiban alszom, meg néha egy top. A szívemre tettem a kezem és az ágy szélén ültem, amíg nem lett normális a szív verésem és nem múlt el a mellkasi nyomás.

Felöltöztem rendesen és szememre nyomtam a szemüveget. Ideje az első kávét meginnom. A fej fájás két napja elkerül, de a szédülés nem igazán. A telefonommal világítva mentem megint a konyhába, de megtámaszkodtam, majd újra előre mentem és felkapcsoltam a villanyt.

A szekrényhez botorkáltam és egy ásítást nyomtam el, amikor nyitottam a szekrényt, hogy elvegyem a bögrét, amiből mindig iszok. Már a kávéfőző felé csoszogtam...

- Rossz álom?

Behunytam a szemem. Most kéne a fejem csapnom valamibe. Eddig sikerült megúsznom a vele való éjszakai találkozást. Két hét. Mindig csak kávé miatt jöttem ki és már inkább a szobámba mentem. Figyeltem arra is, hogy ne legyek kettesben vele. Nem akartam ezeket a kérdéseket, de megtalál, túl gyorsan egymás után.

- Gondolom igen - válaszol saját magának.

Letettem a bögrét. Én itt nem maradok, majd később ki jövök. Bucky az ajtóban támaszkodott, de elmentem mellette, be a szobámba.

Hanyadt dőltem az ágyon, de azonnal felültem. Így elfogok aludni és azt nem akartam. A könyves polcomhoz mentem és levettem egyet. Már mind olvastam, kellene új. Majd ma, ha megyünk moziba.

Leültem a fotelre és egy oldalt eltudtam olvasni, amikor kopogtak. Két ember lehet. Lisa, vagy Bucky. Lisa ilyenkor sosem jött le, mélyen alszik. Így már tudtam ki az, amikor másodjára is kopogott.

Elküldöm a picsába és kész. Direkt lassan mentem oda, hogy még inkább húzzam az idegeit. Kinyitottam az ajtót, csak az a fény volt, amit a szobámban lévő kis lámpa adott.

Ebben a gyér megvilágításban csak még jobban néz ki. Arcára árnyékok vetültek, de szemei szinte izzottak. A tegnapi után ez a világos szem...mégsem tudtam levenni róla a saját szemem.

- Mit szeretnél? - csak legyek semleges, ennyi.

- Bemehetek? - hangjában csipet kérlelés volt, mosolya kisfiús. Nagyon édes...hmm, elég fura érzésem lett. Olyan érzés, amit nem akartam érezni.

- Nem.

Mosolya most szélesebb lett, tudta jól, hogy ezt fogom mondani.

- Bemehetek? - emeli meg a kezét, amire lenéztem. A bögre volt benne, amit én ott hagytam, de most tele volt kávéval.

Megvesztegetés. Cseles férfi. Talán mégsem eléggé.

- Szerintem legyen az - emelem lassan a tekintetem szemére - hogy azt ide adod és nem jössz be.

- Sajnálom. A kettő együtt jár, de meg is várhatlak a konyhában, vagy elalszol?

Oldalra billentette a fejét és Úristen! De megjátsza magát. Pontosan tudja mi a helyzet, hiszen kihallgatott minket!

- Akkor nem kell! - kezdtem behajtani az ajtót, de lábát beékelte. Nagyot fújva néztem ki a kis résen.

- Engedj be Hope - mondta teljesen normális hangon.

Fintorogva, de azért kitártam az ajtót. Kellett az a kávé, hogy valamit csináljak, különben vissza alszom. Mikor bent volt átadta nekem a bögrét és becsukta az ajtót.