Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

13. Felszín

Hope szemszöge

Már tíz perce a wc felett voltam és öklendeztem. Hajam az arcomra tapadt. Annyira szarul éreztem magam. Tudtam, hogy ez lesz. Amint felébredtem az álomból, már szaladtam is ide.

Még kellett húsz perc mire feltudtam öltözni és kivettem a dzsekim is. Lassú léptekkel, mezítláb mentem a lépcsőhöz.

Negyed óra múlva már a pultnál álltam.

- Szia. Már vártalak - mosolyog Veronica. - Ő a barátnőm Tori.

- Hope. Adjatok egy kávét, mert meghalok.

Veronica nevetve ment el, Tori pedig ideállt.

- Csak nem hosszú volt az éjszaka?

- Inkább rövid. Nektek milyen?

- Hát... - húzta el a száját, miközben körbe nézett. - Szar.

Ezen elnevettem magam. - Meddig dolgoztok?

- Még majdnem fél óra. Van kedved velünk jönni? Van itt mindjárt egy szórakozóhely.

- Uhh, igen. Az nagyon jól esne - lettem azonnal boldogabb.

Veronica is idejött és ugrálni kezdett a hírre. Ezek a lányok olyanok, mint én. Végig nevettem velük.

- És meddig maradsz itt? - érdeklődött Tori.

- Még pár napig. Aztán megyek tovább - ittam meg a kávém.

- Te elég bulis csaj vagy. Kanadában imádják a korcsolyázást, igaz?

- Igen. Olyan régen volt hozzá szerencsém - biggyesztettem le a szám.

- Van egy remek görkori pálya. Igazi 80-as éveket idéző. Nincs kedved eljönni?

- Nyitva van most? - lettem lelkes azonnal.

- Sajnos az nem.

- Szomorú. Akkor nem jó nekem.

Megvártam őket és együtt indultunk meg. Már messziről hallottam a zenét. Hívogató volt számomra. A lányok tudják hogyan kell bulizni.

Nevettünk, énekeltünk és táncoltunk. Felszabadult voltam velük. Nem kellett inni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és túl hamar lett öt óra, amikor elköszöntem tőlük. Szakadt az eső, nagyon jó.

Még gyorsan beugrottam egy boltba péksüteményért. Az kell még nekem, hogy valaki kajáját megint megegyem és egy lelketlen nőnek gondoljanak.

Ugyanúgy csendben mentem vissza fel. Átöltöztem és megszárítottam a hajam egy törölközővel, amennyire csak tudtam. Most nem vittem könyvet a konyhába. Az volt az első, hogy megettem a péksüteményt, nehogy valaki korán keljen és meglássa.

Második kávémat kavargattam és az új Star Wars sorozat második részét indítottam el. Még jó, hogy az evés mellett döntöttem, ugyanis hangokat hallottam. Nem néztem fel, amikor beléptek.

- Te megint ilyen korán? - Steve most nem volt meglepett.

- Igen - szemem nem vettem le a képernyőről.

Csak hallottam, hogy a szekrényben kutattak, annyira figyeltem a sorozatra. Végül Steve mellém ült le és közelebb hajolt.

- Mit nézel?

- Shh - pisszegtem le.

Még mindig a telefont nézte.

- Ez nem az a Star Wars valami?

Megállítottam és ránéztem. - Mi az, hogy "valami"? Ez "A valami". Jesszus.

Újra elindítottam és a kávém ittam. Ők pedig csendben ettek. Még jobban a telefonhoz hajoltam a végén.