Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

93. Végre

Bucky szemszöge

Nem értem az állandó hülyeségüket, amivel mindig visszahívnak ide.

- Ne légy ideges - szállunk le a hajóról.

- Natasa csak ezt ne mondd.

- Pedig igaza van - szól bele Clint is. - Talán van valami hír. Mindig akkor hívnak vissza.

- Nekem keresni kellene őt! Nem ide járkálni!

Natasa csak egy nagyot sóhajtott. Mivel ő volt velem elég sokat beszéltünk. Mióta eltűnt mást sem csinálok csak keresem. Most pedig végre nem áll semmi az utamba. Három nap alatt két bázis, de egyikben sem ő volt. Most még van három hely, oda kellene mennem és nem ide.

- Rosszat tesz ez a sok stressz - méreget a lift előtt Nat.

- Natasa, kérlek.

- Csak mondom - száll be és én is utána.

- Rendezzük ezt le, hogy haladjunk.

Clint is fáradtan állt mellettem, de én is az voltam. Hónapok óta nem alszom rendesen. Hogyan is lehetne? Amikor ott van és még azt sem tudom, hogy hol az az ott.

Mikor kinyílt a lift ajtó egyikünk sem lépett ki. Három számomra idegen ember állt itt. Steve-re és Tony-ra néztem.

- Menj beljebb - szólalt meg végül Steve.

- Itt...

- Igen. A szobájában.

Nem is érdekelt a két férfi és a nő, elléptem mellettünk és már nyitottam is be a szobába. Éppen a könyves polca előtt állt és érdeklődve fordult hátra.

Az arcát néztem. Istenem, mióta vártam, hogy lássam. Becsuktam ezt a rohadt ajtót és már indultam is hozzá. Végre szorosan karolhattam át és felemeltem a földről.

- Istenem - sóhajtottam és ebben minden érzelmem benne volt.

- Itt vagyok - karolt át ő is.

Csak ez kellett nekem. Semmi más. Leraktam a földre és az arcát vettem a kezembe. Feltoltam neki a szemüveget, mert könnyes volt a szeme.

- Hercegnőm.

- Itt vagyok - a mosolya hiányzott nekem nagyon.

- Meghaltam nélküled - a szájára tettem az enyém és csak csókoltam.

Apró puszikat adtam az arca minden pontjára. Mikor kezem a derekára tettem éreztem a hasát.

- Hope - néztem lefelé. - Annyira sajnálom, ami történt. Ott kellett volna lennem veled. Nem tudom...

- Shh - fogta meg az arcom. - Itt vagyok.

- Annyira hiányoztál.

- Te is nekem. Azt hittem megőrülök ott.

- Egy kínszenvedés volt ez a pár hónap. Minden rohadt nap az volt.

A könnyeket töröltem az arcáról, pedig az enyémen is volt. Annyira hihetetlen volt látni, hogy végre itt van.

- Minden rendben van veletek? - a hang is alig jött ki a torkomon.

- Bucky... - elcsuklott a hangja.

- Valami baj van? - toltam és néztem lefelé.

- Én...

- Mi a baj Szerelmem? A babák?

Amikor nem jött ki hang a száján nagyon megijedtem. Van valami baj? Vele, vagy velük?

- Édesem, beszélj kérlek.