Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

27. Tenni is kell

Lisa szemszöge

Néztem őket, ahogy a kanapén ülnek. Bucky érdeklődő szemével találtam megint szembe magam, de nem itt járt fejben.

A konyhában éppen Steve tevékenykedett.

- Csak nem te vagy a soros a mai edébre? - lépkedek mellé.

- De. Remélem a húgod fent van, mert még a nevét sem tudom kiejteni annak, amit csinálnom kell.

Annyira édes és kissé gond terhelt, ahogy a telefonon néz valamit. Valószínűleg a receptet. Sokszor, igazából mindig Hope segít neki. Ennek mindenki csak örül, ugyanis akkor ehető az étel.

- Biztos segít most is. Imádja ezt.

- Mindig leszól, ha valamit nem csinálok jól. Tudtad, hogy milyen ijesztő tud lenni késsel a kezében? - egy fél mosoly volt az ajkán, de ez...ohh istenem. Uralkodnom kell magamon.

Sokat beszélgettem vele, de érzem, hogy ez nem jó irányba megy el. Túlságosan érezni kezdtem valamit, de mellé tudom, hogy nem állok erre még készen.

- Nem kell a kezébe kés, hogy ijesztő legyen. Amilyen pici olyan agresszív - nevetek fel én is, többször voltam neki szemtanúja.

- Mint tegnap?

- Tegnap? - ohh, tegnap.

- Szólhattál volna nekem is, ha valaki zaklat.

- Hope imádja ezeket. Ha megtudta volna akkor féltékeny lett volna rád.

- Féltékeny? - húzza fel szemöldökét, miközben két kezével támaszkodik a pulton. - Én is féltékeny voltam.

- Rá? - miért? Ezt most annyira nem értem.

- Nem.

Még inkább nem értettem, amit biztosan látott ő is rajtam, mert teljesen felém fordult. Megdöbbentem, amikor a derekamra tette a kezét.

- A pasira voltam féltékeny.

A pasira? Biztos ki ült az arcomra, amikor leesett nekem ez a dolog. Tettem egy lépést hátra, de jött velem.

- De tetszett, hogy azt gondoltad lerázod őt.

Másik keze a másik oldalt volt a csípőmön és levegőt sem vettem, amikor felemelt, hogy a pultra ültessen fel. Így voltunk pontosan egy vonalban.

- Ez viszont megmutatta azt nekem, hogy nem elég csak a kedves beszéd. Tennem is kell valamit, mert lehet a következőt nem küldöd el.

A következőt...ő a következő! Tudtam, hogy nem véletlen beszél halkan, de biztos innen más nem hall minket. Szemei rabul ejtették az enyémeket. Míg bennem egy kisebb pánik vívódott az örömmel, rajta csak nyugalom látszott.

- De ha én vagyok a következő, akkor viszont azt remélem, hogy nem küldesz el.

Kezét emelte fel és tenyerébe vette az arcom. Olyan meleg volt és jól esett nekem. Még egyet lépett felém. Nem hajtottam le a fejem, mert akartam azt a csókot, amiért most közelebb hajol.

Gyengéden ért a szája az enyémhez, de amint viszonoztam már sokkal keményebben tette ezt meg. Két tenyerem a nyakára tettem, majd tarkójára csúszott és ő teljesen hozzám lépett. Amint átölelt felső testünk összeért, annyira kemények az izmai.

Egyszerűen muszáj volt megérintenem őket, így benyúltam a pólója alá, tényleg kemény. Mindenhol kemény lenne?

De aztán eszembe jutott, hogy pár hete mi történt velem. Hogy cserben hagytak és átvertek. Hogy akit szerettem és akiben megbíztam hazudott nekem.