Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

99. Ötlet

Lisa szemszöge

Pislogtam párat mire eljutott a tudatomig, hogy mit is kérdezett.

- Kutya?

- Olvastam, hogy az állatok nagyon jót tesznek az embernek és Hope mesélte, hogy szeretett volna, de a szüleitek nem engedték.

- Ez így volt - mondtam ki lassan.

Már gyerekként is minden álma volt, de nem volt kerítésünk, apa pedig hallani sem akart arról, hogy a házban legyen. Anya pedig arról, hogy egy kis lyukba dugjuk be. Így nem volt kutya.

- Te komolyan gondolod? - kérdeztem döbbenten.

- Te nem látod milyen? - kérdezte tőlem idegesen. - Valami nyomasztja. Hiába próbálkozom nem beszél.

- Megviselte ez a helyzet és a baba elvesztése - mondtam neki. - Nem is kell mondja, ezt így is tudom.

- Nekem miért nem beszél róla?

- Mert talán fájdalmas neki? - kérdezem vissza.

- Nekem is az Lisa. De nem nézek ez miatt máshogyan rá. Van két egészséges gyermek a szíve alatt - csap erősen az asztalra.

- Bucky - sóhajtottam. - Hope nagyon lelkiismeretes lány, főleg az elmúlt három év után. Amik az idő alatt történtek ő lemondott egy ilyen életről. De te megtudod neki adni és én nagyon hálás vagyok érte - fogtam meg ökölbe szorított kezét.

- Adjak neki időt? - dőlt hátra.

- Úgyis mondja majd, ha készen áll rá.

- A kis kutya akkor is jó ötlet - húzta el a kezét és össze fonta maga előtt.

- És cuki is - nevettem fel. - Ha nem lenne beléd szerelmes akkor ezzel a tettel lenne az.

- Jó ötletnek tartod?

- Sok ilyen terápia van, amibe állatokat vonnak be. Én jó ötletnek tartom. De Tony...

- Tony jön nekem egyel azok után, ahogy összevesztünk! - az tényleg nem volt kedves a részéről, mégha tudjuk is az okát. - Nem is érdekel, ha nemet mondd.

- Szereti Hope-ot, ha megtudja jót tenne neki, úgyis belemegy.

- Fel kellene tartanod - fordul felém.

- Kit?

- Hope-ot - forgatja a szemét. - Járok el boltba, majd most is ezt mondom neki. De kell a segítséged, hogy ne bukjak le, amint kiszállok a liftből.

- Azért kérdezd meg Pepper-t, hogy Morgan miatt nem bánja-e.

- Ez igaz - gondolkodott el. - Majd ha visszajött.

- Ez nagyon kedves tőled és...

- Szeretem - vágott közbe. - Azt akarom, hogy minden a legjobb legyen neki. Mindenben. Fizikailag és mentálisan is. Múlnak a hetek és hamar oda jutunk, hogy szül. Ezt te is nagyon jól tudhatod - int a hasam felé. - Ha visszajöttek marad Steve és megyek én.

- Tényleg?

Nagyon hiányzott nekem, de mégis annyira megmelengette a szívem, hogy Bucky-t és Hope-ot láttam együtt. Hónapokat töltöttek külön, míg mi Steve-el nem. Mindig mosolyt csalt az arcomra, amikor láttam őket a kanapén összebújva, vagy itt a konyhában beszélgetni.

- Hosszú napok óta nincs is. Te is várandós vagy. Szörnyű ilyenkor távol lenni. Nekem az volt és tudom, hogy Steve-nek is az - nem is beszéltünk azóta egy szót sem. - Ő is vigyázni fog Hope-ra, ahogy én is rád, ha ő nincs itt. Emlékszel mit mondtam?