Az ötödik tekergő avagy Elizabeth története

6 szösz

Elizabeth boldogan engedte be az ablakon kopácsoló baglyokat. Atlaszt, a sajátját és az apjáét, Homéroszt, akik egy nagyobbacska csomagot hoztak.

- Atlasz jó utad volt? Szia, Homérosz – simogatta meg őket. A két bagoly csak kedveskedve megcsipkedte a kezét, majd a lány ágyára reppentek. – Várjatok, hozok nektek bagoly csemegét –oldozta le róluk a csomagot, majd a ládájához rohant, hogy ki vegye a finomságot a madaraknak. A két bagoly örömmel fogadta és gyorsan neki állt a felkínált falatoknak.

- Mit kaptál? Kérdezte Mary, aki belépve meg látta a két baglyot, és a lány ágyán a csomagot.

- Süteményt. Anya kiváló szakács és a süteményei fenségesek. Írtam neki, hogy hiányzik a sütije és lám – mosolygott Liz és kibontotta az édesség mellé járó levelet. Mosolya hamar lehervadt – azt írja, adjak Jamienek is.

- Nem muszáj. Vehetek?

- Persze nyugodtan - legyintett Liz - De adnom kell neki. Jamiet kis korom óta ismerem együtt játszottunk meg minden, és ha nem adok, anya biztosan rivallott küld érte.

- De nem azt mondtad, hogy mugli?

- De igen, de apa nem az – biggyedt le Liz szája – Na, mindegy viszek úgy, hogy meg kínálhassa a fiúkat is. Milyen lenne, ha csak neki vinnék. Talán Remus is jobb bőrbe kerül olyan sápadt, beteges ábrázata van.

- Ezt mi is észrevettük Lilyvel és Alice-el. Mikor rá kérdeztünk, azt mondta kis kora óta ilyen beteges. Harapott egy habcsókba Mary. Liz bele nyúlt a dobozba és kivette a - Jamesnek! - feliratú dobozkát – Nagyon sajnálom Remust. Nagyon kedves fiú. Mary a dobozra pillantott, ami Liz kezében volt. - Anya Jamienek külön sütött, mert a diós sütik a kedvencei – pillantott a dobozba Liz - de rakok a sajátomból is nem tudom, hogy a többiek milyet szeretnek.

- A jó szíved visz sírba és ezt a Potter bandája is tudja. Kulcsolta össze a kezét Mary.

- Jamie néha tahó, de alapjáraton jó fiú... azt hiszem – nevetett fel Liz – Na, mindjárt jövök.

Liz bekopogott az ajtón, amire ki volt tűzve egy papír. Mosolyogva olvasta a pergamen lapon az írást. „James Potter, Sirius Black, Remus Lupin és Peter Pettigrew rezidenciája. Belépés csak engedéllyel!"

- Mit akarsz? Kérdezte Sirius, mikor meg pillantotta a lányt az ajtóban.

- Jamie? Kérdezte Liz mit sem törődve a fiúval.

- Közöd?

- Van. Adnék neki valamit...

- Mi lenne az?

- Anyukám küldött neki süteményt.

- Ez valami trükk lehet. Tudom, hogy pikkeltek ránk, mert a Pipogyuszotokat meg vicceltük pár napja.

- Félre Sirius – taszította el az útból James és ki kapta Liz kezéből a dobozt – imádom anyudat Lizbeth. Diós! Éljen. Életet mentet – nézet a plafon felé.

- Remélem, adsz a többieknek is. Ne légy irigy. Főleg Remusnak olyan sápadt – Liz bekukucskált az ajtón és látta Remust, aki fáradtan intett neki.

- Ohm..berse, agyok nekik. – mondta teli szájjal. Liz nem figyelt rá. Siriust és Jamest kikerülve Remushoz ment.

- Rettenetesen festesz. – ült le mellé az ágyra – Nem kéne elmenned a gyengélkedőre? Fürkészte a fiú arcát a lány, mire Remus halványan elpirult. –Jamie, adj neki a sütiből.

- Ne, becéz nem szerettem már mondtam neked párszor – morogta, de Remus felé nyújtotta a süteményes dobozt. Liz kivett belőle pár darabot és a fiú kezébe nyomta.

– Nem érdekkel... Jamie. Te meg edd szépen! Parancsolt rá Liz Remusra, aki aprókat harapva enni kezdte a diós süteményt. - Ne csak a fejedet tömd Jamie, kínáld meg Siriust is. Fordult James felé Liz.

- Igen, haver hallod mit mond, osztozkodj – markolt a száraz sütibe Sirius.

- Jaj, olyan sápadt vagy. – Fordult vissza a lány Remushoz és megérintette az arcát, aki erre összerezzent – Hideg a kezem bocsika. Mondta Liz sajnálkozva.

- Jól vagyok Lizbeth – motyogta Remus – Ne aggódj értem.

- Milyen butaságokat beszélsz. Látom, hogy alig élsz...

- Jól vagyok csak fáradt... zűrös egy hetem volt. Sok volt a tanulni való. Binns dolgozatáról nem is beszélve.

- Binns dolgozata? Talán baj van vele?

- Nem igazán sikerült megoldanunk a dolgot– húzta el a száját és az ágyon heverő papír rengetegből ki kereste a dolgozatott. Liz át vette tőle és szánakozva körül nézett.

- Ennyi telet tőletek? Ennyi? Szánalmas. Peterből kinézem, mert hát gyatrán teljesít az órákon. Ne néz így rám ez így igaz – Emelte fel az úját Liz, mikor Peter szólni akart a szomszédos ágyról– De, hogy ti? Mind a hárman okosak, tehetségesek vagytok, és ezt tudjátok fel mutatni. Emelete fel a pergamen lapot. A három fiú le horgasztotta a fejét, most valahogy nem akartak vissza szájalni.

- Segítesz? Kérdezte James.

- Igen, de ennek nagy az ára.

- Mennyit kérsz? Lépet a ládája felé Sirius.

- Nem galleonért – méltatlankodott Liz– Van nekem pénzem elég.

- Akkor mi? Kérdezte James.

- Békén hagyjátok, egy ideig - teszem azt januárig - Perselust.

- Ez nagy ár – Morrant fel a két fiú morzsás arccal.

- Mi van, ha ő átkoz meg minket?

- Remus, ő nem tenne ilyet, de ha még is, akkor szabad. Na, mit szóltok? James az ajkába harapva Siriusra nézet, aki csak ráncolta a szemöldökét, majd Remusra, aki vállat vont. Peterre nem nézet, mert a szeme sarkából látta, hogy bőszen bólogat.

- Rendben. Hozd, a dolgozatodat lemásoljuk. Sóhajtott fel James.

- Meg egy csudákat Jamie. Pergament és pennát a kézbe... diktálok nektek. Egyedi dolgozatok lesznek. Neked Remus leírom pihenj csak.

- De... jó rendben, pihenek – Adta be a derekát a fiú, mikor látta, hogy a lányt nem tudja jobb belátásra bírni.

- Na, kezdjük bele...