Az ötödik tekergő avagy Elizabeth története

68 szösz

Sirius meg állt az ajtó előtt és hallgatta a zongoraszó fülbe mászó hangját, majd óvatosan bekukucskált a terembe. Halványan elmosolyodott, mikor észrevette Lizt, aki csukott szemmel szelte az ujjaival a billentyűket. Látszott az arcán, hogy élvezi a zeneszót és, hogy eljátszhatja.

- Nagyon szép volt – tapsolta meg Sirius, mikor Liz befejezte. A lány döbbenten nézet rá, majd mosolyogva, ingatva össze kulcsolta a kezét.

- Köszönöm, hát te meg mit keresel erre így egyedül?

- James büntető munkán van Peterrel. Remus a könyvtárban készíti a háziját. Lily mondta, hogy erre vagy. Azt hittem Reggel vagy ma is.

- Nem lehetek folyton vele. Ma játszani akartam és üres volt a terem... gondoltam egy kicsit nosztalgiázom.

- Nagyon szép volt. Anyukád darabja volt?

- Igen – bólintott Liz – ez az egyik kedvencem.

- Megértem – ült le Sirius a lány mellé, majd leütötte az egyik hangot – szeretem, ahogyan játszol. Emlékszem, amit anyukád temetésén mutattál be nekünk és arra, is amit apukádén. Igazán sok érzelem volt benne és hiszem, hogy kitartasz mellette. De emlékszem az első darabra is, amit játszottál nekünk – ütötte le a billentyűket a fiú – akkor voltunk talán ott először nálatok és anyukád meg énekelt is.

- Te tudsz zongorázni?

- Anyám megkövetelte. Utáltam. De azt szeretem, ahogyan te játszatsz.

- Nem gondoltam volna rólad. Regből előbb kinézem.

- Az öcsém hegedül, roppantul ügyesen – nevetett fel Sirius – bár egyszer kilőtte a húrral a vonót.

- Vicces lehetett – kuncogott fel Liz.

- Az volt. Anyám kezéből lőtte ki a brandyt. Szép emlék –sóhajtott fel nosztalgikus mosollyal az arcán Sirius.

- Játszunk együtt? Kérdezte Liz szégyellősen.

- Veled bármikor. Kacsintott Sirius a lányra.

Tudom, hogy sokat késtem sőt nagyon sokat. De rengeteg minden össze jött és ihlettem sem volt. Ám igyekszem... de most leköt egy nagyon aranyos kis bogár aki nem mást mint az unokaöcsém kislánya. XD Néha jó babázgatni, de tényleg igyekszem írni sokat és hosszabban.