Az ötödik tekergő avagy Elizabeth története

188 szösz

Liz felvonta a szemöldökét és úgy nézet a mellette álló Dumbedore-ra, majd letette a virágcsokrot a szülei sírjához.

- Mit akar tőlem pontosan Albus? Kérdezte Liz – de ha lehetne, hanyagolja a kacifántos beszéd stílusát, mert mostanában nem igazán van türelmem végig hallgatni bárkit is.

- Mint mindig lényegre törően őszinte kedves Liz. Hogy van a kicsi Emily?

- Jól, de kétlem, hogy a lányom hogyléte felől akart érdeklődni és találkozni velem a családi mauzóleumomban az éjszaka közepén. Így ha kérhetném, legyen olyan kedves és mondja el a találkozásunk miértjét, mert dolgom van.

- Örülök, hogy jól van a kislánya. Nagyon sajnálom, hogy ide hívattam, mikor annyi teendője van, ám megszeretném köszönöm, hogy időt szakított rám.

- A lényeget Albus.

- Sajnálatosan a fülembe jutott, hogy az James, Lily és a kicsi Harry veszélyben van.

- A kígyó? Kérdezte  a nő szemöldök ráncolva.

- Igen – bólintott az idős varázsló és egy intésére egy meseszép koszorút varázsolt elő, majd tett a sír elé - rájuk vadászik így el kell rejteni őket.

- Ezt miért nekem mondja és nem Jamie-knek?

- Gondoltam jobb ha szólok, mert fel kell készítenie a férjét. Mind ketten tudjuk, hogy Sirius hirtelen személyisége több gondot jelentett eddig, mint hasznot.

- Ebben igazat kell adnom – bólintott a nő és elővette a cigarettáját – maga lesz titokgazda?

- Ebben még nem döntöttek.

- Nem magát fogják választani. Túl nyilvánvaló lenne.

- Én is úgy gondolom. Nevetett fel halkan Dumbledore és elővett egy apró kis zacskót – citrom port?

- Nem élek vele, de köszönöm.

- Pedig jobb lenne, mert az a füst rudacska ártalmasabb.

- De meg nyugtat – mosolyogta a nő – hát akkor eljött a leszámolás ideje. Mondja Albus mennyi esélyük van ezt, azt egészet túl élni?

- A remény mindig ott van örök kísérőként.

- Hát persze mit is gondoltam – ingatta a fejét a nő – tudja álmodtam. Láttam a szüleimet, akik Emilyvel játszanak, láttam, ahogyan Harry-t a kereszt szüleim szétkényeztetik. Láttam, ahogyan Jamie-k kikísérik a srácokat a vonathoz. Szép volt és megnyugtató.

- És mi rossz ebben? Miért érzem azt, hogy ez az álom nyugtalanítja?

- Miért? Azért mert a gyerekeken és Jamie-ken kívül mindenki halott már. Rossz dolgok vannak a levegőbe és úgy hiszem ebben az évben többen fogunk veszíteni, mint nyerni.

- Én is úgy látom – bólintott a férfi – mondja, kit ajánl titokgazdának? Siriust?

- Nem – felelte Liz – és nem is Remust vagy Peter-t.

- Akkor kit?

- Magamat, de Jamie nem fog bele menni és úgy hiszem, élete legrosszabb döntését fogja hozni, ha nem engem választ.

- Nem bízik a férjében és a barátaiban?

- Maga szerint eljutottam volna idáig élve, ha magamon kívül megbíztam volna valakiben? Szeretem a férjem, de néha meggondolatlan és vakmerő. Rossz párosítás. Remus ellenben megfontolt és előrelátó, de vérfarkas így nagyobb veszélynek nem tenném, ki mint amiben alapban van. Peter meg egy gyáva kis sunyi féreg. Semmit nem bíznák rá nem, hogy egy titkot. A saját birtokaimnak is én magam vagyok a titokgazdája. A feltétlen vak bizalom sok ember halálát eredményezte.

- Igazán nyers véleménye van a barátairól és a férjéről, meg a bizalomról.

- Csak ismerem őket és tudom milyen az élet árnyékos oldala – fújta ki a füstöt a nő – és úgy hiszem maga is hasonló véleményem van.

- Fogjuk rá – mosolygott a férfi Liz-re, majd több perc hallgatás után Dumbledore a nőhöz fordult – biztos nem kér egy kis citromport?

- Tudja mit adjon – nevetett fel a nő.

Jött az ihlet és megírtam ezt a szöszt. Remélem azért tetszett nektek ahhoz képest is, hogy egy rossz dolog előfutárja. Vigyázzatok magatokra és maradjatok otthon :)