Az ötödik tekergő avagy Elizabeth története

148 szösz

Liz felriadt a lidérces álmából, ami alaktalan sötétségként fojtogatva, verítéktől gyöngyözött a homloka miközben felült és aggódva nézet maga mellé. Sirius békésen szuszogott mellette, de valahogy még is valami nyugtalanító érzés ébresztette fel az éjszaka közepén. Óvatosan leemelte a férje karját magáról és kicsusszant az ágyból. Magához vette az éjjeli szekrényre tett pálcáját és annak fénye mellett lement a földszintre, de semmi jelét nem látta, hogy valaki rajtuk kívül a házban lenne. De még így is valami fojtogató rossz érzése volt.

- Úrnőm, óhajt valamit? Szólalt meg Hopi a nő mögött, mire Liz ijedten ugrott meg és rá szegezte a házi manóra a pálcáját.

- Oh, csak te vagy az? Ne haragudj – eresztette le a pálcát Liz – mond nem vettél észre semmit?

- Nem, úrnőm csak arra, hogy maga lejött. Valami gond van talán? Rosszul van? Kérdezte aggódva az öreg házi manó.

- Nem aggódnod csak rossz álmom volt – ingatta a fejét Liz – valami nagyon rossz érzés kerített hatalmába és ez nyugtalanít. Mond Hopi elmennél Jamie-khez, Remushoz és a keresztszüleim házába körül nézni? De ezt úgy, hogy ne vegyenek észre? Apusék minden bizonnyal még nem értek haza, de nyugodtabb lennék, ha elmennél azért oda is.

- Természetesen, bár megjegyzem nagyon illetlen hajnali háromkor bárhová is beállítanom úrnőm.

- Hivatkozz rám nyugodtan.

- Nem kell ezt tennem úrnőm maguktól is tudni fogják, hogy maga küldött. Igyekszem vissza – hajolt meg a manó.

- Rendben, de nagyon vigyázz magadra és légy óvatos.

- Igen is, úrnőm – bólintott a manó és egy pukkanással később ott sem volt. Liz leült a kanapéra és várt remélve, hogy megnyugtató hírekkel jön vissza a manó.

Hopi halkan ment fel az emeletre és óvatosan bekukucskált a nyitott szobaajtón. Az ágyban úrnője öccse és felesége aludta a legbékésebb álmukat és ez nem is kicsit nyugtatta meg a manót. Mosolyogva ment vissza fele és elszörnyülködve vette észre a nappaliban uralkodó rendetlenséget, amit a költözéssel járt és látszott, hogy hol hagyta abba Lily a pakolást és hol tett mindent tönkre a férje. A manó erősen tipródott, de elindult, de fél úton meggondolta magát és halkan morogva a fejét ingatva csettintett.

- Hosszú éjszakám lesz, ha minden hol találok valami tenni valót – sóhajtott fel a manó.

Remus Lupin nem tudod aludni az nap éjszak akár mennyire is próbálkozott. Közeledett a holdtölte és ez ilyenkor, mindig nyugtalanabbá tette. Igy hogy elüsse az időt felcsapta az anyjától kapott könyvek egyikét és egy forró csoki mellett bele temetkezett. Remus felkapta a fejét a pukkanásra és nem sokkal később a halk kopogtatásra. Letette a könyvet, amit éppen olvasott és a pálcájával a kezében elindult ajtót nyitni.

- Ki az? Kérdezte Remus gyanakvóan és az ajtóra szegezte a pálcát.

- Hopi vagyok uram... Válaszolt a manó, mire a férfi szinte feltépte az ajtót és ijedten nézet le az öreg házmanóra.

- Beth-el van valami? Kérdezte a varázsló.

- Semmi különös nincs az úrnőmnek – lépet hátrébb a manó, hogy jobban rá lásson a férfira – és először is elnézést kell kérnem magától, hogy ilyen késői órám méltóztatom zavarni, de mivel láttam, hogy ébren van a szokványos módon akartam beinvitálni magamat önhöz – hajolt meg a manó.

- Gyere be Hopi és mesélj, miért teszel nálam látogatást ilyen késői órában. Lépet el az ajtóból Remus, mire a manó lassan besétált – hát mond el miért jöttél? Mi okod volt, hogy ilyen későn mászkálj?

- Az úrnő zaklatottan ébredt, minden bizonnyal nagyon rossz álma lehetett, de feldúlt volt így a kérését teljesíteni szerettem volna, hogy megnyugtassam. Arra kért, hogy nézzem meg Jamie úrfit és Lily úrnőt meg peresze magát. Innen a kedves keresztszüleihez megyek. örülni fog, hogy jó egészségben találtam.

- Mond meg neki nincs semmi bajom és ne aggodalmaskodjon. Nagyon árt az egészségnek.

- Átadom neki – hajolt meg a manó – tudnák valamiben segíteni? Nézet körbe a manó és boldogan vette észre, hogy ahogyan gyerekként így felnőttként is rendes volt a varázsló.

- Köszönöm, de nem. Azt hiszem, elteszem magamat holnapra vagy is mára – nevetett fel halkan Remus, ahogyan rá nézet az órájára – tedd te is ezt szerintem.

- Ha a feladatomat teljesítettem mindenkép. Hát akkor nyugodalmas jó éjszakát és kellemes álmokat kívánok magának uram – hajolt meg a manó.

- Viszont kívánom neked is – Bólintott Remus, mire a manó eltűnt – hosszú volt ez az éjszaka – sóhajtott fel a férfi és elindult a szobája felé.

Hopi megdermedt, ahogyan lassan a Potter házhoz közeledett. Nagy nyüzsgés fogadta és nem is törődtek vele, mikor besétált a nyitott ajtón.

- Szólnunk kellene a fiúknak – szólalt meg az egyik citruszöld talárba öltözött gyógyító.

- De előtte a Mungóba kell vinnünk őket. Egek az ő korukban – ingatta a fejét a férfi.

- Elnézést meg mondták mi történt? Én Charlus Potter keresztlányának Elizabeth Arrow-nak vagyok a házi manója. – szólította meg a férfiakat Hopi.

- Valóban? Kérdezte a varázsló és felvonta a szemöldökét – hát akkor szólj a gazdádnak, hogy Charlus és Dorea Pottert a Szent Mungóba kellett szállítani, mert kitört rajtuk a sárkány himlő.

- Súlyos az állapotuk? Kérdezte a manó nem rejtett aggodalommal.

- Az ő korukban sajnos kevés az esélye annak, hogy felépülnek. Szóval jobb lenne felkészülniük a legrosszabbra – felelte a másik gyógyító – szóval siess manó és értesítsd azokat, akiknek erről tudniuk kell.

- Azonnal és köszönöm – hajtotta meg magát a manó és figyelte, ahogyan hordágyon kiviszik ifjú úrnőjének szívének oly kedves szeretteit.

- Hopi – szólalt halkan Charlus, mikor meglátta a manót. Hopi sietve oda rohant, de fél úton elkapta egy női medimágus.

- Nem szabad manó. Maradj itt – mondta a nő lágy hangon.

- Uram – konyult le a füle Hopinak – szólok az úrnőnek és James úrfinak. Tartsanak ki. Kiabált utána a manó.

Ez  a szösz előz meg egy nagyon szomorút utána szép lassan megy majd + irányba a szöszök szóval csak kitartás drágaságaim.