Az ötödik tekergő avagy Elizabeth története

160 szösz

Sirius a hortenzia bokrok alatt volt kutya alakban és morogva figyelte Zorrot, aki illegette magát az ablakban. Megfogadta, ha bejut, felrúgja a dögöt. Mintha csak megérezte volna, mire gondolt az udvara száműzött gazdája a macska rá meredt és kárörvendően az ablakhoz dörgölődzött, majd leugrott. Sirius mély torokhangon felmordult és rossz kedvét tetézte, hogy elkezdett esni a hó szép lassan. Felnézet a szürke égre és figyelte a hópelyheket és Sirius számára olyannak tűntek mintha icipici tündérek járnák a télhívó táncukat. Szép volt. Szomorúan felnyüszített. Mekkora egy marha volt, bár ezzel nem igazán mondana senkinek sem ujjat. De valahogy nem igazán tudott gondolkodni, ha a feleségéről volt szó. A felesége. Még a szó hangzása is gyönyörködte, hiszen hozzá tartozott, de még is attól rettegett, hogy egy nap rájön a nő, hogy igazán mellé lőtt a férj választásban és elmegy máshoz magára hagyva őt, aki miatt mindig álmatlanul kellett forgolódnia. Sebastian meg olyan tökéletesnek tűnt a megnyerő mosolyával, a kedves számára édes mézes modorával, önzetlen természetével és egy olyan hivatással, ami miatt nem kell fojtón a háta mögé néznie. Sirius a mancsaira hajtotta a fejét és nézte, ahogyan a hideg talaj szép lassan befehéredik, majd lehunyta a szemeit.

- Mancs ébren vagy? Térdelt le a hóba Liz és figyelte, ahogyan a kutya felkapja a fejét – te bolond vagy ugye tudod. Miért nem jöttél be, mikor elkezdett esni a hó? Ha nem jövök le inni, akkor itt kin maradtál volna te süsü? Kérdezte szigorúan Liz, de Sirius nem látott a szemeibe egy szikrányi haragot sem – az év első hava, hát nem gyönyörű? Mintha ezernyi táncos lábbú apró tündér járna keringőt. Nem? Fordult Liz Sirius felé, aki halkan felnyüszített és a fejét a nő ölébe tette – Mancs én nagyon szeretlek téged, ezt soha ne felejtsd el. Nem mondom, hogy nem esik jól egy kicsit, hogy féltékenykedsz, de elhiheted nincs okod az aggodalomra, mert Bastian csak egy barát, aki csak segíteni akar.

- Miben? Kérdezte halkan Sirius immáron emberként.

- Feldolgozni a veszteségeket – nézet le Siriusra Liz – mert vannak dolgokat, amiben ti sajnos nem tudok segíteni.

- Meghallgatlak én is kedves – érintette meg Sirius a felesége arcát és letörölte a kibuggyanó könnyeit – hát nem bízol bennem?

- Hogy ne bíznák. De Bastian kívülállóként jobban rá lát, mint te vagy Jamie, akik elfogultak vagytok.

- Értem – bólintott a férfi – mond, azért mentél ma is be, mert valami aggaszt?

- Igen.

- Elmondod nekem?

- Azért, mentem be, hogy tanácsot kérjek, arról hogyan tudnák végre teherbe esni. Annyira szeretnék, már egy picit és tudom te is.

- Bells – ült fel a férfi és rá mosolyodott a szipogó feleségére – persze, hogy szeretnék, de ha nem most egy nap biztos megfogansz. Előbb utóbb csak összejön a pici.

- És mi van azzal, hogy Jamie-k kicsijével legyen egy idős?

- Jaj, Bells az csak úgy mondtam. Nem mondom nagyon jó volna, de ha később lesz az sem baj. De én érzem, hogy meg lesz, a kicsi szóval ne aggódj. Nem szabad rá feszülnöd az annál rosszabb. Jó? Kérdezte a férfi, mire Liz bólintott – nem hallottam.

- Igen – felelte szipogva a nő.

- Na, most, hogy ezt kiveséztük ideje lenne be menni, mert ide fagyok. Készítek neked egy jó meleg fürdőt és egy csészeforró csokit – kapta fel a karjaiba Lizt a férfi.

- Neked kellene, hiszen te voltál itt kint a legtöbbet.

- Miért azt hitted egyedül mész a kádba a forró csokival együtt? Kérdezte a férfi és harsányan kutya mód elnevette magát – én is megyek ám, de előtte kibaszom a hóra a macskádat, hogy tudja a kárörvendés nem kifizetendő.

Kész lett ez a szösz is, ha minden jól megy rakok ki ma még egyet :) Remélem tetszett nektek :3