Az ötödik tekergő avagy Elizabeth története

11 szösz

Liz az emeleti korlát biztonságos takarásában kerekre tágult szemmel meredt a szalonba érkező három fiúra. Apja és anyja széles mosollyal beszélgetett velük. Hopi a házi manójuk sűrű hajlongással elkérte a csomagokat, amit a fiúk a márványra dobtak. A manó egyetlen egy csettintéssre azok a levegőbe emelkedtek és követték Hopit.

Liz kétségbe esve szorította meg a korlátot és legszívesebben felsikoltott volna, mert hát nem igazán számított osztálytársai váratlan látogatására főleg a Griffendél legnagyobb bajkeverőire nem.

- Nem volna célszerű lemennie kisasszony? – állt meg Hopi a lány mellet, aki kissé összerezzent a suttogó vékony hangra. Liz a manóra nézet, aki hatalmas zöld szemeivel kérdőn nézet fel rá. Hopi családja évszázadok óta az Arrow-okat szolgálta és erre mód felett büszke is volt a manó. Felmenői között egyetlen egy sem volt, aki rosszul szolgált vagy egyáltalán ruhát kapott volna esetleg rossz szó érte volna a szolgálataira. Mire Hopi szintén módfelet büszke is volt. Liz szerette a manót, mert jóságos, megértő és igazán bölcs gondolatai voltak az életről és a világról. Bár soha nem mondott volna olyat, ami miatt büntetnie kellet volna magát, vagy ha volt is, magában tartotta. – Kisasszony?

- Oh, hm? Rázta meg a fejét Liz – Mondtál valamit?

- Miért gubbaszt itt?

- Hát, csak úgy. Mond miért is vannak vendégeink?

- James úrfi szüleinek váratlanul el kellett utazniuk és mivel nem volt kire bízniuk a fiatal úrt és így a kisasszony édesapja elvállalta.

- De mit keres itt Remus és Sirius?

- Ők éppenséggel James úrfinál vendégeskedtek így ők is jöttek. A kedves szülei úgy gondolták biztosan örülne maga is, ha nem csak James úrfi lenne itt az ünnepekre, hanem a másik két osztály társa is. Liz tátott szájal meredt a manóra, akinek a feje fölött ott repkedtek a fiúk táskái, ami igen csak mulatságos látvány lett volna, ha tudott volna éppenséggel nevetni. Liz az ajkába harapott...Hát ez volt az a nagy meglepetés, amit már tegnap bejelentett az apja.

– Óhajt még valamit? Kérdezte a manó őszinte kíváncsisággal a hangjában. Liz a fejét rázta.

- Nem, Hopi menj csak.

- Köszönöm kisasszony – hajolt meg a manó és elment a mögötte boldogan táncikáló táskákkal. Liz lenézet, ahol a fiúk már az édesanyával beszélgetek sőt Sirius kezet is csókolt neki, mire Liz legnagyobb döbbenetére anyja elpirult.

- Kincsem-bogaram – nézet fel az apja a korlát mögött guggoló lányra– Gyere le, üdvözöld a fiúkat. Mosolygott kedvesen a vékony bajsza alatt az apja. Liz kelletlenül felállt és szép lassan lement a díszes lépcsőn, miközben minden lépését figyelték. Liz zavarba jött nem szerette ha nézték. Miközben lassan lesétált a lépcsőn ő is megnézte a barátait. James és Sirius gazdagon díszített varázsló talárt viselt és mind kettő arcán csintalan mosolyt ült. Ellenben Remus kissé ütött kopott talárt viselt és a már megszokott sápadtságában szerényen mosolygott.

- Sziasztok – állt meg a fiúk előtt Liz.

- Helló – szólalt meg egyszerre a három jómadár, és Liz élt a gyanúperrel ide jövet vagy már napokkal ezelőtt eltervezték az üdvözlést. Sőt abban is biztos volt, hogy Mr. és Mrs. Potter nem váratlanul indultak útnak. Ismerte már annyira Jamest, hogy tudja, valamiben sántikál.

- Hopi előkészíti a szobátokat – szólalt meg Mrs. Arrow és kedveskedve eligazította James talárját – Hamarosan ebéd is lesz. Remélem, éhesek vagytok.