Az ötödik tekergő avagy Elizabeth története

80 szösz

Nem szóltak egymáshoz csak némán ültek a földön miközben Liz a sebkendőjével letörölte óvatosan Sirius szája széléről a vért. Hosszú ideig csak figyelték a másikat nem törve meg a közéjük vészkelődő csendet. Figyelték a másik megtört vonásait és próbáltak egymásban olvasni. A nap lassan lebukott az erdő mögött hosszúra nyújtva a fák árnyékát és sötétséget hozva a birtokra.

- Mind kettőnket elárult – suttogta Liz.

- Igen.

- De úgy hiszem neked a legfájóbb. Egy testvér árulása rosszabb legalábbis apám midig ezt mondta, mikor a testvéreiről beszélt. Örök sebek.

- Éppen olyan fájó lehet a tied is. Reméltem, hogy soha nem fog ez megtörténi, és nagyon boldog leszel elfelejtve minden eddigi rosszat. De nem úgy lett –hajtotta le a fejét Sirius – annyira sajnálom, hogy nem tudtam vagy nem akartam látni mire készül. Figyelmeztettem óvtam a halálfalóktól, de még is belépet – temette a kezébe az arcát Sirius – az én hibám Bells csak is az én hibám.

- De hogy a tied. Hallod Sirius? Mancs nem a te hibád. Ez Regulus döntése volt. Az ő hibái nem a miénk - Döntötte a homlokát Siriusénak – túl leszünk ezen is meglásd. Egy nap már nem fog úgy fájni, mint most és csak rossz emlékként fogunk rá gondolni.

- Nem helyes, hogy te vigasztalsz engem Bells.

- Egymást vigasztaljuk és elűzzük az árnyakat ketten – suttogta Liz és megölelte Siriust –Erősebbek leszünk, hogy senki ne lássa a fájdalmunkat, hogy ebből erőt merítve el tudjon taposni minket. Azt mondtad auror leszel így fel kell vértezned magad, mert elfogsz sorvadni, ha nem teszed,mert nehéz hivatást választottál. Fogat a két keze közé Sirius arcát – nagyszerű varázsló vagy Sirius, akinek nagy a szíve és túl sok terhet akar cipelni a vállán. Mi a barátaid azért vagyunk, hogy segítsünk, amikor kell.

- Mondom én, hogy te vigasztalsz engem. Fogta meg Liz kezét gyengéden –soha nem leszek olyan erős, mint te.

- Az erőt onnan lehet meríteni ahol a szívünk, van és ilyenkor a lélek szinte megtörhetetlené vállig. Más szemében erősek tűnünk pedig nem. Ha ti nem letettek volna, azt hiszem... sőt biztos én sem lennék az aki, most és úgy hiszem, nem különböznék a halálfalóktól.

- Te soha nem lennél, olyan mit ők Bells.

- Én erre soha nem fogadnák – ingatta a fejét Liz és Sirius valami ismeretlen sötétséget vett észre a szemeiben – ha egy nap a családomat akarnák bántani nem hagynám. Bűntudat nélkül mondám ki a gyilkos átkot arra, aki a szeretteimre törne. Szóval ne feltétezed azt, hogy nem lennék olyan, mint ők. Bár soha nem ölnék élvezettel. Ne néz rám ilyen ijedten Mancs – mosolygott szomorúan Liz – auror leszel pálcával a kezedben és néha olyat kell tenned mások védelme érdekében, ami nem a te szád íze szerint való.

- És mi lesz, ha nem tudlak megvédeni?

- Most is itt vagy és akkor is ott voltál velem mikor megtudtam, hogy apa meghalt. Így azt hiszem alaptalan a félelmed.

- De mikor Reg...

- Elkented a képét igazán alaposan és te voltál az aki Jamie-t is meggyőzte, hogy ne mennyen gyilokra. Bár az önkontrolodon dolgozhatnál egy csöppet, mert ez a hirtelen vak düh, ami néha magával ragad téged Sirius... nekem ad aggodalomra okot. Nem szeretném egyszer azt hallani, hogy bele nevettél egy átokba aztán jó napot.

- Nem fog megtörténi, ígérem – Nyújtotta Liz felé a kisujját, aki felnevetett.

- Egy ígéret, ami soha nem szeghetünk meg – kulcsolta a sajátját Siriuséra.

Egyszerre sötét és érzelmesebb szöszike lett. Remélem tetszett nektek :)