A tekergők idejében játszódó kis szöszök a saját karakteremmel a főszerepben.
Elizabeth egy aranyvérű apa és egy mugli anya egyetlen egy gyermeke. A híresebb aranyvérű családok már rég elfordultak tőlük, de ő nem foglalkozik velük. Élete boldog és f...
James és Liz egyszerre érkeztek a Mungóba nyomukban a párjaikkal, akik ugyan olyan feldúltak voltak, mint a lengén öltözött James és a mezítlábas Liz. A testvérek egymásra néztek és mind kettőjük arcán az aggodalom és a rémületet olvasták el, majd egyszerre ugrottak a pulthoz megijesztve az ott ülő nőt.
- Potter – mondták egyszerre.
- A sárkányhimlős házaspár? Rokonai? Nézet fel a szemüvege fölött a negyvenes nő.
- A fia vagyok James, ő meg nővérem Elizabeth – mutatott maga mellé a férfi – hol vannak?
- Második emelet, hetes kórterem, de Mr. McOnnel előtte látni kívánja önöket. Állt fel a nő és úgy kiáltott a tovasiető páros felé.
- Köszönjük a segítséget – intett Lily a nőnek.
- Maguk meg kicsodák? Lepődött meg a nő és tátott szájal nézte végig a lenge öltözékű Siriust és Lily mamuszos lábát.
- Hozzájuk tartozunk – emelték fel a kezüket Lily és Sirius egyszerre és megcsillant a karikagyűrű az ujjukon.
Egymás mellett szaladtak, folytak a könnyeik és úgy érezték mintha gyerekként futnának a pislákoló fényben a csendes folyosókon a szüleik után, akik magukra hagyták őket. Minden lépés maga volt a pokoli kétségbeesés és észre sem vették, mikor össze fonottak az újjaik. Azt sem vették észre, hogy már rég lehagyták a párjaikat valahol az egyik lépcsőfordulóban. Könnyeik folytak, köpenyeik szálltak mögöttük és imádkoztak, hogy ne igazolódjon a lehető legrosszabb, ami az agyuk elfogadott, de a szívük még nem volt képes elfogadni.
- Mr. Potter? Kérdezte kórteremből kilépő tőlük férfi. Alig lehetett náluk pár évvel idősebb a medimágus - Sebastian McOnnel vagyok a szüleiket én kezelem - James, aki lihegve bólintott.
- Hogy vannak a szüleink? Kérdezte nagy nehezen a férfi és felpillantott a medimágusra, aki szomorúan a fejét ingatta vigasztalóan James vállára tette a kezét, majd kedvesen kezébe vette Liz remegő kezét.
- Jobb lenne, ha elbúcsúznának – mondta halkan a férfi és kinyitotta az ajtót, ahol ott feküdt egymás mellett összefont ujjakkal a Potter házas pár – egybe toltuk az ágyukat, hogy együtt maradhassanak. Míg eszméletüknél voltak egymásért aggódtak és magukat szólongatták. De sajnos nem mehetek közelebb a felhúzott akadálynál, mert félő hogy maguk is meg fertőződnek.
- Anya... apa – sétált be James inogva majd meg állt az akadály előtt és rá tette a tenyerét a láthatatlan falra és körbe rajzolta édesanyja arcát és meg állíthatatlanul folytak a könnyei.
- Mennyi idejük van? Kérdezte halkan Liz és felnézet a férfira, aki együtt érzően nézet vissza rá.
- Pár óra a legerősebb becsléssel. Hiába jelezték, mikor megérkeztek, hogy baj van... sajnos a koruk miatt ez a fertőzés számukra halálos. Őszintén sajnálom. Mondta a férfi és vigasztalóan megszorította a nőkezét, majd magukra hagyta őket a szobába. Liz oda sétált a már térdre rogyott James mellé és leguggolva szorosan magához húzta, de nem szólt semmit sem. Mert a szavak már mint sem értek.
Liz hálásan nézet rá Sebastian McOnnel-re, aki zongorát hozatott a kor terembe, majd James-re. Liz oda sétált a hangszer mellé és leült a székre, majd leütötte az első billentyűt a zongorán. A nő felnézet a kórházi ágyban fekvő nevelő szüleire és oldalra fordulva a sápadt öcsére nézet.
- Hallanak minket Jamie – mondta halkan Liz és megszorította a férfi kezét, majd felpillantott Siriusra és Lilyire, akik egymásba karolva figyelte őket fájdalmas arccal – búcsúzunk el.
- Jól van – mondta James és a zongorabillentyűk fölé emelte a kezeit úgy ahogyan Liz is – biztosan hallanak?
- Biztos – bólintott Liz a könnyeit nyelve és leütötte az első billentyűt, majd a másodikat és belefogott a kereszt szülei kedvenc darabjába, amit még az anyja mindig előszeretettel játszott nekik. James remegő kezekkel csatlakozott hozzá, miközben a kórterem ajtóban összegyűlt gyógyítok a tanoncaikkal együtt figyelemmel kísérték a fájdalmas búcsút. Liz James-el felpillantottak az utolsó akkordok előtt és azt látták, hogy szüleik arcán nyugodalmas mosoly ült és már messze járhattak... messze a zajtól, háborútól, fájdalomtól, de együtt egy másik világban.
A következő szösz jóval "vidámabb" lesz, mint ez. Felbukkan a jövendőbeli gyerekek neve és elindul egy békésebb szöszök kezdette.
Elkészítettem a kedves Sebastian McOnnel-t, aki majd később nagyobb szerepet kap majd a történetben :) Remélem tetszett nektek a szösz és a rajz :3
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
