Fordított szavak és hazugságok

I. évad // 3. rész

Anna szemszöge (két nappal később...)
- ANNA! Keltsd fel azt a lusta segged. A suliba kell érned harminc perc múlva! - kiabálta Joey, miközben az ajtómon dörömbölt. Kinyitottam a szemem és felültem az ágyamban. Az órára néztem, és láttam, hogy Joeynak igaza van. Tényleg csak harminc percem maradt, mielőtt elkésnék az első órámról. Nem hiszem el, hogy elaludtam. SOHA nem szoktam elaludni!
- ANNA! Felkeltél? - kérdezte Joey.
- IGEN! - kiabáltam vissza. Kimásztam az ágyból és a fürdőbe rohantam. Hál' Istennek tegnap éjjel lezuhanyoztam, úgyhogy ma reggel nem volt szükség rá. Megmostam a fogam és gyorsan begöndörítettem a hajam végét. Elég hosszú volt, körülbelül tíz-tizenöt centivel ért le a mellemnél. Egy kis sminket is magamra dobtam, és miután elkészültem, a szekrényhez siettem, hogy felvegyek egy fekete szűkszárú nadrágot, és egy rövid ujjú pasztellkék blúzt. Magamhoz vettem egy pár nyitott orrú bokacsizmát és néhány karkötőt. Megfogtam a pénztárcámat és a sulis táskámat; először kifutottam a szobámból, majd a lakásból is. Majdnem biztos vagyok benne, hogy hallottam, ahogy Joey rajtam nevet, de nem nagyon érdekelt. Tényleg oda kell érnem az egyetemre. Az időt ellenőriztem, mikor kiértem az épületből és megláttam, hogy maradt tizenöt percem, hogy odaérjek órára. Felemeltem a karom és vártam egy taxira, hogy lehúzódjon mellettem. Szerencsére csak egy percig tartott, míg jött egy.
- A Londoni Egyetemhez, kérem - mondtam a taxisofőrnek, aki bólintott, majd elindult.
~ *~
- Itt vagyunk, Miss. Tíz font lesz - mondta. Kivettem a pénzt a tárcámból, és odaadtam, mielőtt kiszálltam volna a kocsiból. Mivel csak öt percem maradt, hogy odaérjek az órámra, ezért futni kezdtem. Teljes mértékben utálok futni, de amikor szükséges, akkor nincs mit tenni. Pont akkor értem az első órámra, mikor a professzor be akarta zárni az ajtót.
- Anna? Mióta késel el az órámról? - kérdezte Mr. Johnson, a marketing tanárom, és egyben szomszédom is. Mr. Johnson, vagy, ahogy csak én hívom, Ken, már akkor a szomszédom volt, mikor beköltöztem Joeyhoz. Sokkal inkább barátomként tekintek rá, mint a tanáromra, de ez nem juttat előrébb az óráin. Ha van valaki, hát ő sokkal keményebben bánik velem, ha valamit rosszul csinálok, vagy ha nem a maximumot nyújtom.
- Elaludtam. Sajnálom, sosem történt még ilyen - mondtam.
- Nem baj, nem mintha minden alkalommal eljátszanád ezt. Most menj és ülj le, elkezdeném az órám - kuncogott. Mindig is viccesnek találta, hogy túlaggódom az egyszerű, vagy hülye dolgokat. Elsétáltam mellette, és találtam egy szabad helyet az egyik barátom, Zoe mellett.
- Hello, Anna. Hogy vagy ezen a szép reggelen? - kérdezte tőlem. Mindig is túlságosan boldog volt reggelente. Úgy értem, reggel nyolc van... Ki lehetne igazán boldog ilyen korán?
- Jól, csak fáradtan. És te? - kérdeztem.
- Jól, épp most tudtam meg, hogy a barátom hazajön a katonaságból a hét végére - mosolygott. Zoe barátja a tengerészetnél volt, már vagy egy éve, hogy besorolták. Annyira hiányzik neki, úgyhogy örülök, ha hazajön.
- Ezt jó hallani - mosolyogtam.
- Oké, osztály, üljetek le. Kezdünk - mondta Mr. Johnson.
~ * ~
- Rendben, gyerekek, ennyi volt mára. Biztosan legyen nálatok a dolgozat, mikor holnap besétáltok a terembe, kérlek titeket. Holnap találkozunk - mosolygott Mr. Johnson. Mindannyian felálltunk a helyünkről és elhagytuk a termet. Most következett a varrás és modellezés órám, úgyhogy egyből odamentem. Szerencsére nem volt messze a marketing órámtól, ezért nem kellett rohannom. Mikor odaértem az előadóhoz, láttam egy tucatnyi ismeretlen lányt az osztályterem elejében ülni. A helyemre sétáltam, majd leültem. Kasey, az egyik barátom ült le mellém.
- Kik ezek? - kérdezte tőlem.
- Fogalmam sincs. Kíváncsi vagyok, miért vannak itt - vontam vállat.
- Várj csak, az ott nem Louis Tomlinson barátnője, Eleanor? - suttogta Kasey úgy, hogy senki más ne hallja. Felnéztem és tényleg ő volt. Körülbelül huszan voltak, és ő pont a közepén ült a lánycsoportnak. Esküszöm, hogy a One Direction és barátnőik, kicseszettül ott vannak mindenhol, ahol én is. Már épp azon voltam, hogy mondjak valamit, mikor a tanár bejött és beszélni kezdett:
- Szóval, valószínűleg mindannyian kíváncsiak vagytok, hogy miért vannak itt, és kik ezek az elbűvölő hölgyek. Nos, van egy új projektem a számotokra. Mindannyian kapni fogtok egy lányt, beszélgetni fogtok, és terveznetek kell egy ruhát a számukra. Néhány vázlatot el kell küldenetek nekik e-mailben holnap estig, és a ruhát el kell készítenetek a hét végére. Mindenki érti a feladatot? - mosolygott Mrs. Simmons. Mindannyian bólintottunk és motyogtunk egy igent.
- Rendben, már kiválasztottam, ki kinek lesz a párja, úgyhogy egyesével fogtok kijönni hozzám, és bemutatlak titeket a „lányotoknak" - mondta, miközben idézőjeleket rajzolt a levegőbe az utolsó szónál. - Akkor, Anna Austin te vagy az első - mosolyodott el. Halkan morogtam magamban, majd felsétáltam Mrs. Simmons asztalához és vártam, míg ismét beszélni kezd: - Oké, a te párod a bájos Eleanor Calder lesz. Benned bízok a legjobban, hogy normálisan fogsz vele viselkedni - kuncogott a tanár. Eleanor talán csak a barátja miatt vált híressé, de ettől még az emberek ugyanúgy rajonganak érte. Én nem szoktam „rajongani", ha csak nem Justin Timberlakeről van szó.
- Rendben - mosolyogtam. Eleanor közeledett felém, és egy ölelésbe vont. Kissé meghökkentem, de lepleztem ezt és viszonoztam a gesztusát.
- Akkor menjünk a helyemhez, és kezdjünk neki - mutattam, hogy kövessen. Miután leültünk, elővettem a jegyzetfüzetem és a tollam. - Szóval, milyen ruhát szeretnél? - kérdeztem.
- Olyan ruhát, amit könnyű le- és felvenni. A barátom rengeteg vörös szőnyeges, vagy jótékonysági eseményre visz el, úgyhogy valami olyanra lenne szükségem, ami minden alkalomhoz illik - mosolyodott el.
- Oké, akkor vegyünk méreteket, és megbeszélhetjük a ruha kinézetét, meg minden mást.
~ * ~
- Hát, örülök, hogy találkoztunk, majd elküldöm e-mailben a vázlatot holnap estére - mondtam. Épp most mentünk át mindenen, amit ő akar, vagy nem akar a ruháján látni.
- Örülök, hogy találkoztunk. Még összefutunk, és alig várom azokat a rajzokat - mondta, miközben megölelt. Ez a lány tényleg nagyon szerethet ölelkezni. Mosolyogtam és vártam, hogy kimenjen a teremből, mielőtt elpakoltam volna a dolgaim.
- Olyan szerencsés vagy, hogy Eleanor Calder a párod. Annyira csinos és aranyosnak tűnik - mondta Kasey, ahogy kisétáltunk a teremből, majd az épületből is. Ebédidő volt, úgyhogy taxival kellett mennem, hogy találkozhassak Maxszel.
- Igen, aranyos - mondtam röviden. Fogalmam se volt, mi mást mondhatnék.
~ * ~
Az előbb ültem le ebédelni, de Max még nincs is itt. Késésben volt, és őszintén, kezdtem türelmetlen lenni. Utálom, ha az emberek késnek, főleg, ha ők azok, akik megmondják az időpontot és a helyet.
- Bocsi, hogy késtem. Összefutottam az ex csajommal és beszélni akart velem - hadarta Max levegő nélkül. Tényleg futnia kellett, hogy ideérjen.
- Kivel, Lucyval? Azt hittem, utálod őt - mondtam zavartan. Azelőtt tudta meg, hogy a csaj megcsalja, mielőtt el akarta volna őt jegyezni.
- Igen, utálom, ezért is akartam eljönni onnan, de a faszért nem akart békén hagyni - mondta láthatóan frusztráltan.
- Akarod, hogy felpofozzam a ribancot? Mert megtenném, ha akarod. Ki kellene eresztenem a gőzt, és ez egy jó módja lenne annak - mosolyogtam.
- Nem kell, hogy letartóztassanak. És most, miért vagy frusztrált? - kérdezte.
- Joey elég furán viselkedik, és az elmúlt napokban többször láttam a One Directiont és a barátnőiket, hogy úgy érzem, mindenhol ott vannak. Úgy értem, Eleanor Calder felbukkant a varrás és tervezés órámon ma. Ő lett a párom, neki kell terveznem egy ruhát, és néha észrevettem, hogy engem néz, miközben lefirkáltam dolgokat. Furcsa volt - mondtam.
- Érdekes. Miért viselkedik Joey furcsán? - kérdezte Max.
- Még sosem mondta, hogy mondjak fel a munkahelyemen, még ha nem is kellett dolgoznom. Plusz, a minap elég fura volt, mikor hazaértem a suliból.
- Melyik nap? - kérdezte kíváncsian.
- Amikor összefutottunk reggel. Azt kérdezte, hogy elmegyünk-e enni valamit, én meg nemet mondtam, mert meg kellett írnom egy beadandót. Amikor felmentem a lépcsőn, hallottam, és most idézem: „Nem ma este. Majd elmondom, mikor." Halkan beszélt, valószínűleg azt remélte, hogy nem hallom meg. Ne mondd, hogy ez neked nem fura - mondtam. Max ujjaival beleszántott a hajába.
- Ez tényleg furcsa. De miért viselkedne így? - kérdezte.
- Pontosan - sóhajtottam.