Fordított szavak és hazugságok

I. évad // 8. rész

Max szemszöge
Már jó pár nap eltelt, mióta megtudtuk, hogy Anna kómában van. Nem hagytam el a kórházat, kivéve mikor zuhanyoztam és átöltöztem. A One Direction-ös srácok is itt voltak, amennyit csak tudtak azóta, hogy Anna bekerült. Az orvosok reménykednek, hogy hamarosan felébred a kómából, úgyhogy ez már csak a türelem játéka. Eléggé keserédes... mert mikor Anna felébred, fájdalmai lesznek. Úgy értem, van pár törött bordája, egy törött bokája, és egy vágás a homlokán. Ja, meg egy bazi nagy titok, amiről majd tudni fog, ha egyszer elég erős lesz, hogy kezelje. De akkor is, muszáj felébrednie, mert hiányzik a legjobb barátnőm.
- KÉK KÓD A 101-ES SZOBÁBA! - hallottam, ahogy egy ápolónő kiabál.
- Az nem Anna szobája? - kérdezte Niall aggódva. Mielőtt válaszolni tudtam volna, már futottam is Annához, hogy lássam, egy férfit lökdösnek ki a szobájából az újjáélesztés megkezdése előtt.
- Mit tettél vele? - kérdezte a nővér a férfit. Nem láttam az arcát, de volt egy olyan érzésem, hogy pontosan tudom, kicsoda ő...
Anna szemszöge
A szívem nagyon gyorsan vert, és hallottam, ahogy az emberek a nevem kiabálják messziről. Aztán megláttam valakit a semmiből, akiről azt gondoltam, hogy soha többé nem fogunk találkozni.
- Anya? - kérdeztem zavarodottan. Az anyám halott volt, hogy láthatom őt? - Várjunk csak, meghaltam volna?
- Nem, édesem, nem haltál meg - kuncogott anya. Rá néztem, és élőnek tűnt. Egy hosszú fehér virágos ruhát viselt, és hosszú szőke haja loknikban végződött. Sokkal egészségesebbnek nézett ki, mint amire emlékszem. Egészségesnek tűnt a testsúlya is, és nem voltak táskák a szemei alatt. Egyáltalán nem hasonlított az alkoholista anyámra, sokkal inkább az anyámra.
- Akkor hogy látlak most téged? - kérdeztem tőle.
- Ez egy hosszú történet, kislány - mosolygott.
- Ne hívj így - förmedtem rá. Elvesztette azt a jogát, hogy így hívjon már nagyon régen. Az anyám egy alkoholistává vált, miután apa elhagyott minket hét éves koromban. Nekem kellett róla gondoskodnom. Használhatatlan volt. Tizenöt éves koromban eljöttem otthonról, majd egy évvel kaptam a telefonhívást, hogy anya meghalt alkoholmérgezésben.
- Nézd, tudom, hogy nem szeretsz annyira, és meg is értem, hogy miért, de meg kell, hogy hallgass - sóhajtott.
- Anya, utállak. Úgyhogy miért is kellene hallgatnom rád, akármit is akarsz mondani? - horkantam fel. Mély levegőt vett és leült a székre, ami szintén a semmiből tűnt fel.
- Fel fogsz ébredni, ha csettintek az ujjaimmal, és majd hallani fogsz néhány hírt, ami sokkoló lesz számodra. Szeretném, ha nyitott lennél rájuk, és próbáld meg őket elfogadni. Ez lesz a legjobb dolog, ami az életedben történhet - mosolygott rám.
- Miféle hír változtathatja jobbá az életem? Már akkor jobb lett, mikor elhagytalak - csattantam.
- Nézd, utálhatsz engem, minden jogod meg van rá. Szörnyű anya voltam, mikor a legnagyobb szükséged lett volna rám. Hihetetlenül sajnálom, de nem tudok a múlton változtatni. Ezért segíthetek jobbá tenni a jövődet. Maradj nyitott, és ne taszítsd el az embereket, akik törődnek veled - mondta. A szemem forgattam, nem terveztem, hogy elfogadom a tanácsát. Mielőtt észbe kaptam volna, összecsettintette az ujjait és egy fehér szobát láttam magam előtt, nagyon erős fénnyel.
- Anna, édesem? Hogy érzed magad? - kérdezte valaki. Kissé elfordítottam a fejem baloldalra, és Maxet láttam. Szomorkás szemekkel mosolygott rám. Próbáltam beszélni, de annyira száraz volt a torkom, hogy semmi hang nem jött ki. - Várj, hozok egy kis vizet - mosolyodott el.
Körbenéztem a szobában, és a One Direction szemeivel találtam szembe magam. Mind úgy néztek ki, mint akik nem sokat aludtak az elmúlt napokban. Táskák voltak a szemeik alatt, és hajuk is kócosnak tűnt.
- Itt van egy kis víz - nyújtott felém Max egy kis csésze vizet. Próbáltam megfogni a poharat, de a kezemmel nem tudtam megszorítani. Nem volt annyira erőm, hogy magamtól fogjam meg. Szerencsére, Max nem engedte el a poharat, úgyhogy nem öntöttem le magam. Lehunytam a szemem, és visszaraktam a kezeim magam mellé.
- Itt egy szívószál, majd tartom a poharat. Egy hétig ki voltál ütve, úgyhogy fizikailag legyengültél - mondta Max. Éreztem, hogy a szívószál az ajkamhoz ér, majd kinyitottam a szám, hogy eleget tudjak kortyolni a vízből. Csukva tartottam a szemem, mert szégyelltem magam, hogy egy kisebb poharat se bírok megtartani a kezemben.
- Mi történt? - kérdeztem. Nem igazán emlékszem rá, miért is vagyok kórházban.
- Elütött egy autó, bébi. Van pár törött bordád, egy törött bokád, és egy seb a homlokodon, ami elég közel van a hajadhoz, úgyhogy nem fog látszódni, ha egyszer begyógyul - válaszolta szomorúan Max.
- Ez megmagyarázza, miért fáj mindenem - mondtam, és próbáltam kuncogni, hogy egy kissé feldobjam a hangulatot.
- Megyek és hozom az orvost - mondta Louis és kiment a szobából. Csendben ültünk, míg Louis-ra vártunk, hogy visszajöjjön az orvossal vagy a nővérrel.
- Miss Austin, hogy érzi magát? - kérdezte egy idősebb férfi fehér köpenyben, ahogy bejött a szobába. Őt követte Louis, Eleanor, Danielle, és még pár nővér. Nem mondom, hogy ledöbbentem, amiért Eleanor és Danielle itt van, hiszen valamennyire barátok lettünk az elmúlt pár hétben.
- Fáj mindenem - mondtam. Max szemébe néztem, mire elmosolyodott és továbbra is engem figyelt. Max az egyik támaszom, és miután Joey nincs itt, rá kell koncentrálnom, és nem a helyzetre, amibe kerültem.
- Nos, ez várható volt. Minden életjeled jó, az állapotod is stabil, úgyhogy ez jó jel - mosolyodott el. - Fáj, ha levegőt veszel? - kérdezte az orvos.
- Egy kicsit igen, miért? - kezdtem pánikolni.
- Ez csak a törött bordáid miatt van. Amíg nem mozogsz sokat, vagy nem teszel hirtelen mozdulatokat, a légzésed javulni fog a következő hetekben. A vágást a homlokodon tizenöt öltés tartja össze, úgyhogy az még ottmarad pár hétig. Még pár napig itt tartunk, aztán hazamehetsz, de otthon szigorúan ágyban kell maradnod, míg meg nem gyógyultál teljesen - mondta, mire összerezzentem.
- Oké - motyogtam, végre megtörve a szemkontaktust Maxszel. Lenéztem a kezeimre és az ujjaimmal kezdtem játszadozni, a doktor és a nővér pedig elhagyta a szobát.
- Hol van Joey? - kérdeztem.
- Dolgozik - mondta Max kissé indulatosan. Volt egy olyan érzésem, hogy ennek köze van Joey-hoz. Majd utána kell járnom, miért ilyen ideges miatta Max.
- Ó, oké - mondtam, majd a fejem visszafektettem a párnára és lehunytam a szemem.
- Aludj, majd itt leszünk, mikor felébredsz - mondta Harry. Bólintottam, mielőtt mély álomba merültem.