Fordított szavak és hazugságok

II. évad // 24. rész

Harry szemszöge
Két óra is eltelt, mióta hallottuk, hogy Annát sürgősen meg kell műteni. Még mindig bent van, és még mindig arra várakozunk, hogy halljunk róla valamit.
- Mit gondolsz, hogy fog viselkedni? - törte meg a csendet Eleanor, ami a szobára telepedett.
- Remélhetőleg úgy, ahogy általában - felelte Louis.
- Csak remélem, hogy nem fog minket kizárni, bár van egy érzésem, hogy az lesz - szóltam közbe.
- Remélem, nem. Nem hinném, hogy tudnék neki adni teret... ilyen esetben nem - mondta Louis. Egyet értek vele, de tudtam, hogyha Anna azt akarja, akkor tennem kell hátra pár lépést. Ráadásul ezen a héten van karácsony, úgyhogy tudom, hogy rá fog venni minket, hogy hazamenjünk az ünnepekre.
- Le kéne mondanunk Louis szülinapi buliját - suttogta nekem Liam, hogy Lou ne hallja.
- Igen, nem hiszem, hogy bármelyikünknek is lenne kedve partizni - suttogtam vissza.
- Miről diskuráltok? - fordult felénk Louis, mire Liamre pillantottam, aki megvonta a vállát.
- Rendezni akartunk neked egy meglepetés bulit, de azok után, hogy mi történt Annával... - hallgatott el.
- Kedves tőletek, de totál megértem, hogy miért akarjátok lemondani. Mármint, erről beszéltetek, ugye? Hogy lemondjátok? Mert nincs sok kedvem most bulizni. - mondta. - Jövőre viszont nagy bulit szervezzetek - tette hozzá Louis nagy vigyorral az arcán.
- Megegyeztünk - mosolyogtunk rá.
- Anna Austin családja - hallottuk meg a férfit, mire mind felé fordultunk. Magas volt és zöld műtőruhát viselt. Mindannyian felálltunk, amint a férfi odaért hozzánk. - Jó napot, Anna orvosa vagyok, Dr. Ryan - mosolygott ránk. - Kint van a műtőből, és még lábadozik, míg nem ürül ki a szervezetéből az altató - magyarázta.
- Hogy sikerült a műtét? - kérdezte Jay, mire vett egy mély levegőt és lenézett a földre, majd ismét ránk. A szívem összeszorult, amiért ezt tette.
- Nem tudom, hogy mondjam, de elvesztettük egyszer a műtét közben, bár harminc másodpercen belül sikerült újraélesztenünk. Ezen kívül, a műtét jól ment. Sikerült megtalálnunk pontosan, hogy hol vérzik, és elállítottuk. Nagyon szerencsés, hogy életben van. Ha nem ért volna ide időben, nem hinném, hogy most is velünk lenne - válaszolta az orvos egyszerűen.
- Van más nagyobb sérülése? - kérdezte az én anyám. Mi még mindig le voltunk döbbenve, hogy meghalt a műtét alatt, de újraélesztették.
- Van egy pár. Eltört két bordája, ami úgy tűnik, hogy már korábban is előfordult. A bal bokája eltört, és hat hétig gipszben lesz. Később majd mindent elmagyarázok - mondta, mire bólintottunk és vártuk, hogy folytassa: - A bal válla kificamodott, úgyhogy azt helyre tettük. Két hétig sínbe kell hordania. A nyaka is kificamodott, kapott egy merevítőt a következő négy hétre, ezen kívül erős agyrázkódást is szenvedett, de szerencsére az agya nem sérült meg. Jelenleg be van dagadva a szeme, a jobb teljesen, a bal pedig alig van nyitva. Az egész testét zúzódások és vágások takarják, de egyik sem volt annyira mély, hogy össze kelljen varrni. Néhány része a testének nagyon fel van dagadva, de ezek az elkövetkezendő napokban majd lejjebb mennek - mondta Dr. Ryan. Míg beszélt, mind csendben sírtunk és bólintottuk, hogy minden megértünk.
Érte kellett volna mennem aznap este, hogy elvigyem vacsorázni. Nem kellett volna hagynom, hogy ő vezessen.
- Láthatnánk őt? - szólalt meg Louis.
- Egy órán belül magához tér, és mikor a szobájába kerül, a nővér majd jön, és bemehetnek Annához - mosolygott ránk a férfi halványan.
- Köszönöm, hogy segített a húgomon - állt fel Louis és megrázta az orvos kezét.
- Ez természetes. Örülök, hogy segíthettem - ráztak kezet, majd az orvos elment a szobából, mielőtt közölte, hogy maradjunk itt és várjunk.
- Az baj, ha félek bemenni Annához? - kérdezte Niall idegesen.
- Nem tudom, de én is félek - mondtam, miközben leültem a padlóra hátamat a falnak támasztva.
- Ez normális dolog. Nagyon megsérült és nem tudjátok, hogy hogyan néz ki, ezért normális - mosolyodott el halványan Jay.
- Hát, legalább nincs emlékezetkiesése. Nem hinném, hogy azt bármelyikünk is fel tudná most dolgozni - mondta Liam.
- Erre még nem is gondoltam - szólalt meg Eleanor.
- Én se - tettem hozzá. Annyira aggódtam amiatt, hogy életben maradjon, hogy nem is gondoltam az agykárosodásra, amit szenvedhetett a sok ütéstől, amiket kapott az elmúlt két hétben.
- Csak szeretném őt hazavinni, és sosem veszteném ismét szem elől - jegyezte meg Louis. Mind kuncogni kezdtünk rajta, de tudtuk, hogy mi is ezt tennénk a helyében.
~*~
Másfél óra, és még csak most jutottunk oda, hogy lássuk Annát. Úgy tudjuk, hogy a vérnyomása kicsit alacsony volt, és ezt orvosolni akarták, mielőtt elmehettünk volna a szobájához.
- Remélem, örülni fog, hogy találkozunk - mondta Niall, miközben Anna szobája felé sétáltunk.
- Szerintem örülni fog, csak nem fogja kimutatni, ahogy mi szeretnénk - szólt közbe Perrie. Bólintottunk, majd elértük a szobáját, de mind megálltunk az ajtaja előtt.
- Ha nem tudjátok feldolgozni, ahogy kinéz, csak találjatok ki valamit, hogy kimehessetek a szobából. Nem akarjuk, hogy feldúlt legyen - mondta Jay, mire csak bólintottunk válaszul. Kinyitotta az ajtót és mindenki élesen szívta be a levegőt Anna látványára...
Anna szemszöge
A kórházi ágyon feküdtem bedrogozva, és még más fájdalomcsillapítóval is a szervezetemben, amiket meg se tudnék nevezni. Annyi vezeték lógott ki belőlem, meg pár branül is. Az egyik szemem csukva tartottam és hallgattam azt az idegesítő csipogást, ami a szívmonitorból jött. A nővérek kimentek a szobámból, de felemelték az ágyam, hogy ülhessek. Az egyik azt mondta, hogy hamarosan bejön a családom és a barátaim. Ideges voltam, de egyben izgatott is, hogy találkozom velük. Talán nem tudom, hogy hogyan nézek ki, de el tudom képzelni, hogy mennyire szörnyen festek. A nővér azt mondta, hogy nem mentek el, mióta bejöttek a kórházba, ami akkor volt, mikor engem is behoztak. Nem sokra emlékszem, miután beraktak a mentőautóba. Az ápolónő listát készített a sérüléseimről, és elmesélte a műtétet is. Őszintén, azt hittem, több komolyabb sérülésem lesz figyelembe véve, hogy milyen erősen vertek meg.
A bal szemem kinyitottam, amennyire tudtam, mikor mély lélegzeteket hallottam. Elfordultam baloldalra, és láttam, hogy a srácok, anya, Anne és Gemma az ajtóban állnak. Úgy néztek, mint akik szellemet látnának. Louis volt az első, aki közelebb jött hozzám. Vonakodva felém nyúlt, majd finoman megfogta a kezem. Felnéztem rá, láttam, hogy sír, mire lehunytam a szemem és próbáltam visszatartani az érzéseimet.
- Fáj most valamid? - kérdezte. Nemet ráztam a fejemmel, vagyis, nem tudom, hogy tényleg megráztam-e a fejem ezzel a merevítővel a nyakam körül, de azt hiszem, megértette. Végül mindenki odajött az ágyamhoz és körbevettek. Még mindig úgy néztek ki, mintha egy szellemet láttak volna, de már kissé feloldódtak.
- Annyira sajnálom, hogy két hétbe telt, mire megtaláltunk - mondta Louis. „Megráztam" a fejem, tudatva ezzel, hogy nem az ő hibája. Ez senkinek sem volt a hibája, csak Emilyé, Damoné és Robé. Persze, Rob segített a végén, de ő okozta az autóbalesetem, aztán pedig elrabolt, mikor eszméletlen voltam.
- Mindjárt visszajövök. Kérsz egy kis vizet? - kérdezte anya. Ismét „megráztam" a fejem, mire bólintott és kiment a szobámból.
- Emlékszel valamire a mai napból? - kérdezte Zayn idegesen. Egy könny szökött ki a szememből, mikor bólintottam. A francba is ezzel a nyakmerevítővel, máris az őrületbe kerget, pedig alig negyvenöt perce keltem fel. Éreztem egy puha, de mégis érdes kezet, ahogy letörli a könnycseppem. Ránéztem és láttam, hogy Louis halványan elmosolyodik.
- Kérsz valamit, vagy szükséged van valamire? - szólalt meg Niall. Egyszerűen megráztam a fejem. Két hete nem is beszéltem, és most hogy biztonságban vagyok, nem tudom rávenni magam, hogy megszólaljak.
- Hát, ha minden jól alakul, akkor karácsonyra már otthon leszel, ami a születésnapomról híres - mosolygott Louis. A bal szemem nagyra nyílt, már amennyire tudott, és a srácokra néztem.
- Már lemondtuk a meglepetés bulit. Egyikünk sincs partizós hangulatban, és úgy döntöttünk, jobb lesz, ha elhalasztjuk - magyarázta meg Liam. Pislogtam és lehunytam a szemem. A fejemhez emeltem a kezem, de összerezzentem, amikor megérintettem a zúzódást.
- Kérsz egy kis jeget? - kérdezte Niall, mire vállat vontam, de továbbra is csukva tartottam a szemem.
- Nem bánjátok, ha beszélek egy kicsit Annával, srácok? - kérdezte a többiektől anya. Biztos, hogy beleegyeztek, mert ezután éreztem, ahogy egy sokkal kisebb és puhább kéz megérinti a bal kézfejemet. Kinyitottam a szemem és csak anyát láttam.
- A nővérek azt mondták, hogy tudsz már beszélni, csak nem akarsz. Azt hiszem, megértem, de csak hogy tudd, nem tudunk neked segíteni, ha nem szólsz hozzánk. Ráadásul, ha nem beszélsz hamarosan, Louis meg fog őrülni, Harry pedig... nos, nem vagyok benne biztos, hogy ő mit fog tenni. Mindenki betegre aggódta magát miattad, de Louis és Harry, ők... megőrültek. Ha tehették volna, le merném fogadni, hogy maguk indultak volna a keresésedre, de a rendőrök gondoskodtak róla, hogy ne tegyék - mosolyodott el halványan. - Tudom, hogy ez nem a megfelelő alkalom, hogy felhozzam, de Harry nagyon szeret téged, és Isten őrizz, ha nem élted volna túl, nem tudom, mit tett volna. Kiosont Louis lakásából minden éjjel és elment hozzád, az ágyadban aludt. Ezt senki nem tudja, úgyhogy ne mondd el a többieknek. Korábban ráförmedt az anyjára, és egyenesen a lakásodra ment, addig maradt ott, míg nem találtuk az elrablóidat. Végül Louis is vele maradt egy kicsit. Én a többiekkel Louis nappalijában maradtam, a telefonunkat bámultuk, vártuk, hogy halljunk felőled valamit - mesélte anya, míg továbbra is fogta a kezem.
Gyengén megszorítottam, mivel csak ennyi energiám maradt. A szemem csukva volt és nem válaszoltam semmit. Elvettem a kezem és a mellkasomra mutattam.
- Fáj? - kérdezte, mire felmutattam a hüvelykujjam és hallottam, hogy visszafojtja a kuncogást. - Megyek és szólok a nővérnek. Talán majd adnak valami fájdalomcsillapítót - mondta, és miután kiment a szobából, más érintését éreztem a kezemen.
- Ez mind az én hibám - mondta. Felemeltem a kezem és megérintettem az övét, hogy figyeljen rám. Lefele mutattam a hüvelykujjam, míg egyenesen a szemeibe néztem. - De igen, az. Érted kellett volna, hogy menjek. Basszus, nem is kellett volna rávennem téged, hogy vacsorázz velünk - mondta Harry. Ismét lefele fordítottam a hüvelykujjam, mivel az kevésbé volt fájdalmas, mint megrázni a fejem.
- Miért nem beszélsz? - kérdezte zavartan. - Tudsz beszélni? - kérdezte, mire felemeltem a hüvelykujjam. - Akkor miért? - Lehunytam a szemem és megpróbáltam mély levegőt venni, de nem tudtam. A kezem a mellkasomra tettem.
- Gondok vannak a légzéssel? - jött egy ápolónő, mire kinyitottam a szemem, ránéztem és bólintottam.
- Harry, beszélhetnénk egy percre? - fordult felé anya, mire bólintott és kimentek a szobából.
Harry szemszöge
- Beszéltem az orvossal, és azt mondta, hogy szerinte azért nem szólal meg Anna, mert fél. Sok mindenen ment keresztül az elmúlt két hétben, ezért szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán így kommunikál velünk. Ennyit tehetünk, nem szabad erőltetnünk a beszédre - mondta Jay, amint kimentünk Anna szobájából.
- Tudom, de nem vagyok benne biztos, hogy még sokáig tudok várni - vallottam be.
- Hát, le kell állítanod magad, hogy beszédre bírd Annát. Ha erőltetjük, talán mindannyiunktól eltávolodik - válaszolta, mire bólintottam, hogy tudja, megértettem, amit mondott.
Lehet, hogy megértem, de attól még nem kell, hogy tetsszen.