Fordított szavak és hazugságok

II. évad // 39. rész

Anna szemszöge
- Nos, minden oké? - kérdeztem a bátyám ismét, mikor nem válaszolt rögtön.
- Anna, nem szerveztem volna meg a születésnapi és eljegyzési partidat, ha nem tetszene ez az egész - mondta Louis, míg fogta a kezem.
- Tehát, szerinted se sietjük el a dolgokat?
- Miért, te úgy gondolod? - kérdezett vissza felvont szemöldökkel.
- Nem, nem igazán. Őszintén, még mindig le vagyok döbbenve, hogy mindez megtörtént - feleltem, míg körbenéztem a hajón, ahol álltunk.
- Hidd el, mert ez tényleg megtörténik veled - ölelt meg.
- Tudom, csak olyan szürreális.
- Louis, beszélhetnék a menyasszonyommal egy percre? - kérdezte mögülem Harry. A szívem nagyot dobbant, mikor azt mondta, hogy a menyasszonyával.
- Persze. Amúgy is mennem kell leellenőrizni valamit - mosolyodott el Louis, majd megcsókolta a homlokom és bement.
- Miért vagy idekint? Láttam, mikor Louis utánad jött - sétált felém Harry, karjaival pedig hátulról körbeölelt.
- Csak egy kis levegőre volt szükségem - mondtam őszintén.
- A családom szeretne veled beszélni - mondta, mire hirtelen megfeszültem és a szívem gyorsabban kezdett verni. - Ne légy ideges, mert örülnek nekünk - fordított meg karjaiban Harry, hogy egymás szemébe nézzünk.
- Még mindig kellemetlen nekik velem lenni, akkor meg hogy örülhetnek annak, hogy el vagyunk jegyezve? - kérdeztem összezavarodva.
- Mert tudják, hogy szerelmesek vagyunk egymásba - vigyorgott, mire rámosolyogtam és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam száját.
- Menjünk be - szólaltam meg, ezzel tudatva, hogy végül is, muszáj beszélnem a családjával. Harry bólintott és megfogta a kezem, miközben besétáltunk.
- Anna? - hallottam meg a nevem, mire elfordultam és a szívem összeszorult. - Debbie néni? - állapítottam meg zavartan. A nő bólintott és odasietett hozzám, hogy megöleljen. Nem viszonoztam ezt a gesztusát, bár karomat az oldalára tettem. Elhúzódott tőlem, mikor rádöbbent, hogy nem fogok tenni semmit. Harry közelebb jött hozzám és a kezét a hátamra tette.
- Hogyan? Miért vagy itt? - kérdeztem kurtán.
- Látni akartam az unokahúgom, már az is baj?
- Igen, mikor nem törődtél azzal, hogy apa bántalmazott, az anyám meg az italba fojtotta bánatát. Semmit nem tettél, mikor azt mondtam, hogy bántalmaznak. Tudod te mennyire nehéz és ijesztő volt ezt neked elmondanom? De nem érdekelt, csak elmondtad apának. Azt is tudod, hogy aznap este majdnem megölt? Nem tudom, hogy hogyan, de el kell tűnnöd a hajóról, méghozzá most - estem neki, Harry mindeközben nyugtatólak simogatta a hátam.
- Nem érted - kezdte Debbie néni.
- Igazad van, nem értem, hogy miért tagadtál ki, mikor úgy döntöttem, hogy felhagyok ezzel a pokoli élettel? - förmedtem rá. Szótlanul állt ott, fogalma se volt, hogy mit mondjon.
- Anna? Harry? Ő meg kicsoda? - kérdezte Anne, mikor a felső szintre jött, ahol mi is álltunk.
- Szia! Anna nagynénje vagyok, Debbie - mosolygott Anne-ra, mire Anne zavartan tekintett rám. Tudta, hogy nem beszélek a családom egyik tagjával sem, kivéve Louis-t és Joeyt.
- Ő anya idősebbik testvére. Kitagadott, mikor elhagytam az alkoholista anyámat. Ó, és majdnem megöletett, mikor elmondta apának, hogy bevallottam neki, hogy bántalmaz - mondtam Anne-nek, mire a szeme nagyra nőtt és azonnal Debbie nénire pillantott.
- Ki hívott meg ide? - kérdezte tőle.
- Louis - vont vállat Debbie néni. Az egész testem megfeszült. Istenemre esküszöm, ha Louis tényleg meghívta, dühös leszek. Tudja, hogy nem beszélek senkivel a családomból.
- Harry, miért nem mész Louis-ért és hívod őt ki? - fordult Anne Harry felé, mire Harry lenézett rám, én pedig bólintottam. Sóhajtott, majd elsétált, hogy megkeresse Louis-t. Anne odajött hozzám és megfogta a kezem, finoman megszorította. Debbie néni egyedül állt ott és nagyon úgy tűnt, hogy kellemetlenül érzi magát. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogok reagálni, ha Louis tényleg meghívta.
- Hol van? - hallottam, ahogy Louis kérdezi. Épp időben pillantottam fel, hogy lássam, Harry Debbie-re mutat.
- Még sosem láttalak - szólt Louis Debbiehez.
- Beszéltünk telefonon.
- Nem, nem beszéltünk, és akkor sem hívtalak volna meg, mert Anna nem tartja a kapcsolatot a családjával - horkantott fel Louis. Anne megszorította a kezem, most már kissé erősebben, majd Harry sétált mellém és az oldalához húzott.
- Menjünk be. Louis és anya majd elintézik - mondta, ahogy lassan befele kezdett húzni. Hagytam neki, és bent egy sarokba húzódtunk, hogy ne lássanak. - Jól vagy? - kérdezte Harry.
- Nem, nem vagyok - csattantam rá, mire vett egy mély levegőt és karjai közé vont.
- Le fog menni a hajóról, és akkor tovább élvezhetjük az estét, mintha fel se bukkant volna - suttogta a fülembe, mire szorosan köré fontam karjaimat és vettem egy mély lélegzetet.
- Sajnálom, hogy neked estem. Nem kellett volna - suttogtam.
- Semmi baj. Megértem - mondta.
- Ó, hát itt vagytok! - szólalt fel Anne, ahogy Louis-val odaértek hozzánk.
- Elment. Az egyik csónakot használtuk, ami itt köröz, hogy visszavigyék a kikötőbe - magyarázta Louis, és nyilvánvaló volt, hogy büszke, amiért sikerült megszabadulni Debbietől.
- Egyáltalán, hogy jutott fel? - kérdezte Harry.
- Fogalmam sincs. Nem mondta el nekünk, ahogy senki se tudta a választ, hogy miért engedték fel - válaszolta idegesen Louis.
- Azt hiszem, mindkettőnk nevében beszélhetek, mikor azt mondom, hogy hál' Istennek, hogy megszabadultunk tőle - mosolyodott el Harry, mire mind bólintottunk és csatlakoztunk a barátainkhoz és családjainkhoz. - Csak felejtsük el, hogy valaha is itt járt - javasolta Harry.
- Igen, de akkor is frusztrál, hogy csak azért jött ide, mert tudja, hogy Louis-nak és neked van pénzetek - mondtam.
- Tudom. Épp ezért felejtsük el, és inkább együnk tortát - mosolygott le rám, mire lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
- Az is megteszi.
- Torta! - kiáltotta bele a mikrofonba Louis. Harryvel összekulcsoltuk az ujjainkat, majd Louis felé vettük az irányt. - Hozzátok, srácok - szólt ismét a bátyám, és mielőtt észbe kaptam, Zayn, Liam és Niall egy hatalmas tortát gurítottak ki, amin ijesztő figurák voltak, és valószínű, hogy engem és Harryt akarták ábrázolni.
- Azok pokoli hátborzongatóak - suttogta Harry a fülembe.
- Olvasol a gondolataimban - válaszoltam kuncogva.
- Oké, szóval, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ma van Anna huszonegyedik születésnapja! Azt is tudjuk, hogy ma jegyezték el egymást Harryvel, szóval, míg megünnepeljük Annát, gratuláljunk a boldog párnak is - mosolygott Louis. Harry megszorította a kezem finoman és magához húzott. - Énekeljük el a boldog születésnapot, nemde? - fordult a többiek felé Louis.
- Igen! - kiáltották vissza.
- Boldog szülinapoooot, boldog szülinapoooot... - kezdett bele Louis, aztán a többiek is csatlakoztak. Harry hátrahúzott, így nekipréselődtem mellkasának, míg karját körém fonta. Fejét a nyakamba temette és így énekelte a fülembe a dalt.
Miután mindenki befejezte az éneklést, elfújtam az összes gyertyám. Először életemben nem akartam semmi se kívánni. Mindenem megvolt, amit csak kérhettem.
- Ki akar egy szelet tortát? - kiáltott fel Louis. Mindenki felemelte a kezét, miközben Louis levágott néhányat. Nekem adta az első szeletet, aztán Harrynek a másodikat, mielőtt a többieknek is kiosztotta a tortát. Harry elengedett és odamentünk egy asztalhoz, hogy leülhessünk.
- Na, jól érzed magad? - kérdezte.
- Igen, most hogy már nincs itt - sóhajtottam.
- Aha, megértem, de azért örülök, hogy egy kicsit élvezed ezt. Mármint, mindketten tudjuk, hogy ez nem a te világod - mosolygott rám.
- Igaz. Ez a torta isteni - állapítottam meg. A szemem sarkából láttam Gemmát, aki felénk sétált két tányérral.
- Igen, finom.
- Louis küldött, hogy ezt adjam oda - szólt Gemma, mire zavartan néztem rá. Felemelte az egyik tányért, amin a hátborzongató figurák voltak Harryről és rólam.
- Emlékeztess, hogy köszönjem meg neki - vizsgálta meg őket közelebbről Harry.
- Anna, elmehetnénk beszélgetni egy kicsit? - kérdezte Gemma, míg Harry a figurákat szuggerálta. Ránéztem, és láttam, hogy bólint, tudtam, hogy azt akarja üzenni, hogy menjek a nővérével.
- Persze - mosolyogtam Gemmára, majd felálltam és követtem őt.
- Anya is szeretne veled beszélni, ha az oké - mondta, mire bólintottam. Egy csendesebb helyre mentünk, ahol találkoztunk Anne-vel.
- Szia, Anna. Jól érzed magad? - kérdezte.
- Igen, jól - válaszoltam, és megpróbáltam nem idegesnek tűnni.
- Akkor jó. Csak azt akartuk mondani, hogy igazán boldogok vagyunk. Őszintén, Harry a lehető legcsodálatosabb lányt választotta, és alig várom az unokákat - kezdte Anne, míg Gemma vigyorgott és egyetértően bólogatott.
- Örülök, hogy ezt mondjátok. Tényleg szeretem a fiadat, és sosem tennék olyasmit, amivel megbánthatnám. Ő a lelki társam, és tudom, hogy mindig gondoskodik arról, hogy biztonságban legyek, ez pedig nagyon jó érzés. Nem is tudtam, mi az igaz szerelem, míg nem találkoztam Harryvel. Megtanította számomra, hogy nem mindenki olyan szörnyű, mint a szüleim - vallottam be, mire Anne-nek csendben eleredtek a könnyei.
- Én is örülök, hogy ezt mondod - ölelt meg.
- Aw, családi ölelés - szólalt meg Gemma, és ő is csatlakozott hozzánk. Kuncogtam, majd magamhoz öleltem a leendő anyósom és sógornőm.
Talán, a dolgok tényleg visszatérnek a régi kerékvágásba, míg mielőtt megvádoltak volna azzal, hogy megcsaltam Harryt, gondoltam magamban.